Hirdetés

Másabb minimis-támogatás

HN-információ
Nemrégiben jelent meg az európai alapokért felelős miniszternek ama 2019/1541-es rendelete, amely révén jóváhagyódott a 20 ezer lakosnál nagyobb váro­sok/municípiumok helyi fejlesztési stratégiája gyakorlatba ültetésének a minimis-támogatási sémája. Ez a 2014–2020-as Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program egyik prioritást képező tengelyének – a közösség felelőssége alá helyezett helyi fejlesztésnek – a tárgyát képezi, s annak sajátos célkitűzése azon személyek számának a csökkenése, akik ki vannak téve az elszegényedés és a társadalmi kirekesztés kockázatának. Kézügyben lévén az említett miniszteri rendelet, akár pályázni is lehet a minimis-támogatás elnyerésére. A most megjelent rendelet jogalapját az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról szóló európai parlamenti és tanácsi 2013/1303-as rendelete képezi. Továbbá az Európai Bizottságnak ama 2013/1407-es rendelete, amely révén jóváhagyódott a csekély összegű támogatásokra vonatkozó eljárás. Nos, ezen jogszabályok alapján fogalmazódott meg román részről a szóban forgó minimis-támogatás igénylésére vonatkozó beadvány, illetve a szóban forgó miniszteri rendelet tervezete. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy amikor utalás van a társadalom peremére kiszorult személyek elszegényedési és kirekesztési kockázatára, akkor úgy zárójelben az olvasható, hogy „roma és nem roma” személyekről van, lehet szó. Ezt fontos szem előtt tartani, mert a személyi kategóriák úgymond beépülnek a pályázatba. (Amúgy a minimis-támogatás sémájának általános rendelkezéseiben megtalálható a „roma kisebbség” szintagmája.) A támogatási séma célja azon vállalkozások megsegítése olyan új munkahelyek létrehozása végett, amelyek az elszegényedés vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett személyeket „célozzák meg” azon városokban, municípiumokban, amelyek lakosságszáma meghaladja a 20 ezer főt. Ebben a kontextusban hadd említsük azt is meg, hogy megyénkben is van néhány olyan település, ahol a lakosságszám meghaladja a 20 ezret, s ahol nem kevés azok száma, akikre nap mint nap leselkedik az elszegényedés vagy a társadalom peremére való kisodródás esélye, pontosabban veszélye. A miniszteri rendelet mellékletét képező támogatási sémát ismertető szövegben részletesen taglalják annak alkalmazási területeit, a támogatásra való jogosultság feltételeit, valamint annak értékhatárát, továbbá a támogatásnyújtás módozatát, a támogatásban részesülők jogait és kötelezettségeit, valamint az elszámolható költségeket. Jobbára technikai jellegű előírásokról van szó, amelyeket nem árt alaposan tanulmányozniuk az érdekelteknek. Mettől meddig? Amint már arra utaltunk, a szóban forgó miniszteri rendelet hatályba is lépett, nevezetesen szeptember 10-től és annak előírásai alkalmazandók 2020. december 21-ig, a rendelkezésre álló alapok függvényében. Ugyanakkor a megpályázott és elnyert minimis-támogatások elszámolására 2023. december 31-ig kerül sor. A minimis-támogatások becsült összértéke 10 770 629 euró, amelyből 9 155 034 euró az Európai Unió hozzájárulása (az Európai Szociális Alapból) és 1 615 694 euró a hazai hozzájárulás. A becslések szerint országos viszonylatban 303 cég részesülhet majd a szóban forgó minimis-támogatásban. Amúgy a minimis-támogatás maximum 200 000 euró lehet (kivételt képezve azon cég, amely áruszállítást végez egy harmadik személynek vagy fizetség ellenében, amely esetében a felső értékhatár 100 000 euró). Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!