borús égbolt
enyhe eső
Mindazonáltal hovatovább
Kedves egybegyűltek! Azért jöttünk össze, hogy ne legyünk szanaszét, és meghallgassuk ezt a semmitmondó, de közhelyektől híres beszédet. Elhangozhat ez a sok magvas gondolat ballagáson, lakodalomban és egyéb népünnepélyen, melyeknek szezonja s fazonja van éppen. Köztereken, közhelyesen. De viszont nem is erről van itt nagyba szó. A lényeg, hogy hovatovább mindazonáltal ebben a rohanó világban végre sikerült megállni egy pillanatra, és észrevenni, hogy milyen szépen ragyognak a nap sugarai. A véndiákok elballagnak. Utoljára szól nekik az iskolacsengő, és előttük a nagybetűs élet. Kedves szüleiknek, akik két kezük áldozatos munkájával megteremtettek mindent nekik, ne mardossa szívét a bánat azért, mert az ő életük már csak kisbetűsen telik. Ne hulljon a bánat könnye szemükből. Mert nem érdemlik meg ezek a mai fiatalok. Nem valók semmire. Egész nap a számítógépet, okostelefont nyomogatják. Mint mi. Nem lesz belőlük semmi. Amint belőlünk sem. Még köszönni sem tudnak. Ahogy mi sem. Bezzeg a mi időnkben más volt. De majd a sors elrendezi, s megtudják, hogy az élet nem könnyű. Kár a jövőt találgatni, úgysem tudhatjuk meg, hogy mi rejtőzik méhében. Ebben a mai anyagias világban, sajnos nincs már időnk semmire. Borzasztó, hogy mindenki csak a pénzt hajszolja. Bizony, a mindennapi gondok mindennaposak, hiába tudjuk, hogy vak tyúk is talál szemorvost és héjában a vitamin. Nehéz ezzel a modern korral lépést tartani, de nem adhatjuk fel ezt a nemes harcot. Nem léphetünk a feledés hímes mezejére virágcsokrot szedni. Nincs idő semmire. Minden perc drága. Rövid az életünk, és bárhová is sodorjon a vihara, bárhol rakunk is fészket ebben a nagyvilágban, lélekben itt maradunk, mert itt van a szépséges Hargita, megmaradásunk záloga, és mindig vele időznek a gondolataink. És azt sem felejthetjük el: egyszer úgyis „elrepül az idő vasfoga felettünk”. Végezetül annyit mondok dióhéjban: fő, hogy egészség legyen. Aztán a többi is eltelik valahogy.
Lázár Emese
fokep.jpg)
.jpg)
 (002).jpg)
