Örültem, amikor a divatguruk valamelyike felismerte, hogy az eredetileg vadászoknak és mezőgazdasági munkásoknak ajánlott gumicsizma kicsit színesebben, formásabban az utcán is mutatós lábbeliként szolgál, esősapkával, -kabáttal vagy esernyővel társítva egészen trendi hétköznapi viselet, amely a hölgyek szívét is elnyerte. Viselete egy kis időre elviselhetőbbé tette a hosszú, borongós, esős napokat, az új szerelésben valahogy vidámabban tocsogott az ember a bokáig érő vízben és sárban, a szabadtéri koncerteken és fesztiválokon is jó szolgálatot tett. Részemről azonban most itt véget ért a gumicsizma divatja, lehet csíkos, kockás, pöttyös, trendi piros, magas szárú vagy éppen virágos, látni sem akarom, mert elegem van a rossz időből, a hidegből és az esőből. Szokták mondani, hogy Csíkban egy napra esik a nyár – mert a székely humor az ember kínjain is szívesen lovagol –, az én hangulatomon azonban már ezek a hazai viccek sem enyhítenek, napok óta az őszi ruhatáramból kell előkotornom valamit, hogy ne fázzak meg reggel munkába menet, és éjjel sem alhatok nyitott ablak mellett (pedig nagyon szeretek), hiszen nagyon lehűl éjszakára a hőmérséklet. Eddig nem hittem az időjárás miatt kialakuló depresszióban, de a napokban elgondolkodtam, ha a hosszú, hideg csíki tél után legalább júniusban, júliusban nem élvezhetem a nap melegét, nem napozhatok és fürödhetek, a komor ráncok sohasem múlnak el arcomról. Hasonló levertséget és kedvtelenséget tapasztalok a környezetemben is, az emberek nyűgösebbek, fáradékonyabbak, van köztük, aki az időjárás miatt menekültjogot kérne valamelyik trópusi szigeten. Várjuk a meleget!!!