Márton Áron püspök születésének 120. évfordulóját ünneplik a magyar katolikusok és mindazok, akik tisztelettel tekintenek a legendás egyházfi személyiségére, munkásságára. A hétvégi emlékünnepségek sorába illeszkedik a Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség által szervezett gyergyószárhegyi tárlat, amely a püspök hagyatékában lévő műtárgyakat mutatja be. Márton Áronnak a kortárs művészekkel való kapcsolatáról Hegedűs Enikő értekezik.

[gallery link="file" ids="35112,35111,35110,35116"] Márton Áron püspök születésének 120. évfordulóján, ezen kiállítással Boldogemlékű Püspöknek a képzőművészekkel való kapcsolatára szeretnénk rávilágítani és egyben a gyulafehérvári, egykori püspöki lakosztályban őrzött, elsősorban a gyergyószárhegyi alkotótáborhoz kapcsolódó műalkotásokat bemutatni. Ezen tárgyak most először hagyták el a püspöki palotát és állítjuk ki az érdeklődő közönség előtt. Mielőtt rátérnék a kiállítási anyag bemutatására, említést kell tennem arról, hogy a püspök úr már a szárhegyi alkotótábor megnyitása előtt értékelte a kultúra és művészetek kortárs alkotásait és képviselőit, elsősorban az erdélyi magyar közösség szellemi létéért folytatott tevékenységükért. Ismert az is, hogy jó kapcsolatot tartott fenn több íróval és költővel is. Márton Áron már papi és még inkább püspöki működése idején – beszédeiben és írásaiban – a kultúra természetszerű rendeltetésére irányította a hallgatóság figyelmét. Beszédeiből kiérződik, hogy a tágabban értelmezett kultúrának szolgálnia kell: „a személy fejlődését, a mindenkori társadalom, és az egész emberiség javát”2. Márton Áron a kultúra egyetemes küldetése mellett meghatározta annak szerepét a reá bízott közösség életében is: „A művészet mindig a lélek hangja, a szellemi igény jelentkezése, és egyúttal a magasabb rendű életnek a záloga. […] amelyik nép már eljutott addig, hogy szellemiségét, szépérzékét sajátos formában tudja kifejezni, […] kétségbevonhatatlan tanújelét adta magasabb szellemiségének és kultúrérzékének. […] jelét adta annak is, hogy […] olyan erőteljes szellemi igény van a lelkében, hogy a nyers élettel meg tud küzdeni.”3 A püspöki lakosztályban megőrzött tárgyak jelentőségét, így a művészi alkotások meglétét az is fokozza, hogy Márton Áron püspöki szolgálatának legnagyobb részét szabadságában korlátozva és megfigyelés alatt töltötte, a kommunizmus éveiben Romániá­ban a leginkább megfigyelt személy volt. A Szekuritaté figyelme pedig nem csupán őrá irányult, hanem környezetére és az őt felkeresőkre is kiterjedt. Ez a tény is magyarázatul szolgál arra, hogy a kortárs művészekkel való kapcsolatát néhány visszaemlékezés, illetve levél alapján próbáljuk rekonstruálni. Ismert Márton Áron találkozása Tamási Áronnal és Kós Károllyal,4 Bajor Andorral, Fodor Sándorral, Kányádi Sándorral való közvetlen kapcsolatát történetek kísérik.5 „…az állami hatóságok által megszervezett megfélemlítő megfigyelések ellenére – a nagy erdélyi személyiségek mind megfordultak nála. Kényszerlakhelye évtizedeken át lelki felüdülést hozó oázissá alakult sokak számára.”6 A műtárgyak kapcsán néhány művésszel való találkozását emeljük ki. Gy. Szabó Béla leveléből idézünk: „Középiskolai tanulmányai­mat 1915-től 1923-ig a gyulafehérvári Róm. Kath. Főgymnáziumban végeztem. Ez