Interjúalanyunk 1967-ben, Galacon született, ahol ma is él, az Al-dunai Egyetem oktatója. A Mi, székelyek és román barátaink című kötetben közölt, illetve előtte a lapunkban megjelent előző interjú után nem „találkoztunk”, eltelt időközben három esztendő, de a most megjelent könyve új lehetőséget kínál számunkra. – Ha rövid életrajzot írnánk önről, és meg akarnánk említeni a tudományos, publicisztikai és irodalmi munkásságának a lépéseit, mit tartana a legfontosabbnak? Röviden, nyilván, az olvasó tájékoztatása végett. Valójában ezek a sorok egy bevezetőt jelentenének… – Végzettségem szerint történész vagyok, de irodalomrajongónak is tartom magam. Valójában egykor tétováztam az irodalom és a történelem között a pályaválasztást illetően. „Győzött” ugyan nálam a történelem, de megmaradt bizonyos irodalmi igény, stilisztikai aprólékosság nálam a történelemírás módjával kapcsolatban. A román történetírásban nem nagyon fordítottak soha különösebb figyelmet arra, hogy szépen megírják, leírják a folyamatokat. Én mindig érzem, hogy különleges szövegeket írok. Gyakran látom másoknál, hogy a szövegek nehézkesek, túlságosan szakmaiak, és egyáltalán nem vonzók az olvasók számára… Jászvásáron, az Alexandru Ioan Cuza fejedelem nevét viselő egyetemen diplomáztam, történelem szakon. Az Al-dunai Egyetem – Universitatea „Dunărea de Jos” – habilitált doktora vagyok. Galacon születtem, ide kötődöm, de a jászvásári történésziskola neveltjének tartom magam. – Visszatérve az ön munkásságára, a publikációira, kérem, írjon megjelent könyveiről, a frissen megjelent dolgozatairól néhány szót, mert a rendelkezésre álló Wikipédia-szócikk – enyhén szólva – hiányos, és egyéb forrásokból sem értesülhetünk meggyőzően a tevékenysége újabb részleteiről… – Ez idáig 21 kötetem jelent meg, ebből 20 a saját, egy könyvet két társszerzővel írtam. – Elsősorban Románia újkori történelmével foglalkozik, de érdeklődéssel kutatja az ország kapcsolatait a szomszédos népekkel. Fontos helyet kap ebben a munkában Ausztria–Magyarország történelme is – értelemszerűen –, akárcsak a múltbeli és jelenlegi konfliktusok. Mindemellett ön a magyar kultúra és történelem szenvedélyes olvasója és kutatója. Mely kötetei foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel? – Sorolom, de a teljesség igénye és ígérete nélkül: Poveștile hărților. Istorie și geopolitică în țări ale Uniunii Europene (azaz: Térképes történetek. Történelem és geopolitika az Európai Unió országaiban – Lumen Kiadó, Jászvásár, 2016, 219 o.); Lumini și umbre în Bazinul Carpatic. Românii, maghiarii și Transilvania (Fények és árnyak a Kárpát-medencében. Románok, magyarok és Erdély – Argonaut Kiadó, Kolozsvár, 2018, 330 o.); Nostalgia Sfântului Ștefan. Ungaria, maghiarii ardeleni și problema Transilvaniei (Szent István nosztalgiája. Magyarország, az erdélyi magyarság és Erdély problémája – Argonaut Kiadó, Kolozsvár, 2019, 249 o.); Cine știe, încotro ne duce destinul? [pontosabban fogalmazva, idézve a Székely Himnusz sorait: Ki tudja, merre, merre visz a végzet?] (A székelyek története – Argonaut Kiadó & Mega Kiadó, Kolozsvár, 2022, 243 o.). Az itt említett köteteken kívül az évek során számos szöveget, tanulmányt, esszét is publikáltam különböző szakfolyóiratokban, valamint tudományos rendezvények antológiáiban. – Mi köti le mostanában a figyelmét? Tudjuk önről, hogy kifejezetten érdeklődik a magyar irodalom, a kultúra iránt. Ez folyamatos törődést igényel. Vannak-e kedvenc szerzői, vannak-e olyan jelenségek, periódusok, amelyek kiemelten érdeklik? Vagy vannak problémák, történelmi időszakok? Melyik az a terve, amely közelebbről könyves formát ölt? – A szokásos szakmai kötelezettségeken túl – az előadások, a tanfolyamok, a szemináriumok megtartása a tanszéken, ahol dolgozom, a vizsgáztatás stb. – továbbra is sokat olvasok, dokumentálódom, részt veszek különböző tudományos rendezvényeken. Szinte minden érdekel, ami a magyar történelmet és kultúrát képviseli, Magyarország történelmét, Trianon előtt és után, Erdély történelméből pedig leginkább a 18–20. század közti időszak érdekel, tanulmányozom a román–magyar kapcsolatokat, politikai és emberi szinten egyaránt. – Milyen lehet az ön olvasójának a „profilja”, az „archetípusa”? Hova, kihez jutnak el a kötetei? Hol kerülnek forgalomba? – Erre vonatkozóan nem tudok pontos választ adni, de azt elárulhatom, hogy a magyar, illetve az erdélyi témájú köteteimet kifejezetten magyar nemzetiségű, erdélyi