szórványos felhőzet
kevés felhő
Megtisztulás
Klaus Johannis államelnök kedden délután még jóformán be sem jelentette, hogy Dacian Cioloș urat jelölte ki kormányfőjelölti minőségben, s a Hivatalos Közlönyben már meg is jelent az Alkotmány 85., 100. és 103. szakaszainak a vonatkozó előírásaival összhangban a 2015/826-os államelnöki dekrétum. Következésképpen már keddtől, azaz november 10-től ketyegni kezdett az óra: a kormányfőjelöltnek tíz nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy kérelmezze programjára és a kormány teljes névjegyzékére vonatkozóan a parlament bizalmi szavazatát. Ez azt jelenti, hogy a két ház honatyáinak többségi szavazatára van, lesz szükség. A parlamenti pártokkal lezajlott konzultációk, valamint a körvonalazódni látszó parlamenti erőviszonyok tükrében elmondható, hogy Dacian Cioloșnak reális esélyei vannak a többségi szavazat megszerzésére. Arra amúgy 274 szavazatra lenne szükség, egyelőre egészen biztos, hogy a liberális párt, az RMDSZ, a függetlenek és a kisebbségiek szavazatát máris zsebében érezheti a kormányfőjelölt, ez pedig 246 szavazatot jelent, de szinte biztosra vehető az UNPR honatyáinak „kiállása is”, így legalább 310 szavazatra számíthat. Ne latolgassuk tovább az esélyeket, hagyjuk „szorgoskodni” a kormányfőjelöltet, hogy az november 20-ig összetoborozhassa csapatát és azt bemutathassa a szóban forgó időpontban a honatyáknak. (Amúgy máris egyes miniszteri bársonyszékek várományosainak neveit röppentették fel a „jól értesültek”, s azok között vannak olyanok is, akik tagjai a mostani kormánynak, köztük Bogdan Aurescu külügyminiszter vagy Marius Nica európai alapokért felelős miniszter, továbbá Sorin Câmpeanu tanügyminiszter.)
A kormányváltás, valamint az államelnöknek a parlamenti pártokkal lefolytatott konzultációi kapcsán érdemes elidőzni azok két vetületénél, az egyik a kormánykoalíció jelenlegi helyzete, a másik pedig Klaus Johannis államelnök kedd esti sajtónyilatkozatának „üzenete”. Ami a kormánykoalíciót illeti, az jelek szerint szétesőfélben van, s ennek a jelei talán már régebb érzékelhetők voltak, legalábbis a vájt fülűek által már a nyár folyamán bizonyos esetekben Gabriel Oprea kormányfő-helyettes, az UNPR elnöke bizonyos kérdésekben nem azonosult a kormánypárttal, akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy különutasnak bizonyult. Ennek ellenére fennhangon harsogta, hogy a kormánykoalíció megbonthatatlan, sziklaszilárd egységben támogatja pártja is a Ponta-kormányt és szavaz együtt a kormánypárti honatyákkal. De ugyanakkor halkan azt is megjegyezte, hogy nemzetvédelmi, nemzetbiztonsági ügyekben „aláveti magát” az Ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsa elnökének, azaz az államelnöknek. Ezzel a meghasonulásos viszonyulásával (nemcsak ezzel) esetenként üzemzavart okozott a kormányzati döntésekben is, így történt például azzal a sürgősségi kormányrendelettel, amelyet Victor Ponta kormányfő „igazolt hiányzása” alatt fogadtatott el egy kormányülésen és látott el kézjegyével, s amely értelmében jelentős mértékben megemelkedtek a magas rangú tisztségviselők juttatásai. Ez némi vitát és ellentmondásos nyilatkozatokat is kiváltott, sőt szóba került a kormányrendelet visszavonása is, de végül is a kormánykoalíció berkein belüli békesség megőrzése végett erre nem került sor, mármint a visszavonásra. Az is szinte biztosra vehető, hogy talán nem került volna sor Victor Ponta kormányfő lemondására, ha a bukaresti tűzesetet követően, pontosabban a november 3-i tüntetések pillanatában lemondatták volna a negyedik kerület polgármesterét, Cristian Popescu Piedonet, aki egyébként az UNPR tagja, s ugyanakkor lemondott volna Gabriel Oprea kormányfő-helyettes is, aki már jó ideje, hogy „szálka” a közvélemény szemében. Valószínűsíthető, hogy ez azon a bizonyos péntek késő esti megbeszélésen a kormányfő és helyettese között szóba is