Hirdetés

Meghatározó volt a 2019-es év Gyergyóújfaluban: Legfontosabb cél a fiatalok hazatérésének ösztönzése

HN-információ
A pályázati források felhasználása mellett több, saját költségvetésből származó meg­va­ló­sít­ást tudhat magáénak Gyer­gyó­új­falu község. Az infrastruktúra megléte arra ösztönzi a település vezetőségét, hogy a jövőben egy erős közösség formálásában is szerepet vállaljon – mondta évértékelő, jövőt tervező nyilatkozatában Egyed József polgármester. Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere                                                         Fotó: Boncina-Székely Szidónia eghatározó volt a 2019-es esztendő Gyer­gyó­újfaluban, sok­éves elmaradást sikerült behoznia a településnek, emellett tovább gondolkodnak a jövő építésén is – hangsúlyozta a községvezető. Amit tavaly befejeztek vagy elkezdtek Tavaly a település búcsús ünnepén adták át a közösségnek a saját erőből épített új egészségházat, valamint a felújított művelődési házat. Az egymillió lejből épített egészségház alsó szintjén orvosi rendelők, az emeleten pedig két orvosi lakás kapott helyet. Az elmúlt esztendőben 4,3 kilométernyi járda épült a község forgalmasabb útszakaszai mentén, idénre még három kilométer van betervezve, így a 2017-ben elkezdett járdaprogram végéhez érkeznek. A munkálatokra egymillió lejt különítenek el a helyi költségvetésből, s ha ez a projekt megvalósul, összefüggő járdarendszer lesz Újfaluban és a közigazgatásilag hozzátartozó Tekerőpatakon és Kilyénfalván is. Szintén saját költségvetésből 2019-ben, az időszakos vízhiány megszüntetéséért fúrt kút és egy rásegítő rendszer építése kezdődött el a településen, egymillió lejes költségkerettel. A létesítményt várhatóan idén júniusban adja át a szakcég használatra – mondta el a gyergyóújfalvi polgármester, majd hozzátette: a víz- és szennyvízszolgáltatást is újragondolták. Továbbra is Gyergyószentmiklóstól vásárolják a vizet, viszont kiszálltak a Gyervíz regionális ivóvíz-szolgáltatásból és Alfaluval közösen új céget hoztak létre, amely várhatóan idéntől működni fog. Tervekből nincs hiány Ebben az évben folytatódik a víz- és csatornahálózat kiépítése Tekerőpatakon és Kilyénfalván, majd további községi utakat burkolnak aszfaltréteggel. Másfél millió eurós pályázati összegből kezdődik el tavasszal az erdei utak felújítása, rendbetétele – sorolta az elvégzendő feladatokat Egyed József. Az oktatás, a sport és a kulturális programok terén is mindinkább pozitív változások körvonalazódnak a nagyközségben. A focipálya mellett épülő délutáni foglalkoztató központ épületén az utolsó simításokat végzik: az uniós pályázati alapokból épülő kétszintes létesítmény alsó részében a sportolók öltözői kapnak helyet, az emeleten a délutáni oktatási tevékenységek zajlanak majd. Az udvarra nagy méretű játszóteret terveznek. A fiataloknak és időseknek egyaránt fontos központ lesz a régi községháza épülete, amely a felújítás után klubhelyiségnek, kiállítóteremnek, idősek klubjának, valamint a Böjte Csaba védnöksége alá tartozó délutáni foglalkoztatónak ad helyet. A távlati tervek között egy bölcsőde, valamint egy sportcsarnok építése is szerepel, szeretnék felújítani ugyanakkor a tekerőpataki kultúrházat is. – Az infrastruktúrát jelentősen fejlesztettük az utóbbi években, ami jelenleg leginkább foglalkoztat, hogyan lehetne olyan légkört teremteni, hogy a fiatalok hazajöjjenek. Arra keressük a lehetőséget, hogy elindíthassuk a népfőiskolai nevelést, ugyanakkor inkubációs elképzeléseink is vannak. Ez természetesen egy hosszú folyamat kezdete, de már többször egyeztettünk a Lakiteleki Népfőiskola munkatársaival és itteni szakemberekkel, hogy segítsenek meghatározni azt az irányvonalat, amely felé elindulhatunk. A cél az, hogy minél több fiatalt hazahívjunk külföldről, állítsuk meg a falvak elnéptelenedésének folyamatát – összegzett Egyed József polgármester.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!