idő alatt többek között arra tanítottak, hogy munkámat minden körülmények között becsülettel végezzem […] Ez a szellem vezérelt egész művészi pályafutásom alatt, s így felvértezve szívósan dolgozhattam, különösen az utóbbi két évben, amikor életem eddig legnagyobb szabású munkáját végeztem el. […] Engedje meg Kegyelmes Uram, hogy nagy hálám jeléül a Püspökségnek adományozzam a már említett munkám eredményét, a mellékelt húsz Dante-illusztrációt.” (Kolozsvár, 1964. október 8.) Az idézett levél második oldalán a művész felsorolja a püspöknek ajándékba adott Dante-sorozat húsz fametszet levonatának címét, amelyek máig az érseki palota folyosóján láthatók.7 Gy. Szabó Béla másik, Apokalipszis-sorozatát pedig Márton Áron püspök VI. Pál pápának vitte ajándékba 1971 októberében, amikor először püspökként kiutazhatott a római szinódusra. Ebből a sorozatból láthatjuk a tárlaton a Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonyát és az Élet vizét. Szim Lídia szociális testvér visszaemlékezései rávilágítanak arra, hogy ez utóbbi kép közvetett módon Áron püspök utolsó napjainak részesévé vált: „Az Élet Vize, Élet Fája fametszet ott virraszt az utolsó éjszakán Püspök Atyánk mellett. Nem mint szimbólum, hanem mint szent misztériuma életének. A Jelenések 22, 1–5. szövegrész csodálatosan fejezi ki ezt.”8 Több szerző dedikálva küldi a püspöknek megjelenő kötetét, tanulmányait. A dedikált könyvek között megtaláljuk Babits Jónás könyvét Borsos Miklós alábbi dedikációjával: „Exc. Márton Áron püspök úrnak tisztelettel, nagyrabecsüléssel Borsos Miklós. Tihany 1974 V.”, a könyv átiratát és illusztrációit Borsos Miklós készítette.9 Domokos Pál Péter néprajzkutató tanulmányait és könyveit személyes bejegyzéssel küldi a püspöknek. Domokos Pál Péter a Püspök életét bemutató, Rendületlenül c. könyvében idézi Márton Áronnak Nagy Imrével való találkozását: „A hatvanas évek vége felé történt […] MÁRTON ÁRON a püspöki irodában volt, munkatársai között, amikor kinyílt az ajtó és bejön NAGY IMRE „Szervusz, ÁRON!” – s azzal – derekát átölelve – felkapja a püspök urat és lépked vele. ’Látod, Áron, én még mindig a régi vagyok!’ NAGY IMRE halálakor a püspök úr az ebédlőasztalnál ezeket mondta róla az ott levő papjainak: „Nagyon szerettem ezt az Imrét. Nem az az ember volt, aki könyékig mártja kezét a szenteltvízbe, de a lelke mélyén hit és vallásos meggyőződés volt.”10 Nagy Imre több portrét is készített a püspökről. A Szabó András által összeállított Nagy Imre-katalógusban – A bőfény forrása, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2006, 135. old. – három Márton Áronról készült ceruzarajz szerepel. Két, nagyjából azonos méretű (20 x 30 cm) rajzon a művész a helyszínt, Gyulafehérvárt és az 1969-es évszámot (1969. november 27. és december 1.) is feljegyezte. A zsögödi hagyatékban található két ceruzarajz látható a tárlaton. Márton Áronnak Kányádi Sándorhoz 1980. március 7-én írt levele kapcsán tudunk egy Nagy Imre által festett portréról is. A számunkra ismeretlen mű vélhetően Marosvásárhelyre, Márton Áron rokonaihoz került. Kányádi Sándor viszont előszeretettel emlegeti ezt a levelet és a hozzá kapcsolódó történetet. A levélben olvasható: „Tekintetes KÁNYÁDI SÁNDOR szerkesztő úrnak / Kolozsvár Tartozom Nagy Imre úrnak hálával, köszönettel