A koronavírus-járvány miatt elrendelt sürgősségi állapot, majd a veszélyhelyzet idején számos fiatal rezidens orvos kapott lehetőséget arra, hogy a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban dolgozzon. A sürgősségi osztályon is többen segítették a munkát, közülük három fiatal szakemberrel beszélgettünk. Azt mondták, az elmúlt hetekben megtapasztalhatták nemcsak a gyógyítás, hanem a döntéshozás és az irányítás felelősségét is. [caption id="attachment_107924" align="aligncenter" width="424"] Horváth-Kovács Renáta, Gál Norbert és Asztalos Zsuzsa. Kipróbálták magukat Csíkszeredában  Fotó: R. Kiss Edit[/caption] A koronavírus-járvány miatt elrendelt sürgősségi állapot idején, amikor az egyetemi oktatás és a rezidensképzés is szünetelt, a csíkszeredai kórház hazahívta az egyetemi központokból azokat a rezidenseket, akik a kórház alkalmazásában állnak, de azokat is, akik állása máshol van ugyan, de Csíkszeredában vagy a környéken születtek, illetve vállalnának itt munkát. Így összesen 21 rezidens orvos dolgozott az elmúlt hetekben a csíkszeredai kórházban, láthatott bele az osztályok munkájába. Azok, akik a Sürgősségi Betegellátó Egységnél dolgoztak, talán a többieknél is nagyobb lehetőséget kaptak a tapasztalatszerzésre: nemcsak ügyeletet láttak el, hanem – mivel az elmúlt hónapokban a sürgősségi osztály forgalma jelentősen megnövekedett – szakmailag is mély vízbe csöppentek. Dr. Asztalos Zsuzsa negyedéves sürgősségis rezidens, dr. Horváth-Kovács Renáta harmadéves sürgősségis rezidens és dr. Gál Norbert negyedéves anesztézia és intenzív terápiás rezidens számolt be lapunknak az elmúlt hetek tapasztalatairól. Gál Norbertnek Csíkszeredában van a rezidens állása és székelyudvarhelyi születésű, Asztalos Zsuzsa és Horváth-Kovács Renáta Marosvásárhelyen állnak alkalmazásban, és székelyudvarhelyi, illetve marosvásárhelyi születésűek. Mindannyiuk rezidensi képzése Marosvásárhelyen zajlik, március végén, illetve április közepén jöttek Csíkszeredába, a sürgősségi állapot bevezetését követően. Más, mint Vásárhelyen Az első kérdésre, miszerint hogyan teltek itt az elmúlt hetek, mindhárman azt válaszolták, hogy jól. Aztán a beszélgetés során lassan a részletek is kiderültek. – Nem volt kikapcsolódás, de szerintem mindannyian felszusszantunk itt egy kicsit Vásárhely után, azt hiszem – mondta Gál Norbert. – Az elején úgy tűnt, hogy megpihenünk Vásárhely után, de aztán kiderült, hogy itt is el lehet fáradni, csak másként, mivel itt más a program. A sürgősségi betegellátás mindenhol ugyanaz, de itt kipróbáltunk egy másik ügyeleti rendszert is, hétköznap dolgoztunk hét órában, plusz az éjszakai és hétvégi 12 órás ügyeletek. Most már azt mondhatom, hogy ez a rendszer egy kicsit nehezebb, számomra hosszú távon ez kimerítőbbnek bizonyult, mint a Vásárhelyen megszokott 12 órás ügyeleti rendszer – fejtette ki Horváth-Kovács Renáta. – Abból a szempontból is más volt itt, hogy Vásárhelyen nagyon nagy a beteglétszám, de ott egy adott zónában egy adott feladatot fedsz le. Itt pedig gyakorlatilag az egész sürgősség a feladatod, amikor bent vagy. Ha beérkezik egy nagyon súlyos beteg az újraélesztőbe, aki instabil és ott kell mellette állni, akkor az összes többi zónában, a sárga és a zöld zónákban felgyűlnek a betegek. Ez is nehezebb volt – számolt be Asztalos Zsuzsa. Hozzátette, Csíkszeredában másként volt nehéz, de összességében nagyon jó tapasztalat volt számára belemerülni a teljes felelősség világába. – Vásárhelyen mindig van egy ügyeletvezető, egy tapasztalt szakorvos, akihez – ha minden kötél szakad – oda lehet szaladni azzal, hogy megvizsgáltam a beteget, ezeket találtam, de tovább nem tudom. Itt egyedül is ügyeleteztünk – mondta Asztalos Zsuzsa. – Mély víz volt, a felelősség sokkal nagyobb – értett egyet vele kolléganője, de hozzátette, ezt ellensúlyozza kissé az, amit az egyetemi központban nem tapasztaltak és ami a csíkszeredai kórházban jobb: a sürgősségi osztály és a többi osztály közötti kommunikáció és kapcsolat. – Itt, ha hívod az ügyeletest, akkor hamarabb lejön