szórványos felhőzet
kevés felhő
Másként
Huszonöt év telt el a rendszerváltás óta, s ebben a negyed században kialakult egy olyan politikai osztály, amely végképp hitelét vesztette a lakosság jelentős hányada körében. Ha még emlékszünk, eleinte értékes – vagy legalábbis érdekes – személyiségek is politizáltak, vállaltak és töltöttek be tisztségeket. A parlamentben akkoriban többnyire kopott könyökű zakóban járó értelmiségiek ültek, no meg második és harmadik vonalbeli aktivisták, az új ötvöződött a régivel, s a kettő szenvedélyes csatákat vívott egymással. Aztán lassan-lassan megjelentek a megélhetési politikusok, akik a politikát nem eszköznek, hanem szakmának, megélhetési forrásnak tekintették, s háttérbe szorultak olyan eszmék, mint közösségszolgálat, egyáltalán szolgálat, eszmékért való kiállás, következetesség. A tisztséget szerzett egyén pedig elképzelhetetlennek tartja, hogy a mandátumon túl is van élet, a miniszteri, államtitkári rangot amolyan élethosszig tartó és örökölhető arisztokrata rangnak hiszi, s meggyőződése, hogy ő a legalkalmasabb – a politikai széljárástól függetlenül – az adott tisztség betöltésére. A tisztség megszerzéséért pedig gyakran hajlandóak bármit megtenni a törvény szabta keretek között, azok határán és azon túl. A tisztséghez és a vele járó előjogokhoz való ragaszkodás a személyeket az intézmények fölé emelte, a személyek óhatatlan hitelvesztése pedig az intézmények hitelének leépüléséhez, elvesztéséhez vezetett: a parlament már rég a népszerűségi lista végén kullog, a Ponta–Băsescu ellenségeskedés a mélypontra húzta a kormány és az államfői hivatal kölcsönös megbecsülését és a polgároknak beléjük vetett hitét. Ezek a személyek pedig lassan-lassan törvényen felülinek képzelték, hitték magukat, s akképpen is viselkedtek. Aztán bekövetkezett a bekövetkezhetetlennek hitt dolog: egy másfajta politizálást ígérő – ráadásul nem román – személyiséget választottak államfőnek, miközben aktivizáltak, a politikától elzárkózó, netán szándékosan távolt tartott rétegeket: a fiatal értelmiségieket és a boldogulásukat külföldön kereső fiatalokat. A választások után bekeményítettek a korrupció megfékezését szolgáló szervezetek, egymás után hullott porba – képletesen szólva – az érinthetetleneknek hitt politikusok feje, s a Colectiv klubban bekövetkezett tragédia kapcsán újabb fejek hulltak, s újból megmozdult az a réteg, amely az államfőválasztás alkalmával hallatta hangját és érvényesítette akaratát.
A dolgok alakulása oda vezetett, hogy ma mindenki a Cotroceni-palotából várja a megoldást, a kilábalást a zárzavarból, a helyzet normalizálását. Kérdés, hogy Johannis elnök mennyire képes megbirkózni egymagában a helyzettel, mennyire képes harcolni egy, a kiváltságaihoz foggal-körömmel ragaszkodó és megtartásuk érdekében olykor semmitől sem visszariadó politikai osztállyal. Képes lesz-e majd sok mindent másként csinálni…?
Sarány István
