Tisztelt szerkesztőség! Először is köszönöm, hogy előző észrevételeimet közölték. Sajnos, visszhangja nem volt, sem a hatóságok, sem az érintett szervek, szervezetek részéről, sem szóban, sem tettel. Idei látogatásom alkalmából átnéztem korábbi észrevételeimet, hogy ne ismételjem magam. Sajnos, új, pozitív fejleményről nemigen van mit írnom. A magyar utcanevek és feliratok már jelzett hiánya, a drága és nem friss piaci áru, a fűtés és meleg víz hiánya, a farakások sokasága a tömbházak körül, a gázbevezetés kampánytémája stb. továbbra is létező problémák maradtak. Szomorú látni, mi van a szelektív szemétgyűjtéssel. A lakók felelőtlensége (némelyeké) mellett a késlekedő és csak a munkanapokon való elszállítás okozta bűz és mocsok, a szelektív (?) szemétben való turkálás fertőző gócot képeznek. Vajon ezt nem látja, tudja a hivatal és az egészségügyi hatóság? Az utcán csapatokba verődve egész famíliák tolonganak, az emberek félve menekülnek előlük. Bankok, üzletek, lépcsőházak előtereit zárják el, nem állnak sorba sem a hivatalokban, sem az üzletekben, sem az egészségügyi intézményekben. Ez nem csupán hévízi állapot. Az egészségügy kapcsán azt hiszem általános jelenség, hogy a járóbeteg-rendelésre sok a panasz. Sokan várakoznak a rendelők előtt, ülve vagy állva, de némely orvos nem igazodik a saját maga által felállított programhoz, későn kezdi a rendelést, egyesek megszakítják rövidebb-hosszabb időre különböző (szakmai vagy családi) okok miatt. A betegek morgolódnak, de nem reklamálnak. Maroshévízen nincs újságárusítás, pedig szerintem volna igény az írott sajtóra. Az előfizetők arra panaszkodnak, hogy a napisajtó csak későn kerül a postaládákba. Aztán vannak hivatalos állami és vallásos ünnepek, amikor napokig nem működik a posta, de újságot sem nyomtatnak, még ötnapos „lyukak” is előfordulnak. Aztán már mihez kezdjenek néhány napos információval, a tévék már rég lerágták a csontot. Mindezt duplán, mert román és magyar ünnep is, amikor mindenki szabad. Sok panaszt hallottam a tanács és a polgármesteri hivatal munkájáról. Leginkább nem ismerik a munkájukat, de szembesülnek annak következményeivel. A magyar tanácsosok nem tájékoztatják választóikat semmilyen szervezeti vagy civil fórumon. Nem érzik, hogy miben szolgálják érdekeiket. Mondják, hogy sok hivatalnok mintha állandóan terepen volna, az irodákban nincsenek, de az utcán itt-ott látni őket. Annak örvendek, hogy a végére sikerült egy igazi pozitív hírrel zárni: épül, s talán kész is lesz a napközis óvoda a magyar iskolánál. Anyaországi támogatásból valósul meg, de, gondolom, ez sem ment könnyen. Péter Pál