borús égbolt
enyhe havazás
Mese
Mesét írtam, gyermekek! Elárulom, bizony ez nem mese, hanem igaz történet, amely az én kis Anikómmal történt meg.
Hát ide hallgassatok! Karácsony szombatja volt. Az angyalka eljövetelének estéje. Már sötétedni kezdett. Amint kint, az udvaron foglalatoskodtam a sertések meg a majorságok ellátásával, bezárásával, hirtelen felnéztem az ablakra, ahol az én kislányom pisze orrocskája tűnt a szemembe, amint kibámult a sötét téli estébe. Keresztszülőit várta. Bántott a dolog, hogy az én kislányom az amúgy is kis pisze orrát még piszébbre nyomkodja az ablaknál, és felkiáltottam hozzá: – Ugyan kislányom, hogy fogok én majd dicsekedni veled, hiszen mindenki csúfolni fog az én kis pisze lánykám miatt. Amikor hirtelen nyílott a kapu, a kopó kutyám ugatni kezdte az érkező keresztszülőket. A kislányom feleletét már nem hallottam, csak azt láttam, hogy Anikó mint a fergeteg szaladt le a lépcsőn, ugrott keresztszülői nyakába, s óriási csatakiáltásokkal kísérte be őket a lakásba. De közben nem felejtette el a sok csomag közül az egyiket ellopni, s úgy eltűnt vele, mint a kámfor.
Nem sokat törődtünk vele, úgyis tudtuk, hogy angyalvárásra feltétlenül elő fog kerülni. Csendesen beszélgettünk keresztkomáékkal. Mi is, a nagyok, boldogan vártuk az angyal eljövetelét, s magunkban találgattuk, vajon nekünk mit fog hozni.
Végre megszólalt az angyaljárást jelentő csengettyűszó, s erre a hangra előkerült Anikó is, de – szent Isten! – milyen állapotban… Az egész arca csokoládéval bemázolva, mintha „gyanús anyaggal” lett volna bekenve. Pedig abban az időben csak pult alól lehetett az egyszerű embereknek csokoládéhoz jutni, de keresztszüleinek valahogyan sikerült.
Azt az örömet leírni sem lehet, amikor a kislányunk meglátta a hatalmas, szép, nagy karácsonyfát, megrakva minden jóval, csak az nem ment a kis buksi fejecskéjébe, hogyan kerülhetett az elcsent csomagba csokoládé, amit csak nehezen lehetett beszerezni.
Boldogan játszott a karácsonyfa alatt lévő játékokkal, örvendezve szaladgált a kapott ajándékokkal hozzánk, hogy mutogassa, mit kapott keresztszüleitől.
Aztán hirtelen az előbbi nagy öröme teljesen elmúlt, és könnyes szemekkel bújt édesanyjához. Nem tudtuk elképzelni, vajon mi történhetett vele.
Kérdeztük, faggattuk, hogy min búsulta el magát. Hosszas faggatás után bevallotta, hogy neki nagyon fáj a szíve, mert tegnap, amikor szánkóztak, meglátta az egyik szegény roma kislányt – aki neki osztálytársa volt –, amint mezítláb állt a fagyos hóban kapujukban és szomorúan bámulta őket.
Ez jutott most neki eszébe. A keresztszülők közben távoztak, mi összenéztünk feleségemmel, s mintha mindketten egyet gondoltunk volna, boldogan szóltunk hozzá:
– Menj a szobába, siess, öltözz jól fel, mert édesanyád elmegy veled ahhoz a szegény kislányhoz, viszel neki meleg cipőt, zoknit, meleg ruhát és finom karácsonyi kalácsot!
Arra már nem emlékszem, nekem mit hozott az angyal, csak azt tudom mondani nektek, kedves iskolás olvasóim, hogy a legkedvesebb ajándékot azon a szentestén megkaptam a kis Anikóm jó szívében.
Gálfalvi Gábor ny. ig. tanító
.jpg)
