borús égbolt
Már megint halloween
Mindenszentek és halottak napja közeledtével rendszerint fellángolnak a globalizáció, a Nyugat-majmolás elleni hangok. A Valentin-nap még csak-csak eltelik február 14-én, de a halloween ennél terebélyesebb ünneppé nőtte ki magát nálunk is. Egyre több ember osztja meg az amerikai kultúrkört utánozó halloween-partikon készült félelmetes jelmezekben készült képeket. Hetek óta szaporodnak az üzletek polcain a töklámpással díszített portékák, a boszorkánysapkák, a pókok és pókhálók. És mintha a gyermekek is nyitottabbak lennének erre az egészre. Nem tudom, ma már tartanak-e iskolai farsangokat januárban, februárban, vagy a jelmezbál átköltözött október végére, november elejére.
Nincs nagy bajom ezzel az ünnepkörrel addig, amíg nem vonja el a figyelmet saját hagyományainkról, amelyek meghatározzák azt, hogy a mi kultúrkörünkben miként barátkozunk a halál gondolatával, szeretteink elvesztésével. Nálunk még nem akkora tabu téma a halál, mint Nyugaton, ott harmincas-negyvenes éveikben járók sokan még halottat sem láttak. Pedig sok pszichológus egybehangzó véleménye szerint a kisgyermeket nem érdemes kizárni a temetésből.
Húszas éveim vége felé úgy érzem, fontos volt az, hogy négyévesen már voltam temetésen, hogy iskolás korom előtt engem is elvittek a temetőbe mindenszentek napján. Olyan családtagok sírján gyújtottam gyertyát, akiket nem ismerhettem. De emlékszem, hogy érdekelt, kik fekszenek a sírban. És igen, abban a korban is képes voltam megérteni az elmúlást, azt, hogy emlékünk itt marad, valakik gondolnak még ránk.
Remélem, azoknak a szülőknek, akik halloweenra készülnek most a gyermekeikkel, eszükbe jut a saját gyermekkoruk. Emlékeznek arra, hogy megvan annak is a varázsa, hogy kimegyünk a temetőbe, gyertyát gyújtunk, az eltávozott szeretteinkre emlékezünk, és mesélünk róluk a gyermekeknek. Biztos érdekelni fogja őket, és az is biztos, hogy nem okoz nekik lelki traumát, ha belépnek a temető kapuján. Aztán hétvégén jöhet a lakásdíszítés, a buli és minden, ami a halloweennel együtt jár.
Márk Boglárka
