Hirdetés

Markó Attila: Romániában nem működik a jogállamiság

Romániában nem működik a jogállamiság, egy jogállami társadalomban nem lehet, hogy az igazság szerencse- és személyfüggő legyen – jelentette ki Markó Attila hétfőn, Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Becsült olvasási idő: 4 perc
Markó Attila: Romániában nem működik a jogállamiság
Fotó: MTI/Kiss Gábor

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt kisebbségügyi államtitkára, a bukaresti restitúciós bizottság korábbi tagja nyolc és fél év után tért vissza Erdélybe, miután az ellene indult öt perből az utolsóban is felmentették a vádak alól. Az elmúlt években Magyarországon élő politikus hétfőn Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök társaságában állt ki az újságírók elé.

– Mi mindig is tudtuk, hogy Markó Attila ártatlan – jelentette ki Antal Árpád történelmi pillanatnak nevezve a találkozót. Hozzátette, hogy tizenöt éve, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását megtámadó Mikó-per elindulásakor is tudták ezt, ahogy akkor is, amikor Markó Attilára kiszabták az első perben a három és fél év börtönbüntetést. – Nyolc és fél évnek kellett eltelnie, hogy a román állam is kimondja azt, hogy Markó Attila ártatlan – mutatott rá a sepsiszentgyörgyi elöljáró.

Tamás Sándor úgy fogalmazott:

Románia egy kirakatország, és Markó Attila ártatlan áldozata a román mélyállamnak.

Arra emlékeztetett, hogy Románia a NATO- és európai uniós csatlakozás előtt komoly lépéseket tett a visszaszolgáltatások terén a restitutio in integrum (előző állapotba való visszahelyezés) elvét követve.

– Ebben az időszakban több mint 110 egyházi ingatlant, számos közösségi ingatlant, jelentős erdőterületeket szolgáltattak vissza – idézte fel. – A 2007-es EU-csatlakozás után egyből leállt a folyamat, és kerestek egy erős szimbolikus ügyet az ellensúlyozására – mondta Tamás Sándor a Mikó-kollégiumra utalva. Hozzátette: Erdély-szerte vannak jelképes épületek – a gyulafehérvári Batthyáneum, a nagyváradi pénzügyi palota vagy a marosvásárhelyi katolikus iskola főépülete – amelyek restitúcióját peres úton akadályozták meg, és az erdő-visszaszolgáltatások is leálltak, a nemesi családoknak, közbirtokosságoknak visszaszolgáltatott kiterjedt erdőterületek restitúcióját a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálja. – Románia addig tett eleget a restitúciós igényeknek, amíg sikerült felvételt nyernie a nemzetközi szervezetekbe, utána bírósági úton visszafordította a folyamatot, és Markó Attila is ennek az áldozata – mondta Tamás Sándor.

Markó Attila elmondta: az elmúlt tizenöt év – amelyből nyolc és fél évet magyarországi emigrációban töltött – nagy törést okozott az ő és a felesége életében. Köszönetet mondott barátainak a támogatásért, és megköszönte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek a védelmet, valamint Brendus Rékának, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetőjének a támogatását, hogy tartotta bennük a lelket. Emlékeztetett, hogy öt kárpótlási ügyben indult teljes körű bírósági eljárás ellene, és ügyvéd nélkül nyert.

A román igazságszolgáltatás helyzete is hozzájárult a győzelméhez – mondta –, mivel szerinte 2018-ig a román titkosszolgálat diktált a bíróságokon, de utána előkerültek azok a bírák is, akik a jog szerint döntenek, és nem a parancs szerint.

Mint mesélte, budapesti munkája is hazakötötte, Erdéllyel kapcsolatos ügyekben segített háttéranyagokkal a magyar kormánynak. Terveiről elmondta: közösségi szolgálatra vállalkozik, és úgy vélte, újra fel kellene fedezni a jogász Mikó Imre- vagy a püspök Márton Áron-féle közösségi politizálást, szolgálatot. Felidézte: 2014 novemberében hagyta el Erdélyt, de 2021 januárjában megszűnt a körözés ellene, a következő időszakban a rehabilitálását fogja kérni, valamint a javaira kivetett vagyonzár feloldását.

Markó Attilát április 27-én az utolsó perben is jogerősen felmentette a román legfelsőbb bíróság a korrupcióellenes ügyészség vádjai alól. A DNA azzal vádolta, hogy a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként beosztásával visszaélve hozzájárult a román állam megkárosításához. Az RMDSZ volt tisztségviselőjét a további négy, hasonló korrupciós perben is jogerősen felmentették, így az ellene indított valamennyi bírósági ügy lezárult. Április 28-án tért haza Erdélybe, és másnap Temesváron felszólalt az RMDSZ 16. kongresszusán – írja az MTI.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!