Minden bíró hülye

HN-információ
Nincs olyan sportág, ahol a bírókat szeretnék. A sporikat általában füttykoncerttel köszöntik a nézők, ők kapják a legtöbb szidást a szurkolóktól, akik úgy tekintenek a játékvezetőkre, mint a szükséges rosszra. Pedig nélkülük nincs meccs semmilyen sportágban. Akkor is a bíró a hibás, ha veszít a kedvenc csapat, és akkor is tud róluk rosszat mondani a szurkoló, ha nyer az általa bálványként imádott sportoló. Pedig nem a bíró üti vagy lövi a gólokat, nem ő dob kosárra és egyéni sportban sem neki kell az ellenfelet legyőznie. Nem azt mondom, hogy a bíró tévedhetetlen, hiszen ő is emberből van, de azért nem mindig ő a hibás a vereségekért. Jégkorongban már gyerekmeccsen szidják a szülők a bírókat, a cifrábbnál cifrább jelzőket átveszik a csemeték, akik később már a lelátókon kiabálják mindazt vissza, amit az „ősöktől” tanultak. Focimeccs sem múlik el úgy, hogy legalább egy „hülyebíró” fel ne hangzana, kosármeccsen pedig – pláne, ha csak negyedére telik meg a sportcsarnok – az öblös hangú szidalmazás még jobban hallatszik. A szurkolónak akkor is „hülyebíró” a játékvezető, ha kedvence ziccerben hibázik, akkor is, ha a csak fetreng a földön, pedig az ellenfél hozzá sem ért, csak mert ő focista, dobott egy hátast a gyepen, és akkor is, ha a szurkoló szabályismeret hiányában szabálytalannak lát egy amúgy szabályos megmozdulást. A játékosok is lekezelően néznek a bírókra, szemükben ők azok, akik nem hagyják nyerni, pedig nem a játékvezető lőtte a korongot a kapuvasra, nem ő hagyta ki a tizenegyest és a kosár alatt sem ő hibázott. A szurkoló szemében a bíró külön állatfaj, egy élősködő kukac, ami csak a sportolók vérét szívja, a klubvezető is a játékvezetőt ócsárolja legtöbbször alpári módon még akkor is, ha éppen a kupa az idény végén az ő irodájában köt ki és kap érte busás prémiumot. Bármennyire is szeretnének a játékvezetők a róluk kialakult véleményen változtatni, a szurkolók, sportolók, sportvezetők ezért semmit nem tesznek. Marad az a tény, hogy a bíró az hülye. Mondom ezt én, akinek két sportágban is bírói minősítése van. Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!