Milyen az idő?
Az életünkben sok mindent meghatároz az, hogy milyen az időjárás. Talán túl sok mindent is. Reggel kinézve az ablakon eldöntjük, hogyan öltözzünk fel: kell-e esernyőt vinni magunkkal, húzzunk-e harisnyát a gyerekre, bakancsba dugjuk a lábunkat, vagy elég lesz a félcipő is. A kirándulásainkat, nyaralásunkat az előrejelzésekhez, az időjósok tudományos megfigyelésein alapuló feltételezéseihez igazítjuk. Reménykedünk, hogy jó lesz az idő a családi alkalmakon, a közösségi ünnepeken, vagy éppen a vallásos zarándoklatokon. A népi megfigyelések sokasága szól időjóslásról. Az időjárásról sosem lehet eleget beszélni, és szinte mindent rá lehet fogni. „Ki sem mozdultam ebben a szörnyű időben!” „Szétmegy a fejem, biztosan időváltozás lesz.” „A csontjaimban érzem, hogy vihar közeledik.” És még hosszan sorolhatnánk, milyen vélt vagy valós hatásai vannak ránk az időjárásnak. Az biztos, hogy nehéz egy ködös, szürke reggelen felkelni, vagy éppen szakadó esőben útnak indulni, ám nem hagyhatjuk, hogy uralkodjon rajtunk az a dolog, amit nem tudunk befolyásolni. Hiába minden csúcstechnika, a világ összes felfedezése is kevés ahhoz, hogy befolyásolja a körülöttünk lévő időjárást. Bár már hallunk híreket arról, hogy esőt tudnak előidézni, szétrobbantják a jégesővel fenyegető felhőket, de az az egy biztos, ha a köd megüli Csíkországot, nincs az a tudomány, ami napsütést varázsol a medencébe. Éppen ezért ne hagyjuk, hogy átvegye érzéseink, tetteink fölött a hatalmat az időjárás. Ha szürke az ég, egy csészényi fottó teával, egy kellemes illattal varázsoljunk derűt otthonunkba. Ha hideg van, hagyjuk, hogy járjon át bennünket az otthonosság, kényeztessük meleg puhasággal magunkat és szeretteinket. Ha reggel kopogó esőre, vagy éppen tűző napsütésre ébredünk, lássuk meg benne a lehetőséget: egész napos lustálkodás, vagy éppen strandolás várhat ránk. Az ünnep varázsát se a hóeséstől várjuk. Az Angyal eljön, ha esik, ha fúj, fogadjuk otthonainkba nyitott szívvel. És ki tudja, lehet, hogy a meteorológia is téved, és fehér karácsonyunk lesz…