a szakorvos, nem kell minden létező vizsgálatot végigcsinálni és végigvárni, amíg megérkezik. Például agyvérzés, infarktus esetén a szakorvos hamar lejött és ott volt melletted – fejtette ki Horváth-Kovács Renáta. A fiatalok úgy vélik, egy ekkora kórházban a kollégák közötti kapcsolatok is emberibbek, jobbak, több idő jut figyelni egymásra. – A felelősség számomra épp ezért nem volt nyomasztó, mert ha felismerted a helyzetet, már lehetett hívni az adott osztályról a szakorvost, így ez megoszlott. Azt látom inkább problémának, hogy most, amikor megnőtt a beteglétszám, nem jut elegendő orvos minden részlegre, a piros, sárga, zöld részlegekre, hisz úgy lenne ideális, ha mindegyik részlegre lenne mindig orvos – egészítette ki Gál Norbert. Megerősítés és perspektíva Az egyetemi központból való kimozdulás, a más perspektíva és tapasztalat van, akit megerősített abban, hogy a helyén van, jól választott. – Mielőtt még elkezdődött a koronavírus-járvány, én eldöntöttem, hogy abban a formában, ahogyan most zajlik a munka a vásárhelyi sürgősségen, nem akarok még másfél évet eltölteni. Ezt követően most mindenképpen jó volt eljönni onnan két hónapra, hisz ezalatt rájöttem, hogy nem a sürgősséggel mint szakággal van baj. És most, hogy jött hirtelen ez a felkérés – minden nagyon gyorsan ment, mondhatni egyik napról a másikra itt ébredtünk, Csíkban – megerősítést kaptam arra, hogy ha ezt így is lehet csinálni, akkor van értelme, és igen, ezt akarom tovább is csinálni. Nyilván, hosszú távon nagyon fárasztó ennyi orvossal dolgozni, de ezt meg lehet oldani, négy-öt orvost lehet alkalmazni – osztotta meg élményeit Asztalos Zsuzsa. Horváth-Kovács Renáta kiemelte, mondhatni a sürgősségen nőtt fel, középiskolás korában is önkénteskedett már ott, és vásárhelyiként mindig úgy gondolta, hogy dolgozni is ott akar, de ez most kissé megváltozott. Nem a szakma iránti elkötelezettsége csorbult, meggyőződése, hogy továbbra is ez az, amit csinálni akar, de most már nem tartja elképzelhetetlennek azt sem, hogy ezt a munkát máshol végezze. Utólagos lelkiismereti meccsek A szakemberhiány a legnagyobb gond – mondták a fiatal orvosok, és felvázolták, ha például egy, a sárga zónában ápolt beteg hirtelen instabillá válik, miközben az orvos éppen egy piros zónás betegnél időzik, akkor azt nagyon nehéz megoldani. Nemcsak szakmailag, hanem utólag, lelkiismeretileg is. – Hisz tudod, hogy nem voltál ott. Igaz, nem azért, mert mondjuk cigiztél kint a kapu előtt, hanem azért, mert a másik, sokkal súlyosabb beteg mellett voltál. De akkor is, ezeket utólag azért le kell meccselni magadban. Ez nem az orvos hibája, de előfordul, hogy ilyen helyzetbe kerül, és akkor éjszaka elalvás előtt forog a fejünkben, hogy ha ott lettem volna, ha hamarabb észrevettem volna... Egyszerre legalább két orvos kellene legyen mindig, éjszaka és hétvégén is. Ez tényleg nagyon nehéz itt – mondta Asztalos Zsuzsa. Horváth-Kovács Renáta szerint az egy orvosra háruló felelősség is nagy teher, ugyanakkor számukra az ápolói csapat irányításának, koordinálásának feladatát is érdekes volt megtapasztalni. Csíkszereda mint lehetőség A fiatal orvosok lehetségesnek tartják, hogy szakvizsgájuk után majd visszatérjenek Csíkszeredába dolgozni. – Szóba került már, hogy ki hol folytatja a rezidensképzés vége után, és ajánlották már Csíkszeredát. Egy nappal azelőtt, hogy felhívtak volna a mostani ajánlattal, épp arról beszéltem valakivel, hogy van lehetőség, de inkább nem mennék Csíkszeredába, aztán másnap már mesélhettem neki, hogy képzeld, megyek Csíkba. Érdekes, hogy ez így alakult, és nagyon nem bántam, bánom, hogy idejöttem. Felajánlották, hogy szakvizsga után jöjjünk vissza dolgozni ide, és teljesen nyitott vagyok a dologra – vázolta fel Horváth-Kovács Renáta. Itt képzeli el majd a jövőjét Gál Norbert, és érdekli a majdani csíkszeredai munkalehetőség Asztalos Zsuzsát is. – Vásárhelyről mindenképpen eljönnék, Hargita és Kovászna megye jönnek szóba majd mint választási lehetőség. Semmiképpen nem szeretnék külföldre menni – mondta.

R. Kiss Edit