erős felhőzet
kevés felhő
Minden jó, ha a vége jó
Minden jó, ha a vége jó – tartja a mondás. Nos, én valahogy nem tudom ezt ráilleszteni az elmúlt két évre, hiába, hogy már látjuk a fényt az alagút végén. Vagy csak látni véljük? Hiszen már nagyon sokszor hallottuk mindannyian, hogy mindjárt vége, utolsó hullám meg miegymás, de ez most mégis másabb. Valamiért az emberek jobban hisznek abban, hogy fellélegezhetünk, és egy jobb, korlátozásoktól mentesebb időszak következik.
Sosem feledem azokat az estéket, amikor még Kolozsváron éltem, és a járvány javában tombolt, amikor még csak papírral mehettünk bárhová is, a nyüzsgő, élettel teli városból közel szellemváros-kaliberű hely lett, az utcák kiüresedve, néha a háromnegyed órás hazaút alatt csak a buszsofőrrel találkoztam, s vele is csak két átlátszó védőfal és egy elkülönítő szalag mögül. Vásárolni is csak a legközelebbi boltba mentünk, és sokszor több volt a katona az úton, mint civil lakos.
Ezekre az időkre most már gyakran mosolyogva emlékszünk vissza, elviccelődünk a komoly büntetéseken, amiket azok a kutyasétáltatók kaptak, akik csak a lakásuk elé vitték házi kedvencüket egy gyors sétára, akkoriban kicsit sem csalt mosolyt az arcunkra a helyzet. Talán a mostani időkre is mosolyogva emlékszünk majd vissza néhány év múlva.
Mindössze az lesz furcsa, amikor elmegyünk az első fesztiválra, az első buliba péntek este, és érezni fogjuk, hogy valami nincs rendben, valami nem stimmel a helyzettel – vajon ennyi nélkülözés és távolságtartás után képesek leszünk az első adandó alkalommal úgy szórakozni, mintha ez az elmúlt pár év meg sem történt volna? Nagyon remélem.
S talán majd a mostani árakra is ennyire mosolyogva tekintünk vissza… Mert ha így haladunk, nemsokára lehetnek bulik, fesztiválok, de nagyon kevesen engedhetik majd meg maguknak, hogy részt vegyenek ezeken. Lehetséges, hogy az egykori világunk, a „normális élet” már vissza sem fog térni? A Covid, az árak, a háború, de valami mindig megnehezíti majd az életünket? Egyre jobban kezdem megérteni azokat a milliárdosokat, akik fogják magukat, vesznek egy hegyoldalt, és mindent maguk mögött hagyva elköltöznek családjukkal távol mindentől és mindenkitől…
Bege Botond
