Mennyből az angyal karácsonyi szavalóverseny

HN-információ
Gyergyóújfaluban december 18-án zajlott a 19. Mennyből az angyal karácsonyi szavalóverseny. A hagyománnyá vált rendezvényt az Elekes Vencel Általános Iskola munkaközössége és a Katorzsa Egyesület szervezte a Communitas Alapítvány támogatásával. A nézők a versenyen idén 29 szavalatot hallhattak, amelyeket három kategóriába különítettek el. A III–IV., az V–VI. és a VII–VIII. osztályosok szavalatait külön-külön díjazták. A központi iskola diákjai mellett marosfalvi, gyergyótekerőpataki, valamint kilyénfalvi tanulók is részt vettek a versenyen. A III–IV. osztályosoknál Antal Emese, Kovács Kitti és Gál Ödön érte el az első, második és harmadik helyet, míg Czirják Anita és Szakács Bíborka dicséretben részesült. Az V–VI. osztályosoknál Tamás Bernadett, Szabó Kata és Lázár Beatrix lett a díjazott, a dicséretet pedig Mihálydeák Tamara és Miklós Anna kapta. A legnagyobbaknál Szász Anita került fel a dobogó legfelső fokára, a második és harmadik helyet Koós Kincső, illetve Bálint Boglárka érdemelte ki, Oláh Andrea és Páll Henrietta dicséretben részesült. Minden szavaló könyvjutalmat és golyóstollat kapott az oklevél vagy emléklap mellé. Idén a Mennyből az angyal rajzversenyét is megszervezték, amelyen a dobogósok és dicséretesek szintén értékes jutalmakban részesültek. A rendezvény a karácsonyi meghitt hangulat jegyében telt, a kategóriák között az iskola kórusa énekelt és Vieru Kamilla, a kórus egyik tagja először csillogtatta meg tehetségét iskolája előtt. Mialatt a zsűri meghozta döntését, a közönség a negyedik osztályosok pásztorjátékát tekinthette meg. Simon Emília magyartanár, Elekes Vencel Általános Iskola, Gyergyóújfalu [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!