enyhe eső
enyhe havazás
borús égbolt
Megérteni, cselekedni, beszélni
450 éve hunyt el „a pedagógia Newton”-ja, „a nevelés Galilei”-je, a neveléstudomány rendszerének, a Schola Ludus (Az iskola színjáték) megteremtője.
1592. március 28-án született a morvaországi Nivnicében. Egy könyvdedikációban a Szeges család leszármazottjának vallotta magát. Korán árvaságra jutott, iskolába adják, tanulmányai elvégzésekor lelkész lesz Pferovban. Felesége és fiának halála után Lengyelországba távozik, majd Csehországban megírja a Didactica Magnát. Lesznóba távozik, az itteni gimnázium tanára. Nyelvkönyve jelenik meg Brassóban, 1650–1654 között Sárospatakon oktat, itt írta meg az Orbis Pictust. A 30 éves háborúban Lesno is elpusztul, ekkor Amszterdamba költözik, 1670. november 22-én távozott az élők sorából.
Comenius a nevelést úgy képzelte el, mint az egész életet átható, a család és az iskolai oktatáson is túlnyúló folyamatot. Az iskolát együtt látta az élet, a társadalom egészével. Az iskola főszereplőjét a gyermekben látta, szerinte a tanító a természet szolgája, nem pedig ura, a gyermeki adottságok lehetőségein belül mozgó célokat tűzhet csak ki. Gyermekkorban szinte teljesen a példák uralkodnak és vezetnek, s nem a szabályok.
A címbe emelt jelmondata – latinul Sapere, agere, loqui... – mellé illesztette a Fabricando fabricamur – alkotva alkotódunk, formálódunk mondást is, vagyis a tanulói aktivitást tartotta döntőnek. Comenius arra is felfigyelt, hogy csak az a tevékenység hasznos, amely érdekli is az emberpalántákat. Luther Márton nyomán vallotta: az „iskolában úgy foglaljuk el az ifjúságot komoly tanulmányokkal, hogy nem kisebb gyönyörűségük teljék benne, mintha minden napjukat diójátékkal töltenék el. Így lesznek végül az iskolák az élet előjátékai”.(Comenius Ámos János válogatott írásai, Kriterion, Bukarest, 1971, 95.)
Comenius a szemléltető módszert részesítette előnyben, nem verbális módon oktatott, hanem mindenféle szemléltető eszközökkel, s a diákjainak is minél több érzékszervét vette igénybe. Szükségesnek vélte, hogy a megismerés mindig az érzékszervekből induljon ki, semmi sincs az értelemben, ami nem volt előbb az érzékekben.
Alapelvként azt is megfogalmazta, hogy a megtanítandó tananyag kisebb egységei logikusan kapcsolódjanak, illeszkedjenek egymáshoz. A nevelést közösségi nevelésként képzelte el, gyermekközösségben, az oktatás általánosítása mindenkire kiterjedő formában.
Nyugdíjasként visszagondolok, megfogadtam-e neves elődöm tanácsait, betartottam-e didaktikai elveit? S ha helyettesíteni hívnak pár órára, a mai globális, internetes, sokfajta technikai eszközzel gazdag oktatói rendszerben, tudom-e diákjaimat anyanyelvünk, irodalmunk szeretetére nevelni, segíteni őket, hogy klasszikusaink, jelenkori alkotóink műveit elolvassák, próbálják megérteni, elfogadni, bírálni?
Remélem, igen…
Málnási Ferenc
.jpg)
