Hirdetés

Mérföldkő az idegenforgalomnak

HN-információ

 

 

Átadták tegnap délután Székely­derzsben a Via Transilvanica turistaútvonal Hargita megyei szakaszát. Az út tíz megyét érint közel ezer kilométeren, Hargita megyében 122 kilométeren halad át.

Az átadóünnepségen Via Transilvanica mögött álló Tășuleasa Social Egyesület elnöke, Alin Uhlmann Ușeriu köszöntötte a szép számmal egybegyűlt vendégeket Székelyderzs központjában, az unitárius műemlék templom előtti téren. Elmondta, ezen a hosszú úton, Besztercétől Székelyderzsig, kizárólag nagyszerű, segítőkész emberekkel találkozott, akik az ügy mellé álltak.
– Először úgy terveztük, hogy a Via Transilvanica egy másik útvonalon halad át, de amikor megláttam Derzset, úgy döntöttem: ezt a települést mindenképp érinteni kell nem csupán a vártemplom, hanem a kedves és segítőkész embereknek miatt is.

Út egymás kölcsönös tiszteltére
István Adrián székelyderzsi pol­gármester különleges napnak ne­vezte a tegnapit, hiszen a község életében egy történelmi eseménynek lehetnek részesei: olyan út avatására került sor, amely tíz megyét érint, Székelyföld egy részén is áthaladva.
 – Ha elgondolkodunk az út fogalmán, elmerül a kérdés, hogy hová vezet az út. Mi és ki vár az út végén? Olykor nem is a célon van a hangsúly, hanem magán az úton, amin haladunk a cél felé. Meggyőződésem, hogy az út népeket, népcsoportokat köt össze az elszigetelő várfalakkal ellentétben, az úton egymás kölcsönös tiszteletére, megbecsülésére, megsegítésére törekszünk úgy, hogy a célt egymást erősítve, közösen érjük el – fogalmazta meg gondolatait a polgármester, majd arra kérte a résztvevőket: utunk közben ne feledkezzünk meg rácsodálkozni a lágy szellő simogatása, a mezei virágok káprázatos sokfélesége mellett az út menti fákra, hiszen sokunknak tanulnunk kell tőlük az egyenességet, hogy védelmet nyújtsunk, árnyékot adjunk válogatás nélkül mindenkinek. Ez az út mindannyiunkat hív, mindannyiunknak szól nemzeti hovatartozástól, felekezettől függetlenül, azokat is, akik sportolni, túrázni szeretnének, de indulásra buzdítja azokat is, akik vallási, önismereti, spirituális céllal lépnek az útra. Legyen ez az út alkalom és lehetőség, hogy felfedezzük Erdély természeti és kulturális értékeit. Ez az út embereket köt össze emberekkel, kultúrákat kultúrákkal – mondta a házigazda.

A leleplezett mérföldkő
A templom előtti téren Nagy-Britannia bukaresti nagykövete, Andrew Noble és a helyi unitárius lelkész, Demeter Sándor Loránd leleplezte azt a mérföldkövet, amelyre az unitárius egyház címere került. A tiszteletes Jozsué könyvének harmadik részében olvasható passzust emelte ki: „Így tudjátok majd az utat, amelyen mennetek kell.” Utalt arra: a falak elválasztanak bennünket egymástól, de az utak összekötnek. Ilyen úton találkozhatunk Istennel is – mondta. Az unitárius egyház 450 éve hirdeti, hogy Erdély a vallásszabadság földje. Az az út, amely nem elválaszt, hanem összeköt, Istentől áldott, mondta, majd a Gondviselő áldását kérte az útra, hogy szeretetben és békében találkozhassunk embertársainkkal.

Ünnepi műsor és köszöntőbeszédek
Mielőtt az unitárius vártemplom kertjébe vonult volna a vendégsereg, a székelyudvarhelyi Se­ríttő néptáncegyüttes előadását tekinthették meg, a Kedves zenekar közreműködésével, majd a templom belső udvarán Borboly Csaba, megyeitanács-elnök folytatta a beszédek sorát: bízik abban, hogy a Mária út és a Via Tran­silvanica egymást erősítik, hisz ezek az utak is lehetővé teszik, hogy felmutassuk Erdély különleges értékeit.
– Ezen az úton végiglátogatók rájönnek, hogy ebben az országban ez a térség nem problémás, szeretnénk, ha a világ minden részéről eljönnének hozzánk, hisz a vendéglátás, értékeink, helyi termékeink összessége, kiegészülve a műemlékeinkkel, a természet szépségével nagyon komoly vonzerőt jelent – mondta a megyei tanács elnöke.
Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke megköszönte az érintett települések polgármestereinek, illetve Szederjesi Tamás önkéntesnek a munkát és levonta a tanulságot az elmúlt időszakból: nagyot kell álmodni és hinni is kell benne.
A jó hangulatú rendezvényt István Ildikó, Deák Boglárka és Karsai Fanni előadása tette emlékezetessé.




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!