tiszta égbolt
Migránsok a Nyikómentén
Erdővidéken, a Sóvidéken, meg a Nyárád-mentén… Ez csak egy felvetés. A nem is olyan távoli jövőben azonban mindent el lehet képzelni. Olyan jelenség a menekültválság, amely rendkívüli eseményeket produkál. Úgy utaznak át az országon a jöttmentek, mint ahogyan kés szeli a vajat. Puhán, eredményesen és sikerrel. Ha a szervek hálóján fenn is akad egy-egy csoport, a csempészek drónokkal figyelik a zöldhatár és az őrizet hézagait. A sűrűje Schengenen túl landol, a vélt „paradicsomban”. Miért éppen Európa? Miért nem egy másik kies vagy kietlen vidék fogadja be vagy vissza őket?
Olvasom a múlt hét végi sajtójelentésekben, hogy Franciaországban etiópok és eritreaiak csaptak össze. Órákon át püfölték egymást a derék jövevények, mígnem aztán a csendőrség alakulatai valahogy megfékezték a szembenállókat. Úgy látszik, hogy ezek a megélhetési menekültek exportálták saját nemzetiségi és vallási problémáikat. Nem tudni pontosan, hogy a szegénységen kívül mi készteti őket otthonuk elhagyására.
Eritrea 1993 óta kvázi független állam ugyan, de Etiópiával szemben – bár az etióp állam bábáskodott a létrejöttekor, ha azt a kényszerhelyzetet egyáltalán lehet annak nevezni, hiszen több etnikum és több vallás feszült akkor egymásnak –, de még most is vannak területi követelései, és fordítva, hiszen a nemzet fogalma Észak-Afrika keleti csücskében viszonylag homályos.
Aztán volt egy másik eset is frissen. Ausztriában egy nyugdíjas házaspárt gyilkolt meg a minap egy eredetileg tunéziai illetékességű, mert nem értett egyet a sértettek politikai nézeteivel. Ez az egyén a nyolcvanas évek óta élt Linz környékén.
Ahogyan felvetődött Németországban, hogy falvakra telepítsenek migránsokat – egyébként már történt is olyan eset, hogy egy bezárt logisztikai objektumba egy alig pár tucat, jobbára nyugdíjasból álló falu közelébe ideiglenesen több száz menedékkérőt helyeztek el –, ugyanúgy nálunk sem elképzelhetetlen az ilyen ideiglenes szálláshely biztosítása. Hiszen akár száz alig-alig lakott székelyföldi faluról is tudunk. Kapásból sorolhatnánk, hogy az ezres vagy több száz lelkes települések mivé zsugorodtak a 21. század hajnalára…
Miközben a fiatalok és kevésbé, de még „besorozható” ifjak is a fogyasztói társadalom Don-kanyarjában senyvednek némi eurókért, idehaza felvesz a burján megannyi kedves helyet. Ennek, az itteni múltnak az emléke is eltünedezőben, a jelene ilyen, s a jövője talán semmilyen.
Éljük túl a medvéket, s a többit meglátjuk! Vajon? Ki fogja hallani, s hallgatni a müezzin szavát a fatornyos templomokból?
Simó Márton
web.jpg)