olvasók kérték. Legalábbis nekem ezt mondták a szerkesztők, a kiadók munkatársai. A példányszám (nyilván) nem nagy, de ez (sajnos) a legtöbb kiadónál fellelhető probléma, a gazdasági okok mindent felülírnak. Én soha egyetlen fillért sem kerestem a megjelent kötetek után! De nem is törődtem ezzel, szenvedélyből, egyfajta megszállottságtól vezé­relve írtam őket. Másrészt pedig nagyon meg voltam s vagyok elégedve azzal, hogy nem kellett anyagilag is hozzájárulnom a megjelenéshez, ahogy azt manapság sok szerző kénytelen megtenni… Aztán az olvasók…! Egyre kevesebben vannak, és igencsak megfontolják, hogy megvegyenek egy-egy kötetet. Sajnos, ilyen szempontból Románia az európai statisztikák végén kullog a többi európai országhoz képest. – A közelmúltban látott napvilágot a székelység történetével foglalkozó munkája. Árulja el a Hargita Népe olvasóinak, hogy milyen módszerrel dolgozott? Milyen bibliográfiát használt? Román vagy idegen nyelvű kiadványokat? Olvas-e magyarul? Vannak-e segítői, barátai, munkatársai, kollégái, esetleg magyar anyanyelvű diákjai? – A székelység történetéről szóló könyv 243 oldalas. Románul, angolul írt bibliográfiát használtam, de a magyart is, utóbbi esetben egyedül fordítottam, de be kell vallanom, hogy ez az eljárás sok nehézséget okozott. Sok szót és kifejezést tudok, de – sajnos – még ma sem beszélem a nyelvet. Jól tudok kezelni egy valamelyest egyszerű szöveget, és szótárakat használok, ha összetettebb mondatokról, szakszövegről van szó. Nincsenek magyar származású kollégáim, sem munkatársam vagy tanítványom, bár van néhány magyar barátom, de ők nem a történelem területén dolgoznak. Úgyhogy nem mondhatom, hogy valaki segített volna a kötet megírásában. A könyv megírásának oka egy régi, néhány évvel ezelőtti vágyamhoz köthető, a végső lendületet pedig egy csodálatos látogatás adta, amikor feleségemmel együtt Kovászna megyében jártunk. Ott találkoztam különleges, magyar nemzetiségű emberekkel, akik a székelyek e magyar néprajzi csoportjába tartoznak. – Mit gondol, kik lesznek a könyv olvasói? „Hétköznapi” románok Moldvából és Munténiából? Vagy inkább a vegyes lakosságú területen élő románokat „ragadja” meg? – Ezt nem tudnám megmondani. Egyénként a könyveknek megvan a maguk sorsa. – Milyen a fogadtatása? – Erről is még keveset tudok. A kiadó arról értesített – a kolozsvári Argonaut –, hogy internetes boltjukból körülbelül húsz példányt rendeltek meg a kötet megjelenésének bejelentésétől számított első három napban. A vásárlók túlnyomó többsége magyar származású volt. – Szerveztek már kötetbemutatókat? Erdélybe vagy a Székelyföldre is szeretne eljutni vele? – A kötet „piaci bevezetését” Kovászna városában kívánjuk megszervezni, és ez Gyerő József polgármester úrnak köszönhető, aki előállt ezzel a javaslattal. Minden tekintetben figyelemre méltó ember! Ez a könyv az általam nagyra becsült székelyföldieknek szól elsősorban, és összességében főleg a vidék székelyeinek/magyarjainak. Nem propagandakönyv, nem dicséretek gyűjteménye, inkább a közösségnek, a népi karakternek szántam. Én minden magyarázat nélkül elmondhatom, hogy logika nélkül, mélyen vonzódom ezekhez az emberekhez. Elismerem, hogy egyesek gyanakodva néztek és néznek rám, s mindenféle „fantázia-forgatókönyvet” próbáltak és próbálnak felépíteni velem kapcsolatosan, de ezt már megszoktam. Fontos, hogy a gondolat kövesse a szenvedélyt, hogy találja meg a maga útját. És legyen tiszta az ember lelkiismerete…! Úgy gondolom, hogy a románoknak sokat kellene tanulniuk a magyaroktól, és a két nép egyetlen lehetősége a jövőre vonatkozóan az összefogás. Ilyet csak a másik értékeinek jobb ismeretében lehet elérni, és ebben a tekintetben meg kell lennie a kölcsönös akaratnak. A közös akarat és a vágy szükségeltetik ahhoz, hogy tiszteljük egymást. A magyarság – Erdély többi népcsoportjával együtt – alapvető szerepet játszott e térség civilizációjának kikristályosodásában. A székelyek pedig a lendületes tradicionalizmus, a szolidaritás és az állandóság példáját képezik. – Milyen lehet az ön olvasójának a „profilja”? Ez az arc változott-e menet közben…? Jótékony/pozitív változásokra gondolok… – Nem tudom, de remélem, hogy szerény hozzászólásaimmal legalább egy lépéssel hozzájárulok a különböző etnikumokhoz és vallásokhoz tartozó emberek közti jobb kommunikációhoz. Ebben az értelemben a magyarok és a románok közti kapcsolatra gondolok, amelyet – merem remélni – magam is építek.

Simó Márton