Megjelent az Erdélyi Méhész
Lelkes munka gyümölcseként újabb szakmai kiadvánnyal lepte meg a székelyföldi méhésztársakat a Nyárád-völgyi Méhészek Egyesülete: az Erdélyi Méhész legújabb lapszámát Balder Ernő, a Nyárád-völgyi egyesület elnöke, a lap főszerkesztője az Örösi Méhészegylet székelyudvarhelyi méhésztalálkozóján ismertette.
Elmondta, az erdélyi, székelyföldi méhészek tájékoztatását szolgáló lapot – akárcsak a 2012-ben megjelent első lapszámot – ezúttal is ingyen vehetik kézbe a méhészek. Az alkalmanként 1000 példányszámban megjelenő színes, 16 oldalas magazint negyedévente, de ha pályázati források bevonásával anyagi lehetőségeik megengedik, akkor havonta bocsátanák a méhésztársak rendelkezésére – tette hozzá Balde.
Az Erdélyi Méhész második évfolyamának idei első számának címlapján a méhészek védőszentjére, és a 2016. december 7-én, Marosvásárhelyen tiszteletére celebrált Szent Ambrus napi méhészmisére emlékeznek meg a lap készítői, míg a lap belső hasábjain az eseményhez kötődő méhészkonferencián elhangzottakról is részletes tudósítással szolgálnak. A tudósításokban ezt követően a Gyergyói Méhészek Egyesületének januári, gyergyószentmiklósi rendezvényére kalauzolják el az olvasót, melynek részeként Tinka Kálmán-János írásában a rendezvény házigazdája, a tavaly alakult gyergyói méhészegyesület is bemutatkozik. Gyula Lehel György írásából ugyanakkor az olvasók egy Bihar megyei szakmai képviselet, az Érmelléki Méhészek Egyesületének életébe nyerhetnek betekintést, de cikkében a környező méhészeket foglalkoztató mézértékesítési és technológiai kérdésekre is kitér. A lap hasábjain a magyarországi Novák Sándor, a Somogy megyei Belegen lévő méhészetét is megismerhetik, majd ábrákkal, fotókkal gazdagon külön anyag foglalkozik a méhek életének kaptárokon, természetes méhlakásokon belüli életével és fejlődésével is. Hogy a lap szerkesztői a tartalom összeállításakor nem csupán a felnőtt olvasókra gondoltak, azt mi sem jelzi jobban Móra Ferenc nyughatatlan méhecskéről szóló meséjénél.
Domján Levente