Történetem úgy kezdődött, hogy felálltam egy kb. 30 cm magas székre, lelépés közben a betonpadlóra estem és a jobb combcsontom eltörött. Nemsokára jött a mentő, a SMURD a kiskatonákkal, akik a helyi kórházba szállítottak, és közben úgy bántak velem, mint egy hímes tojással, amiért mindig hálás köszönettel tartozom nekik. S köszönöm a gyergyószentmiklósi kórház munkatársainak, hogy egy éjszaka segítettek enyhíteni a fájdalmaimat, köszönöm a Csíkszeredába szállító mentősöknek (ott műtöttek meg), hogy emberi módon szállítottak, köszönöm a kezelőorvosomnak, Deák doktor úrnak igazi, emberséges munkáját és jó tanácsait, köszönöm a nővéreknek a sok kedvességet, amelyet irántam tanúsítottak. Miután megkaptam a ki­bo­csátó iratokat, jelezték, hogy reggel mentővel fognak hazaszállítani Gyergyószentmiklósra. Hát másnap délután 5 órára megérkezett az a bizonyos szállítási eszköz. Mivel a gyógyszer nagyon fontos volt számomra, megpróbáltam szépen megkérni, hogy álljunk meg egy patikánál és vegyék ki a gyógyszert. Na, a sorsom itt fordult rosszra. A férfi, meg sem várva, hogy befejezzem a mondanivalóm, rám rivallt: – Sokat ne mondjon, húzza fel magát gyorsan a szekérre! Tovább kiabálva tudtomra adta, hogy nekik nem szabad megállni, mert kirúgják a munkából. Ezután a kórház folyosóin úgy vittek a szekérrel, mint a gyorsvonat. Az egyik kanyarnál a jobb karom lebillent, amiért szintén megkaptam a dorgálást. Idézem: „Szedje össze a karjait, mert ha valamelyik ajtónál letörik, hát vessen magára!” Többet egy szót sem mertem szólni, csak azt akartam, hogy vigyenek valahogy haza. Végül csak megálltak egy gyógyszertár környékén. Mondtam a nőnek, hogy a papírok a táskám külső zsebében vannak. Erre elkezdett kiabálni, hogy ezeket is neki kell kivennie, ma még nem ettek semmit, ő Csíkból még sokat kell menjen, hogy a két gyermekéhez hazaérjen. Miután visszajött a gyógyszertárból, elkezdte szidni az orvost, hogy miért nem ír fel olyan gyógyszert, amit meg is lehet kapni. Ahogy beült az autóba, a mellemre dobta a papírokat. Egyik kezemmel összeszedtem és tartottam hazáig, a másikkal meg kapaszkodtam az autó oldalába. Mikor megérkeztünk Gyer­gyó­ba, a sofőr megkérdezte, hová kell menni? Én elkezdtem magyarázni, de rám szólt, hogy tovább ne mondjam, mert ő Gyergyóból származik, és jobban ismeri a várost, mint én. Ezek után természetesen a Csiky-kert utcában keresték a 15-ös számot. Végre megérkeztünk, a kapu nyitva volt, vártak a szeretteim. Én tisztességesen megköszöntem a szívélyes bánásmódot, amelyben részesítettek. Levettek az ördögszekérről, és be akartak vinni a házba, de én nem engedtem, mondván, hogyha ők visznek be, eltörik a másik lábam is. Ordítoztak, hogy így köszönöm meg, hogy ők hazahoztak? Majd elrobogtak. Ez az autóztatás szeptember 12-én történt. De minden tél után jön a nyár, mert itthon a Caritas munkatársaiban igazi segítő tündérekre leltem. Benedek János, Gyergyószentmiklós [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]