és munkájának ellenértékével. Tulajdonképpen itt akadtam el. Megfestette az arcképemet, s én nem fizettem semmit érette. Nem is jutott eszembe, hogy megkérdezzem, mivel tartozom. Kérésem nélkül ajánlotta fel, hogy megfesti az arcképemet, meg is tette, s én ezzel elintézettnek vettem az egészet. Nem mertem megkérdezni, hogy mivel tartozom. Mindezt azért írom Önnek, hogy könnyítsek lelkiismeretemen. Szívelyes üdvözlettel és tisztelettel Gyulafehérvár, 1980. marc.7-én aláírás MÁ püspök Nagy Imrétől az egykori püspöki lakosztályban a zsögödi templomkerítésben álló Világítás c. olajkép (1971) maradt meg. Márton Áron püspöki hagyatékában nyilvánvaló, hogy nem elsősorban a képzőművészeti tárgyaknak van jelentőségük. Viszont egy boldoggá avatási folyamatban levő személy esetében életműve és írásai mellett megnő a hozzá kapcsolódó tárgyak jelentősége is. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy egy kibontakozó kultusz idején milyen ábrázolások kerülnek bemutatásra a szélesebb közönség számára. A lakosztályban levő képzőművészeti alkotások közül ezúttal az adományozott és itt bemutatott művekre szeretném a figyelmet ráirányítani. Ebben az esetben a tárgyak értekét művészi kvalitásuk is meghatározza. A püspöki lakosztályban levő képzőművészeti alkotások között megtaláljuk: Incze Ferenc gyergyói örmény származású művész festményét a kolozsvári Szent Mihály-templom külső (1955) ábrázolásáról, szintén a kolozsvári Szent Mihály-templom ábrázolásával (még 1960-ból) Fuchs Józsefnek, a csíkszeredai gimnáziumban a két világháború között tanító rajztanárnak az akvarelljét és Gál Jánosnak a székelyudvarhelyi Jézus-kápolnáról készült olajképét. A kisplasztikák közül kiemeltük Szervátiusz Jenő két korai alkotását: egy fából faragott Madonna-szobrot (1937) és egy Kálvária-jelenetet (1939).11 A kiállítasra Benczédi Sándor kolozsvári szobrászművésznek is elhoztuk két égetett agyag szobrát, amelyek szintén a püspök úr hagyatékához tartoznak. Imets László csíkszeredai grafikus fametszetei közül többet a püspök úrnak dedikált: az Örök lépcsők (1972), az Úttalan utakon (1972) és a Gyóntatás (1976) szerepel ezen a tárlaton. Az adományozott festmények és rajzok egy nagyobb csoportját Boldogemlékű Márton Áron a püspökké szentelés 40. évfordulójának évében, 1979-ben ajándékba kapta a gyergyószárhegyi alkotótábor művészeitől. Az 1974–1999 között, mintegy negyed századon át folyamatosan működő és a hazai képzőművészeti életben meghatározó szárhegyi Barátság Alkotótábor létrejöttéhez ugyanis Márton Áron püspök közvetlenül is hozzájárult.12 A közelmúltig a szárhegyi kastély kapubástyájában berendezett kiállítási pannók egyikén olvasni lehetett – a püspök Zöld Lajosnak dedikált fényképe mellett – ezen elismerő sorokat: „Erdély nagy püspöke, Márton Áron nélkül sohasem lett volna Gyergyószárhegyen művésztelep. A kezdeményező Gaál–Márton–Zöld trió egyetlen kérő szavára ránk bízta a végzetes pusztulásnak induló, romos, veszélyes gombával megtámadott Ferenc-rendi kolostort. ’Kimondottan művészi célokra adom, amikor az Önök becsületére bízom a kolostort…’ mondta a püspök és haláláig pártoló figyelemmel kísérte a művésztelep sorsát, munkánkat.” Ferencz Zoltán kikereste a gyulafehérvári Érseki Levéltárból az Alkotótábor elindítására