Még évekig eltarthat a munka

HN-információ
Felújítási munkálatok zajlanak az agyagfalvi református templomon, amely a 14. században épült. Mivel az épület A kategóriás, kiemelt fontosságú műemlék, ezért a tényleges munkát átfogó régészeti és művészettörténeti kutatások előzték meg, hiszen még a felújítás tervezéséhez sem kezdhettek addig hozzá, amíg ezek nem történtek meg – tudtuk meg Kászoni Szilárd református lelkipásztortól. Afeltárások 2018-ban kezdődtek el, a kutatások során nagyon sok művészettörténeti érték került napvilágra, amelyről mindaddig nem is tudtak. A feltárásokból az is kiderült, hogy a 11–12. században a jelenlegi épület helyett állhatott egy Árpád-kori templom, amelynek két felrészletét meg is találták. – Számos freskóra, faragott kőre bukkantak, olyan építészettörténeti megoldásokat találtak, amelyek mindenképp meglepték a szakembereket is – mondta el Kászoni Szilárd református lelkész. A tanulmányok és jelentések elkészülte után kezdhettek neki a templom felújítása megtervezéséhez. – A korszerűsítésre azonban már nagy szükség volt, hiszen legutóbb 1980-ban végeztek munkálatokat az épületen – ismertette Kászoni Szilárd. Hozzátette: a tényleges munka tavaly kezdődött el, és jelenleg is nagy erőkkel zajlik. – A templomot kívül-belül teljesen felújítják. A feltárások után már nem tudtuk használni az épületet, sajnálatos módon nem tudtuk szétválasztani a külső és belső felújítást, így egyszerre zajlik párhuzamosan mindenhol, a templombelsőben, a külső falakon, a különálló tornyon és a kerítőfalon egyaránt – részletezte. Mint mondta, 2019. március 15-én tartották a templomban az utolsó istentiszteletet, azóta a gyülekezeti házban rendezkedtek be és oda várják vasárnaponként a híveket. Ez az épület közvetlenül a templom szomszédságában található, így az egyházi élet nem csorbult a templomfelújítás miatt. A felújítási munkálatok számos kihívással járnak a műemlék épület esetében, hiszen mindig akadnak meglepetések, amelyek miatt újra kell tervezni. – Legutóbb néhány héttel ezelőtt, bizonyos vakolatrétegek eltávolítása után derült fény arra, hogy a jelenlegi ablakkereteken kívül néhány évszázaddal ezelőtt, más jellegű ablakok, nagyobbak díszítették az épületet. A tervező és a kivitelező csapat is arra törekszik, hogy ezeket a változásokat teljes mértékben láthatóvá tegye a felújítás végére. Bizonyos részletek felújítását újra kell gondolni, át kell tervezni, ezért is halad ilyen ütemben a munka – ismertette a lelkész. A templomfelújítási programot a magyar kormány támogatásából finanszírozzák, de Hargita Megye Tanácsa Műemlékvédelmi Programjának köszönhetően is többször részesültek támogatásban. Az egyházkerület által, a külső jelek alapján megbecsült keretösszeget azonban már jóval túlszárnyalták, és a lelkész megítélése szerint jelenleg a munkálatok felénél tarthatnak. Eddig megközelítőleg kétmillió lejbe került az elvégzett munka, és legalább még egy ekkora összegre lesz szükségük a további munkálatok finanszírozásához a becslések szerint. – A terveknek és elképzeléseknek megfelelően teljes mértékben végig kívánjuk vinni a felújítást, ami legalább még egyszer egy ekkora összeget igényel – fogalmazott Kászoni Szilárd református lelkész. Az agyagfalvi református egyházközség 680 lelket számlál, leányegyházként hozzátartozik a décsfalvi gyülekezet is, amelynek 135 tagja van.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!