Hirdetés

Megújul az Arbor Szövetség

Új elnököt választott a gyergyószentmiklósi Arbor Szövetség – jelentette be sajtótájékoztatón az egyesület vezetőtanácsa. A találkozón az érdekvédelmi szervezet eddigi eredményeiről és kudarcairól is beszéltek a tagok, kiemelve, hogy a szövetség statútuma is változik a közeljövőben, valamint bővülni fog a vezetőtanács.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 2 perc
Megújul az Arbor Szövetség
Új elnököt választott az Arbor Szövetség Fotó: Boncina-Székely Szidónia

Farkas Tihamért választotta új elnökének az Arbor Szövetség vezetőtanácsa, miután Barabás Csaba személyes okok miatt nem vállalja tovább az elnöki tisztséget. A sajtótájékoztatón a leköszönő elnök rövid összefoglalóban ismertette eddigi eredményeiket, kitérve a megoldatlan feladatokra is.

– Pozitívumnak tartom, hogy a szervezetnek sikerült pártsemlegesnek maradnia, hogy erősítettük kapcsolatainkat a többi vállalkozói szervezettel, és azt is, hogy stabil anyagi háttérrel rendelkezünk, az egész éves költségvetés biztosított – emelte ki a megvalósításokat Barabás Csaba. Hozzátette: hiányosságnak tartja, hogy nem sikerült beemelni a közvitába a munkahelyteremtés kérdését és elérni, hogy a városvezetés pályázatot nyújtson be inkubátorház létesítésére.

Az Arbor továbbra is a térség gazdasági katalizátora kell hogy legyen, hiszen sok mindent a vállalkozók másképp látnak, ezért fontos a rendszeres egyeztetés a városvezetéssel a jövőben – hangsúlyozta a leköszönő elnök.

– Személyes okok miatt nem vállalom tovább a szövetség elnöki tisztségét, a vezetőséggel már régóta folynak az egyeztetések a lemondásom kapcsán, elfogadták a döntésemet. A szövetség statútuma változni fog, új célokat és irányokat fogalmaznak meg majd, ez nagyban függ az új elnöktől is – mondta el Barabás Csaba.

Csata Levente alelnök kiemelte: az elkövetkezőkben bővülni fog az igazgatótanács, ugyanakkor szeretnék, ha minél több platform jönne létre a szövetségen belül, ami tovább erősítené azt, illetve a gyergyói-medencei vállalkozókedvű személyeket.

Farkas Tihamér, az Arbor Szövetség új elnöke úgy fogalmazott: az Arbor eddigi tevékenysége jó táptalajt biztosított a vállalkozóknak, ezt szeretnék folytatni a jövőben is, ugyanakkor a fiatalok ösztönzését segítenék.

– Konkrét célokat a közeljövőben fogalmazunk meg, de mindenképpen szeretnénk megfordítani azt a rossz helyi szokást, hogy a fiatalok nem vállalkoznak: ennek a miértjeit kiderítve segítenénk őket abban, hogy merjenek céget alapítani – mondta el Farkas Tihamér.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!