vonatkozó, illetve azt megelőző levelezéseket. A levéltári iratok másolatai a tárlókban megtalálhatók. Mindezek izgalmas és alig ismert adatokat tartalmaznak, az alkotótábor elindítása előtti időszakról és a korai évekről is. Az 1973-ból származó iratokban Varró András szárhegyi plébános a püspökségre küldött leiratában (1973. február 10-én) beszámolt tárgyalásáról a „fond plastic”-kal. Onnan azt az ígéretet kapta, hogy 1974-re a zárdaépület kérdésére megoldást találnak. „Azt kívánták, hogy szerezzek be egy hivatalos írást, amelyben a főtisztelendő püspöki hivatal leszögezné, hogy milyen célra adná át az épületet, ez esetben vármegyei alapon kijavítanák. Legyen szabad alázattal kijelentenem, nekem sok gondot, sok álmatlan éjszakát jelent a zárda jelenlegi állapota.” A zárdaépület felhasználásával kapcsolatban a püspök kikérte P. Gurzó Anaklét és P. Bálint Szalvator ferences atyák véleményét is. P. Anaklét 1973. március 15-én kelt válaszában – a felajánlott három lehetőség – művésztelep, múzeum vagy szociális otthon közül – amellett foglalt állást, hogy „legjobb volna az épületet művésztelep, művészi alkotóház számára szerződéses alapon átadni. E célra mind a zárda épülete, fekvése, mind a környező természeti adottságok nagyon megfelelőknek látszanak s az épület kímélése is leginkább biztosítottnak vehető.” P. Szalvátor (1973. március 21-én) megerősítette rendtársa véleményét, kiegészítve azzal, hogy a templomgondozó számára szükséges lakhelyet fenntartani. 1974. február 28-án pedig Varró András plébános értesíti a püspököt, hogy „Tegnap hamvazószerdán Csíkszeredából felkeresett Gál András, a Képzőművészeti Szövetség vármegyei elnöke és Zöld Lajos szerkesztő. Az előbbi ditrói, az utóbbi szárhegyi születésű. Mindketten előadták, hogy a szárhegyi zárdaépületet szeretnék felhasználni képzőművészet céljára, festők, szobrászok számára… arra kértek, forduljak soraimmal Kegyelmes Püspök Atyámhoz, szeretnének mielőbb személyesen tárgyalni Nagyméltóságoddal.” A püspök távollétében a segédpüspök egyeztetett tárgyalási időpontot a plébánossal (1974. március 4-én). A megbeszélést nem rögzítették, legalábbis a püspöki irattárban nincs róla feljegyzés. A szerződéskötésre 1974. május 31-én került sor. Az egyházi hatóság részéről az aláírók: Bálint Albert P. Szalvátor, Écsy János és Varró András. Aláírta a Művelődési és Szocialista Nevelési Bizottság részéről az elnök és könyvelő, valamint az Országos Képzőművészeti Szövetség részéről Gaál András mint elnök és a könyvelő. Ezt követően Varró András plébános 1974. július 30-án már arról számolt be, hogy „Örömmel jelentem Nagyméltóságodnak, hogy a zárdaépület javítása ügyében, már örvendetes eredménnyel számolhatok be …. már 6 szobát teljesen kijavították. A szobákat kifestették… A folyosó 1/3-dát szintén kijavították…” A plébános a továbbiakban is beszámolt a munkálatokról. 1975. május 27-én „Örömmel jelentem, hogy a helybeli zárdaépület északi részének javítása a múlt hét elején megkezdődött.” 