Hirdetés

Megjelent a jubileumi Erdély Anno naptár

HN-információ
A békeidők Erdélye elevenedik meg a 2019-es Erdély Anno falinaptárban, amelynek első évfolyama tíz évvel ezelőtt jelent meg először. Az ismeretterjesztő kiadvány, a friss Nagy Magyarország Anno naptárral együtt megtalálható már a Gutenberg és a Corvina könyvesboltjaiban is. A két, igényes kivitelezésű falinaptár abba a korszakba röpít minket, amikor a régi Magyarország határai még a Kárpátokig nyúltak. A nagyméretű Erdély Anno naptárban Tusnádfürdő és Marosvásárhely mellett megelevenedik a régi Arad, Nagyenyed, Törcsvár, Nagybánya, Püspökfürdő, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Zalatna, Gyulafehérvár és Torockó is. Lélekben tehetünk egy kirándulást a vadregényes Vaskapu-szorosba is, amikor a dunai vízerőművek építéséről még szó sem volt. A Nagy Magyarország Annóban minden elcsatolt országrészből szerepelnek felnagyított képeslapok. A több mint százéves felvételeken betekinthetünk Csíksomlyó, Párkány, Kolozsvár, Budapest, Szepesváralja, Újvidék, Fiume, Ungvár, Nagyszalonta, Kismarton, Déva és Rimaszombat hajdani hétköznapjaiba. Sőt, egy régi színezett felvétel az egykori legészakibb magyar területre, a Dunajec folyó vidékére is visszavarázsol bennünket. Az időutazást magyar és angol nyelvű leírások teszik még élvezetesebbé, amelyeket Balázs D. Attila író, újságíró jegyez. Ezek az ismeretterjesztő szövegek ráadásul nemcsak a múltra, hanem a jelenre, és több helyütt a jövőre is reflektálnak. Legyen ellenszer mindkét kiadvány az önfeladásra, az útvesztésre, és emlékeztessen minket arra, hogy milyen rend, tisztaság, biztonság és jólét uralkodott a régi nagy ország határain belül Trianon előtt.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!