kevés felhő
szórványos felhőzet
Megérkezett!
Egész éjszaka esett. Kint ülök a verandán és hallgatom az esőcseppek tompa koppanását. Valami megváltozott néhány óra alatt: míg tegnap még a strandon élveztük a napsütést, mára hirtelen beköszöntött az ősz. Tudtuk, hogy eljön, talán késett is néhány napot, de mégis szerettük volna hinni, hogy kitart még egy darabig a kánikula. Pedig kétségkívül ősz van, már napokkal ezelőtt láttam a fecskék készülődését, gyülekezőt fújtak és gyors röptükkel adták tudtunkra, hogy felkészültek a nagy útra. Néhány napja még szokatlanul nagy hőség volt, s noha nem lapozzák a naptárt, mégis tudják, érzik, hogy mikor kell menniük.
Még néhány nap és kezdődik az iskola. Újra beáll a rend, újra keretek közé szorítva éljük a hétköznapokat, programhoz kötötten. Hozzáigazodunk a szigorú szabályokhoz, beállunk a mókuskerékbe. Kell a rend, másképp kifolyik kezünk közül az idő. Rendszer nélkül csak locsogunk ide-oda, összevissza étkezünk, sosem tudjuk, hogy családtagjaink közül ki hol van éppen és mit csinál. Rend nélkül feje tetejére áll a világunk, mégis vágyunk a kötetlenségre, a káoszra. És ilyenkor, szeptember elején pedig örömmel térünk vissza a rendszerbe. Mert az állandóság nem mindig jó. A váltakozás újra és újra erőt ad a folytatáshoz.
Szeretem az őszt szomorú bájával együtt. És szeretem az évszakok váltakozását is. Az elmúlásban mindig benne van az újrakezdés lehetősége. Tudjuk, hogy néhány hónap múlva ismét kizöldül és virágba borul a természet, s a madarak is visszatérnek hozzánk. Így megy ez régmúlt idők óta, s remélhetőleg ezután sem lesz másképp. A várakozás megszépíti életünket. Mert addig vagyunk boldogok, amíg várakozunk és vágyakozunk. Amikor bekövetkezik, sokszor már észre sem vesszük a csodát. Goethe szerint a természet feltalálta a halált, hogy biztosítsa az élet örök folytonosságát. Örüljünk hát és bízzunk!
Nagyálmos Ildikó
.jpg)