1975 júliusában Zöld Lajos újbóli kéréssel fordul a püspökhöz (1975. július 18-án), hogy „a zárdaépület pincéjének egyik részében fogadószobát építhessünk ki, illetve ilyen célból javításokat végezhessünk, hogy ne kelljen minden vendégünket felvigyük a kolostorba…” Varró András a püspöknek írt levelében (1975. augusztus 19-én) jelzi a nemleges állásfoglalását Zöld Lajos kérésével kapcsolatban. Úgyszintén Écsy János csíksomlyói ferences atya is, a püspök úrnak 1975. július 18-án címzett levelében is tiltakozását fejezte ki, hogy a zárdaépület pincéjét ne adják ki vendéglátó vagy borozó helyiségnek, „tekintettel arra, hogy ez sok visszaélésre adnak alkalmat, közvetlen a templom közelében”. A plébános arról is írt a püspöknek (1975. november 10-én), hogy „Gheorghe Adoc szobrászművész… a szárhegyi művésztelep részére Kájoni János szerzetes szobrát elkészítette. A szobrot a vaskapu bejáratán innen, a templomot körülvevő falmélyedésben helyezték el. A szoborról készült két felvételt szeretettel küldjük. A tavasz folyamán a szobor hátterét és a külső párkányzatot kijavítjuk.” Később P. Gurzó György Anaklét dr. Jakab Antal segédpüspöknek ír (Székelyudvarhely, 1978. december 13.) arról, hogy „Zöld Lajos… A Művészi Tábor munkáját, amely eddig csak egy nyári hónapon keresztül tartott, egy újabb alkotó csoporttal bővítette ki „Népművészeti Alkotó Tábor” néven, amely november 6–26. között szép eredményekkel le is zárult… A szép sikerek láttán némelyekben az irígység és a féltékenység azt kezdte hangoztatni, hogy … a Népművészeti Tábor bevezetésével szerződés keretét megsértetnek tekinti … Így akarják ezek /a nem katolikusok/ elgáncsolni az új kezdeményezést. … Zöld Lajos … (arra) kéri a Kegyelmes Urat, … hogy a Püspök Úr egy pár elismerő és gratuláló sorral erkölcsileg melléje állna…” Dr. Jakab Antal segédpüspök Zöld Lajosnak címzett, 1978. december 19-én kelt elismerő levelében így fogalmazott: „Művészi alkotásaikról személyesen és tudósításokból is jó meggyőződéseket szereztünk… Mindezek nemcsak hazai, hanem általános emberi értékek, amelyeket minden jószándékú ember elismer, amint jelen iratunkban mi is tesszük.” Az őszinte elismerés szavait véljük kiolvasni Jakab Antal megyéspüspöknek Zöld Lajosnak címzett leveleiből (amelyeket Zöld Lajos hagyatékában őriztek meg). 1981. június 24-én kelt levelében: „Utolsó látogatásomkor nem győztem betelni a szabadtéri szoborcsoport arányaival és szépségeivel, amelyek között új volt számomra a Bethlen Gábor és Puskás Katalin (Klára) óriási szobra. Nagy múzeumban képzeltem magamat, amig a régi kolostor szobáit végigjártam… engedje meg, hogy az egész műhöz úgy gratuláljak, mint amely nemzetünk és országunk egy nagy értéke lett.” 1983. február 8-án pedig azt írja a püspök: „Az alkotótábort legalább négy esetben kerestem meg a helybeli plébánossal. Láttam a megrongált épületet különböző restaurálási fázisában… a már megvalósított szabadtéri csodálatos szobrokat Kájoni Jánossal, Bethlen Gáborral, festmények tucatjait. Legutóbbi látogatásomkor majdnem befejezés előtt állt a hatalmas védő díszfal… Most kaptam a plébános úrtól egy lelkes levél kíséretében a Lázár-kastélyról két képet… Nem tudom felértékelni, eléggé dicsérni és jelentőségét lemérni annak a kultúrmunkának, amelyet ott annyira mesterien és életrevalósággal végeztek éppen az igazgató úr vezetése és állandó szorgalmazása mellett. Érthető, hogy boldogult Márton püspök úrral együtt kezdettől örvendező figyelemmel kísértük és most a szép eredményekhez szívből gratulálok… megkeresem a módját, hogy újból és együtt nézzük