Megújul az örmény templom

HN-információ
Restaurálják a gyergyószentmiklósi örmény katolikus templomot és annak kerítését. Az immár több éve tartó tatarozást a román és a magyar állam, illetve a megyei önkormányzat támogatásával végezteti az egyházközség. Jelenleg is dolgoznak a gyergyószentmiklósi örmény katolikus templom kerítésének renoválásával. Összesen 180 négyzetméter kerítést kell felújítani, amelynek tetejét zsindelyezik. A munkát még tavaly elkezdték, és a tervek szerint hamarosan lezárul. – A hirtelen megnövekedett építőanyagárak ezt a felújítást is lassították, ugyanis a tervek szerint már tavaly a végére kellett volna érjünk – mondta lapunk érdeklődésére Gál Hunor plébános. Hozzátette: az örmény templom a Gyergyói-medence egyik legrégebbi temploma, és ez az épület statikai állapotából is kitűnik, hiszen az évszázadok alatt már több helyen meggyengült a szerkezete. Megjegyezte: emiatt sokszor csak különleges megoldásokkal lehet elkezdeni a renoválás egy-egy szakaszát. Így például kapcsokkal fogatták össze a meggyengült szerkezetet. A restaurálási munkálatokat különböző pályázatokon elnyert összegekből végzik. – A munkálatok sora még korántsem ért véget, több különböző projektből álló folyamat, hiszen az anyagi források több helyről származnak. A következő lépés a templom külső burkolatának felújítása. A tervek szerint ez június elsejéig kell megtörténjen. Az említett burkolásra a plébánia már megkapta a szükséges támogatást, mind a román, mind pedig a magyar állam részéről, illetve a megyei önkormányzat is támogat – sorolta a plébános. Hozzátette: további terveik között szerepel a temetőkert rendbetétele is, ám csak kisebb lépésekben tudnak haladni, hiszen az engedélyeztetés és a tervezés hosszas folyamat. Megjegyezte: az eddigi munkálatokat is ötéves folyamat előzte meg. – A templom esetleges bezárása során lehetséges, hogy ásatásokat fogunk végeztetni, mivel több írásos emlék szerint sírhelyek is vannak a templomban, illetve további érdekességek is kiderülhetnének. Legfőképpen a templom építésének pontos körülményei érdekelnének – mutatott rá Gál Hunor. Megjegyezte: a restaurálás egyaránt szolgálja a híveket és a várost, hiszen a teljes pompájában lévő műemlék templom turistákat is vonzana a térségbe.

Bege Botond



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!