Hirdetés

Mesetű: képzelet és kreativitás

HN-információ
Magyari Tímea kiskorában nagymamájától leste el a horgolás alapjait, a kézművesség valamilyen formája pedig – elmondása szerint – egész eddigi életét végigkísérte. Sok mindent kipróbált, sok anyaggal, technikával dolgozott, de igazán egyiket sem érezte magáénak, míg csak négy évvel ezelőtt vissza nem talált a horgoláshoz. Tímeának a kislánya születése utáni időszak jelentette az újrakezdést. Azóta számos szívet-lelket örvendeztető alkotás került ki kezei közül. Minőségi, természetes anyagokból készült termékei mára egyaránt kicsik és nagyok kedvencévé váltak. – Miután megszületett a kislányom, a fészekrakó ösztön találkozott a kézművességgel bennem, és elhatároztam, hogy alvórongyit készítek neki. Nem is tudtam akkor még, hogy a neten találok mintákat, hanem a saját elgondolásom alapján készítettem – kezd bele történetébe Magyari Tímea. Az alvórongyi elkészült, s bár nem nyerte el a kisbabája tetszését, ez nem befolyásolta elszántságát, és egyre többször vette kezébe a horgolótűt. Elsősorban a kicsiknek alkot Az alvórongyi után apróbb figurák, játékszerek következtek. Kisfia születését követően határozta el, hogy cumilánckészítéssel próbálkozik, mivel az üzletben vásárolt kész termékek méretével, tartósságával nem volt megelégedve. – Elkészítettem az első láncot, ami megfelelt az elvárásaimnak és ami sokat változott azóta. Máshová került például a figura, és saját tapasztalatok alapján szépen lassan átalakult. Nagy gondot jelentett a csomó eltüntetése, míg rájöttem, hogy szépen vissza tudom húzni egy nagy golyóba. Nemcsak csomózom, hanem össze is varrom mindkét szálat, elrejtve a golyóba, hiszen a biztonságon van a legnagyobb hangsúly, hogy a termékeim ne csak szépek, hanem biztonságosak legyenek – mondta el. Hozzátette, a cumiláncok azok a termékek, amelyeket igazán a sajátjának érez. Termékei főleg kisbabáknak és a kisebb gyerekeknek szólnak, ők teszik ki úgymond a célcsoportot. A cumiláncok mellett zörgők, babák és az aktuálisan divatos mesefigurák készítése tölti ki szabadideje nagy részét, viszont felnőtteknek is készít ékszereket, kiegészítőket, lakásdíszeket, kopogtatókat. – Ezek azonban inkább csak próbálkozások, a saját kíváncsiságom kielégítését szolgálják, hogy valami újat kipróbáljak, vagy hogy megbizonyosodjak róla, hogy eltudnám-e készíteni, de egyelőre nincs tervemben, hogy a felnőttvonalra átálljak – tudtuk meg. Termékeire egyébként jellemző az egyediség, nincs két egyforma darab. A mesefigurák, babák elkészítésénél általában egy alapmintát követ, viszont saját bevallása szerint rossz a mintakövetésben, mindig valamilyen eltérés van az általa horgolt figura és az alapminta között. – Saját megoldásokat, ötleteket viszek bele, például nem darabokban horgolom meg a testrészeket, s utána varrom össze, hanem egyben az egészet. Mindig kitalálok valamit, ettől mások, egyediek. Szeretem, ha valamilyen szinten szabad kezem van az alkotás során. Tímea ugyanakkor azt is elmondta, ha támad egy jó ötlete, időt és energiát nem kímélve dolgozik azon, hogy megvalósítsa elképzelését. – Saját magamnak kísérletezem ki a mintákat. Például a zörgők esetében, ha kisebb a karika, hány szemmel kell készítsem, mert nem mutatott jól a kicsi karikához a nagy fej. [caption id="attachment_122148" align="aligncenter" width="1707"] A legkisebbek kedvencei Fotók: Hadnagy Éva[/caption] Biztonság és természetesség – Nagyon fontosnak tartom, hogy a termékeim biztonságosak és tisztíthatók legyenek, hogy ki lehessen mosni őket. Ezért kimondottan, százszázalékban pamut és ökotextil tanúsítvánnyal rendelkező fonalat használok. A pamut egyébként strapaíró, időtálló és nem is bolyhosodik – avatott be a kézműves. A természetesség is fontos szempont számára, a cumiláncokhoz, zörgőkhöz csak natúr fát használ, ami nincs kezelve, színezve, nem ártalmas a kisbabáknak semmilyen szempontból. A figurák belsejébe speciálisan erre a célra kifejlesztett hipoallergén tömőanyag kerül, ugyanakkor biztonsági szemekkel dolgozik, amelyek belül is duplán rögzítve vannak, így semmiképpen sem eshetnek ki és okozhatnak balesetet. A zörgők esetében kimondottan csak a varrott szemeket használja, hiszen azok tényleg a legkisebbeknek szólnak. Trendek Magyari Tímea elmondása szerint a Montessori- és Waldorf-jellegű játékok a divatosak manapság, ezekből többet készít, színek területén a natúr és a szivárványszínek párosítását kérik a legtöbben. Az elmúlt években nagyon trendinek számított a bagolymotívum, amelyet egy rókás hullám követett. Mindenhonnan ez a figura köszönt vissza, így tőle is sokan kérték. Jelenleg az erdei állatos figurák, az őzikék, nyuszik, macik a népszerűek, de a róka sem számít divatjamúltnak. Ugyanakkor az afrikai állatos figurák is nagyon keresettek az utóbbi időben. Mesetű, ami mára védjeggyé vált – Kezdetben csak magamnak horgoltam, kikapcsolódásként, feltöltődésként, amíg a gyermekek aludtak. Mikor valami elkészült, feltöltöttem róla egy képet a profilomra, azt látták ismerősök, barátok, s kérték, hogy készítsek nekik is belőle, hogy ha mennek valahová, egyedi ajándékot tudjanak vinni. Így indult be lassan az egész, kezdtek érkezni a megrendelések – emlékszik vissza a kézműves. A saját profil meg lassan csak az alkotásokról szólt, ezért szükségét érezte egy új létrehozásának, amelyen a termékeit tekinthetik meg az érdeklődők. Sok fejtörés, keresgélés után férjével közösen találták ki a Mesetűt, ami mára védjegyévé vált. Logója készítésében is férje sietett segítségére, így az is közös produktumnak számít. A pedagógusként dolgozó Tímea termékeit hobbiból, szabadidejében készíti, hiszen ez számára szellemi feltöltődést jelent. Alkotásait a Facebookon találhatják meg az érdeklődők, a Mesetű oldalon. Tavaly karácsony előtt meghívást kapott a Női Vállalkozók Erdélyben csoportba, és részt vehetett az Angyalkaravánon. Termékeire egyébként egy webshop működtetője is felfigyelt, ahová szintén felkerültek alkotásai. Ezt Tímea mindképp munkája elismeréseként értékeli.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!