Kányádi Sándor lírai alkotásában a költészet erejéről, a költői magatartásról, a költői kiállásról szóló vallomás teremti meg a szövegkohéziót. Grammatikailag a szövegmondatok alá- és mellérendelő viszonyban kapcsolódnak egymáshoz. Bennük a személyes vallomást alátámasztó birtokos személyragos szavak: apja, kenyerem, tenyeremen, örömöm, bánatomon, kínjaim, engem, fényemtől… Vallomását a költő többnyire egyes szám első (megjártam, vagyok, keresem, vergődtem, szétosztom, vallhatom, el nem érném, leszek) és harmadik személyű (magyarázza, meglakolt, röppen, hull, elszólít, tűnt el, érkezett) igékkel fogalmazta meg, pár többes szám második és harmadik személyű ige társaságában. Határozott névelős szavak közelítik a vallomást az olvasóhoz, magyarázzák a költő kiállását: a történelmet, a gyermek, a hold, a kenyerem, a tenyeremen, a bánatomon… Jelentéstani elemként említhetjük a szó- és sorismétlést: konok, konokabb, hold, százszor, százegyedszer, kenyerem, kenyéren és vízen, boldogság, tört szárnyű madár, vergődik, vergődtem, vergődöm... Erősítés, nyomatékosítás, a mondanivaló többoldalú megvilágítása a költő célja a gyermek, labda, hold, tenyér, madár, szavak, beszéd, kenyér, társadalom… szavak felsorolásával. A költemény címe megnevezi a vers témáját, természeti kép, amelyet a szövegből emelt a címbe a költő, és ezzel a metaforával magára utal. A költemény a szerző monológja. Valóságos és elképzelt világképet ötvöz egybe a költő, aki verseiben a bennünket körülvevő természeti és társadalmi valóságot, költői pályája igazságkereső szerepét fogalmazza meg. A világmindenségről is szól, amikor azt szeretné, hogy a csillagon fénylő harmat nyomán a szomszédos égitestek fényesebbnek lássák a földet. Az olvasó pedig Kányádi Sándor eddigi pályáját ismerve, verseit szívesen olvasva, újraolvasva alakít(hat) magának képet erről a világról. A költemény magyar nyelvű, mai, írott, olvasva, szavalva szóbeli, érzelemkifejező, szépirodalmi mű. Stílusa is szépirodalmi. Két gondolatjel és két felkiáltójel emel ki négy sort a versből: „megviseltek a hosszú századok –;”/ „Ó, szép szavak barokkos balzsama, – / ne hosszabbítsd a kínjaim!” / „Labda a hold!” Jó hangzású szavakat sorol fel a költő, hiszen őmaga írja: „a könyörtelen / igazat keresem….”, de a költői pálya vergődéssel is jár, kínokkal: „Az egyenes beszéd, / nekem csak az a szép. / Kenyéren és vízen is csak azt vallhatom.” Mégis az utolsó két szakasz túllép a rossz hangzású szavak jelentésvilágán, újra kellemes hangzású sorok zárják a költeményt. Melléjük társulnak a „szép szavak barokkos balzsama, és a „fényemtől fényesebbnek” alliterációk. A verselése időmértékes: A boldogság tört szárnyú madara U – / – – / – – / – U /U U / vergődik a tenyeremen; – –/U U/U U/U U A költeménybe válogatott szavak eredeti jelentésére ráépül a szövegösszefüggésből adódó érzelmi-hangulati többletjelentés, például: „Ó, szép szavak barokkos balzsama…” Az igék cselekvést, de történést és létezést is jelentenek, a változás folyamatát idézik, múlt és jelen idejű alakjaikkal. A „szétosztom minden örömöm” után következő sort felszólító móddal folytatja: „a bánatomon is osztozzatok…”, és a zárószakaszban is azért szeretne harmat lenni a csillagon, „hogy fényemtől is fényesebbnek / lássák a földet a / szomszédos égitestek.” A szóképek közül két hasonlatot fűz versébe a költő: „konok vagyok, konokabb, mint a gyermek…”, „…úgy tűnt el, amint érkezett.” Két metaforával világítja meg költői hitvallását: „A boldogság tört szárnyú madara / vergődik a tenyeremen…” s magának pedig harmat szerepet szán: „harmat leszek, harmat e csillagon…” S költői pályájára visszatekintve vallja: „tócsákkal nem szövetkezett, / liliomok fürödtek benne”. A vers kijelentő mondatai érzelmileg telítettek, közelítenek a felkiáltó mondathoz, s az igei állítmányok nyomán verbális stílusú szövegben olvashatók. Málnási Ferenc