került, de megegyezés nem született, azaz igen, de egy olyan, amely értelmében Ponta mond le, s ilyenképpen őt követni fogja a későbbiek során Gabriel Oprea is, hisz a kormánynak mindenképpen le kell majd köszönnie. Hogy felvetődött egy ilyen jellegű lépés, az kihámozható Victor Pontának az egyik homályos nyilatkozatából is, de ugyanakkor a múlt pénteken a kormánypárt elnöke, Liviu Dragnea, ha nem is szókimondóan, de arra célzott, hogy a múlt keddi tüntetések kirobbanásakor a kormánykoalícióban lettek volna olyanok, akiknek hátrább kellett volna lépniük. Hátrább is léptek ugyan, de megkésve és nem is jószántukból. Már hónapokkal ezelőtt megkockáztattuk azt a feltételezést, hogy Gabriel Oprea éket verhet a kormánykoalícióba, azaz annak gyenge láncszeme, mint ahogy azt is, hogy pártja lehet majd a mérleg nyelve egy esetleges kormányválság utáni erőviszony-átrendeződésben a parlament berkeiben. És ez most bekövetkezett, igaz, fokozatosan a múlt heti egyeztetés során még csak félig-meddig, majd az e heti egyeztetéseken „érdemben” is. Magyarán: Gabriel Oprea és pártja eltávolodott a kormánykoalíciótól, beállt az államelnök zászlaja alá, aki amúgy mindig is egy „saját kormányt” kíván maga körül látni. Egyébként amennyiben a kormánykoalíció sziklaszilárdsága nemcsak a szavakban, hanem a valóságban is létezett volna, akkor az azt alkotó pártok tárgyalópozíciója is másabb lehetett volna, akár térdre is lehetett volna kényszeríteni az államelnököt, lévén, hogy rá lehetett volna erőszakolni egy saját kormányfőjelöltet, betartva az Alkotmány előírásait is. Erre azért nem volt lehetőség, mert míg október utolsó napjaiban a kormánypárt akár magáénak tudhatta az UNPR 64 honatyájának szavazatát, november 9-én már nem… Talán ettől a dátumtól számíthatjuk, hogy az UNPR élén a nemzetbiztonságot oly nagyon féltő Gabriel Opreával elindult a „megújulás” útján…
Apropó megújulás: annak szükségességét hangoztatta Klaus Johannis államelnök is a kedd esti sajtónyilatkozatában. Amolyan nagytakarítást igényelt, s amit ő elképzelt, az talán nem az, ami bekövetkezett most az UNPR háza táján, amely csak más pályára helyezte magát, de a jármű, a csapat ugyanaz maradt. Az államelnök egy érdembeli, egy valós és mélyenszántó megújulást szorgalmazott, beleértve az új arcok megjelenítését, azt hangoztatva, hogy új emberek nélkül nehezen képzelhető el egy új politikai osztály kialakítása. Hozzáfűzte viszont azt is, hogy a régieknek nem kell feltétlenül távozniuk. Már amennyiben „jókról” van szó. A politikai pártok tekintetében azt hangoztatta, hogy olyan pártokra van szükség, amelyek tagjainak sorában nincsenek korrupt személyek, s ennek érdekében belülről kell elvégezni egy amolyan nagytakarítást, egyszersmind igen árnyaltan fogalmazott: „Nem szabad olyan személyeket promoválni, akiket beleng a korrupció gyanúja vagy valamikor is belekeveredtek korrupciós cselekedetekbe.” Érdekes és figyelemfelkeltő ez a megfogalmazás, ugyanis egy kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy az államelnök az ártatlanság vélelmét nem helyezi mindenek fölé. És volt még egy üzenetértékű, de egyben figyelmeztető jellegű kijelentése: „Továbbra is nagy szükségünk van a jogállam megszilárdítására. Ez lefordítva a politikai pártoknak például azt jelenti, hogy amikor az ügyészek kérik a parlament beleegyezését, kapják meg ezeket a beleegyezéseket.” Ezekkel a szavakkal az államelnök tulajdonképpen rosszallásának adott hangot annak okán, hogy az elmúlt időszakok során nem egy honatya kollégáinak köszönhette meg, hogy megúszta mentelmi jogának megvonását. Ilyenképpen pedig az államelnök egy célzást tett. Ennek kapcsán pedig mi azt mondanánk, hogy akinek nem inge, az ne vegye magára, ám „ilyen inget viselnek” olyanok is, akik ráhangolódva az államelnök „útbaigazításaira” ugyancsak a megújulást, a megtisztulást, a nagytakarítást szorgalmazzák…
Hecser Zoltán