végig pár óra alatt mindazt a szépet, ami majdnem egy évtized alatt ott megvalósult.” A művészek hálája sem hiányzott. A püspökké szentelés 40. évfordulójára küldött képek között találjuk: Márton Árpád Paraszt Madonna c. alkotását (1972), Gaál András, Hegyvidéki táj (1965), a csíkszeredai Kovács Dénes Falu a hegyek között, Kristófi János nagyváradi festőművész Városi kép templommal (1976), Drócsay Imre csíkszeredai származású, Bukarestben élt művész Templom (1974), Adoc Manole Gabriela jászvásári szobrászművész Templom (1974) c. rajzát, Török Pál szárhegyi származású, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum tanárának Falusi táj c. tusrajzát. Ezek a kiállításon láthatók. Ugyanakkor a kiállításon a régi képek mellett van néhány újabb alkotás: Plugor Sándor Krisztus-fejet ábrázoló tusrajza és Décsy Ilona rézkarca is, amelyek később kerültek a püspöki lakosztályba. Valamint bemutatjuk Gaál Andrásnak Márton Áron püspökről a szárhegyi táborban készített portréját, 1993-ban készített olajképét is. Márton Áron püspök gyulafehérvári tárgyi hagyatékának további elemzésében a művészek visszaemlékezései is érdekes kiegészítő adatokkal szolgálhatnak. Megköszönöm Márton Árpád festőművész eddigi segítségét. Kívánom, hogy az a szellem és jó kapcsolat, ami Szárhegy kapcsán megvalósult, minden nehezítő körülmény dacára, tanulságul szolgáljon a jelenben. 1 E témában először: a csíkszentdomokosi megemlékezésen és konferencián, 2013. augusztus 30-án tartottam előadást, amelynek szerkesztett változata megjelent a Székelyföld kulturális folyóiratban, (XVIII. évf. 9. sz.) 2014. szeptember, 126–134. 2 Marton József: Márton Áron püspök a kultúra szolgálatában, in. Studia Theologica Transsylvaniensia 2 (2001) 122. old. 3 im. Marton, 146. old., Függelék IV. Kézimunka-kiállítás megnyitása, Marianum, 1937. június 6. 4 Domokos Pál Péter, Rendületlenül, Eötvös Kiadó – Szent Gellért Kiadó, Budapest, é. n, 206–207. old. 5 1975-ben Kányádi Sándornak megköszöni a Legszebb versei dedikált példányát. (Csíkszentdomokos, MÁM) 6 im. Marton, 130. old. 7 Gy. Szabónak az Apokalipszis-sorozata a gyulafehérvári Hittudományi Teológiai Főiskola emeleti folyosóján tekinthető meg. Ez utóbbi kiadásához ugyan Gy. Szabó Béla segítségül folyamodott Márton Áronhoz, a püspök úr azonban a cenzúrázott és korlátozott nyomdai lehetőség mellett nem tudta a kiadást felvállalni. 8 Szim Lídia szociális testvér visszaemlékezése: Élmények – emlékek Márton Áron püspök atyánkról címen, in. Márton Áron emlékkönyv születésének 100. évfordulójára. Gloria Kiadó, Kolozsvár, 1996, 146. old. 9 Babits Mihály: Jónás könyve, Leírta és rajzolta Borsos Miklós, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 10 Domokos Pál Péter: Rendületlenül, Budapest, é. n., 207.old. 11 Ez utóbbi Szervátiusz-mű a gyergyószentmiklósi Kolping 1940. évi ajándéka. 12 A művésztelep számára kinézett szárhegyi kolostor épületét a püspök úrtól kérték bérbe, mivel az 1950-es évektől üresen hagyott kolostor épülete a ferencesek deportálását követően a püspökség tulajdonába került. A gyergyószárhegyi alkotótábor megálmodója, Zöld Lajos újságíró édesapja révén ismerte a püspök urat. Vö. „A víz szalad, a kő marad…” 25 év a gyergyószárhegyi Barátság Alkotótábor életéből, 1974–1999, Csíkszereda, 1999.