Hirdetés

Már csak az eredményhirdetés van hátra

HN-információ
Végéhez közeledik a Fától fáig, verstől versig Kányádi Sándor szavalóverseny, amelyet a Nagygalambfalvi Általános Iskola hirdetett meg immáron 19. alkalommal. Az eseményt az elmúlt évben rendhagyó módon online rendezték meg a járványügyi korlátozások miatt, amely így nem várt sikereket és népszerűséget hozott a szavalóversenynek. Idén már tudatosan készültek az online rendezvényre, amely ezúttal is nagy népszerűségnek örvendett.  Több mint négyszáz diák kapcsolódott be idén az online szavalóversenybe, tudtuk meg Bálint Hajnaltól, az oktatási intézmény vezetőjétől. A rendezvény szervezője elmondta, jelenleg az utolsó simításokat végzik, lejárt a beküldött videók zsűrizése és készül az értékelő videó, amelyből kiderül, hogy kik voltak kategóriájuk legjobbjai. Az eredményhirdető kisfilmet szombat este mutatják be az iskola közösségi oldalán. Minden versenyző emléklapot kap, ezek már letölthetőek névre szólóan kitöltve szintén az iskola közösségi oldaláról. – 418 emléklapot hatalmas munka lett volna egyenként postázni, ezért döntöttünk e megoldás mellett, viszont az okleveleket kinyomtatjuk és postázzuk a nyerteseknek a könyvjutalmakkal együtt. Személyesen csak a közelben élő versenyzőknek adjuk át a díjaikat – fogalmazott Bálint Hajnal, a Nagygalambfalvi Általános Iskola igazgatója. Hozzátette, a zsűri a szavalás mellett pontozta a helyszínválasztást – azt, hogy mennyire talált a helyszín a kiválasztott verssel –, illetve értékelte azt is, ha valaki népviseletbe öltözött. Az összesítésekből az is kiderül, hogy a Kicsi faluból való vers volt a legnépszerűbb, 27-en szavalták, majd A tavon és a Kilenc pipe…című versek következtek a népszerűségi listán 23, illetve 20 szavalattal. A zsűrit egyébként környékbeli magyartanárok alkották, az elnöki tisztséget Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő töltötte be. Felülmúlta a reményeket az idei vetélkedő – Tavaly először szerveztük online a vetélkedőt, akkor több mint 500-an csatlakoztak, igaz volt pedagógus kategória is. Idén a tavalyi nagy érdeklődés után feleannyi résztvevőre számítottunk, hiszen most voltak bizonyos kritériumok, amiket be kellett tartani – pl. a diákokat a csak a pedagógusok nevezhették be és egy osztályból csupán egy tanuló vehetett részt –, ennek ellenére 418 versenyzőnk volt. Ez nagyon meglepett és nagyon örültünk is neki – mondta az intézmény vezetője. Meglátása szerint a népszerűség annak tudható be, hogy még mindig nagy a varázsa a Kányádi-verseknek, sokan és szívesen olvassák, szeretik. Erdély 14 megyéjéből voltak jelentkezők, a szomszédos megyék mellett többek között Hunyad, Szilágy, Bihar, Szeben, Beszterce, Szatmár, Kolozs, Bákó és Fehér megyéből is érkeztek videók. – Nagy kiugrási lehetőség volt számunkra ez az online verseny, amit úgy érzem ki is tudtunk használni és így vált országos szinten ismertté a mi vetélkedőnk – tette hozzá. Elmondta: jövőre húszéves, jubileumi kiadásához érkezik a szavalóverseny és már most elkezdtek gondolkodni azon, hogy milyen formában szervezzék meg, hogy tartani és javítani tudják a mostani színvonalat és az érdeklődők száma se essen vissza. Ötletekből azonban nincs hiány, hiszen véleménye szerint idén is sokat fejlődtek a tavalyhoz képest. Nemcsak szervezés terén volt észlelhető a fejlődés, hanem technikailag is gördülékenyebben zajlott minden. Mindezek mellett a beküldött videók minősége is sokat javult, összegezte a történéseket Bálint Hajnal. Elmarad a névadó ünnepség A 19. Fától fáig, verstől versig Kányádi Sándor szavalóverseny eredményhirdetését eredetileg az iskola e hét szombatjára tervezett névadó ünnepségén tartották volna meg. A névadó azonban egyelőre elmarad. Bálint Hajnal, az oktatási intézmény vezetője ezzel kapcsolatosan elmondta, a járványügyi helyzet miatti bizonytalanság következtében napolták el a névadást, hiszen a jelenleg érvényben lévő szabályok nem teszik lehetővé, hogy úgy és olyan körülmények között szervezzék meg, ahogyan szerették volna, vagy amilyent megérdemelne Kányádi Sándor. A tervek szerint szeptemberben tartják majd az iskola névadó ünnepségét, a pontos dátum azonban még nem ismert. Bálint Hajnal hozzáfűzte, a Kaláka együttes is fellépett volna az eseményen, ők szintén szeptemberre napolták erdélyi turnéjukat, ez is nagyban hozzájárult a névadó halasztásához. Végéhez közelednek a felújítási munkálatok Az elmúlt időszakban teljes felújításon esett át a nagygalambfalvi általános iskola. Az oktatási intézmény két épülete mostanra szinte 100 százalékban elkészült. Bálint Hajnal igazgató elmondása szerint még nagyjából egy heti belső munkálat van hátra a régebbi épületben. Ez után az udvarrendezés következik. – Nagy kihívás és nagy munka, hogy egy nyolcvanezer literes tartályt építsenek be az iskola udvarára, ugyanis tűzvédelmi szempontból ezt megkövetelik a szabályok, hogy esetleges tűz esetén elegendő vízmennyiség álljon a rendelkezésére, lehessen, ahonnan szivattyúzni – hangsúlyozta az intézményvezető. A teljes felújítás értéke meghaladja a félmillió eurót, amelyet kormánypénzből fedeznek, illetve a helyi önkormányzat költségvetéséből is hozzájárultak a kiadásokhoz.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!