Magyarandrásfalva Szé­kely­keresztúrtól hat kilo­méterre északra, a Gagy-patak völgyében fekszik. A település legrégebbi háza a Fodor család örököseié, így Fodor Béla családjáé, aki egyetemi tanár, karmester és népzenekutató, s akinek nevéhez többek közt az udvarhelyszéki Táncházmozgalom – a Venyige zenekar és táncház – ala­­pítása is kötődik, ugyanakkor a több mint száztagú Udvarhelyszéki Napkorona Népzenekör létrehozója (2016) és szakmai irányítója. 
Az udvarház külső falán a ház lakói által 2019-ben elhelyezett emléktábla hirdeti: „Nemes Pálffy András, Magyarandrásfalva ala­­­pí­­­tó­jának tiszteletére és örök meg­­­­becsülésére. Eme 16. századi udvarház az ősi András-faluja alapköve, a falubejegyzés első portája.” 
Fodor Béla Pálffy András leszármazottja, aki ugyanabban az ősi udvarházban él, mellyel a települést a regestrum 1567-ben első kapuval bejegyezte. 

– A szentábrahámi bába segítségével, két testvéremmel ebben a házban születtünk. Az épületben konyha, nappali, szalon és hálószoba található. Gagyban sajnos az ősi Pálffy-kúriát lebontották a kollektív idejében, a környéken még van egy kisebb, szentkirályi nemesi ház, és Szent­ábrahámon is van egy szép kúria

– sorolja a még fellelhető kúriákat a ház lakója, aki huszonöt év után költözött haza Svédországból. 

– Kötelességemnek éreztem folytatni azt a mozgalmat, amelyet egykor elkezdtem itthon, a népzene és a néptánc kultúráját. Tulajdonképpen fél lábbal mindig itthon voltam, hoztam csoportokat, közös előadásokat szerveztem, érdekelt a különböző népek kultúrája. Lundban elég hamar beilleszkedtem, az integrációs tanács tagja voltam tíz évig, és alelnöke négy évig. Amikor 1993-ban először hazajöttünk három év után Svédországból, első dolgom volt bejegyeztetni egy alapítványt azért, hogy létrehozzuk Erdély első magyar nyelvű népzene- és néptánc-akadémiáját, ami sajnos csak néhány évig működött. Ezzel párhuzamosan Svédországban ala­­­pítottam szintén egy kulturális központú, tudományos-kulturális alapítványt, amellyel beléptem az úgynevezett esőernyő-egyesületbe Lund községben, ahol 30-35, különböző etnikai csoporthoz tartozó egyesületek voltak. Nagyjából ötezer személy verbuválódott össze, és annak voltam négy évig az elnöke. Ottlétem alatt főszervezőként rengeteg multikulturális fesztivált szerveztünk, ahol mindig jelen voltunk az erdélyi népzenével és néptánccal

– meséli Fodor Béla, aki Svédországban az erdélyi magyar népzene és néptánc témakörben doktorált.

A jelenleg is Napkorona néven működő népdal- és népzenekör-mozgalom, amelybe számos udvarhelyszéki település bekapcsolódott, a magyar­andrásfalvi (szintén a családi birtok helyére épített) művelődési házból indult, majd Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Korondon, Alsó- és Felsősófalván, Parajdon, Szovátán és Sóváradon is meghonosult. E csoportok hetente egyszer öröméneklés céljából gyűlnek össze, némely településen gyermekcsoportokat is foglalkoztatnak. Az abásfalvi zenekarral vannak kapcsolatban, akiknek jó lehetőségük van ezen alkalmakkor arra is, hogy tanulják újra saját régi népzenei stílusukat – inspirálódva a Fodor Béla által készített régi hangfelvételekből. Hasonlóan kapcsolódtak bele a népzenei tevékenységbe már kiváló zenészek Nagymedesérről, Zetelakáról stb.

– Nemcsak autentikus népdalokat énekelünk, hanem egy-egy szívünkhöz közel álló, elfolklorizálódott népi éneket is. Célomul tűztem ki az udvarhelyszéki népzene újbóli felélesztését, hiszen az udvarhelyi együttesek, legyenek amatőrök vagy profik, nem volt, kitől tanuljanak, nincs nagyon gyűjtésük. Most nagyjából háromszáz népdalt énekelünk, muzsikálunk, s olykor-olykor táncra is perdülünk.

Pazar bútorzat a házban, mediterrán hangulat a hátsó teraszon

Négyszáz éves kőlépcsőn át lépünk be a pazarul berendezett házba. Csupa-csupa régiség: bútorok, komódok, fotelek, lámpák, tükrök és több száz éves dísztárgyak ékesítik a szobákat. 

– Ez itt édesanyám zongorája, ő tudniillik ének- és zongoratanár volt. A zenei kiképzést születésem előtt kilenc hónappal már megkaptam

– mutat a szoba díszére a házigazda.
A társalgóban mindenféle hangszer, nagybőgő, kiscimbalom, hegedű és brácsa, a sarokban egy gyimesi ütőgardon. A szoba csupa-csupa egyedi, régi bútorral van berendezve, hétfőnként itt muzsikál a Napkorona zenekar „magja”: Dea, Géza és Béla. 

– Apám katonatiszt volt a második világháborúban, három évig orosz fogságban volt Szibériában, nagyanyám itt élt egyedül, és sajnos nem érte meg apám hazajövetelét. A szomszédok az egyik szoba bútorzatát megmentették, de a többi szobát az idegenek teljesen kifosztották, mire apám hazajött. A húgom is itt élt pár évig ebben a házban, amikor hazajött Amerikából.

 

Az út túloldalán, fent a dombon egy legalább kétszáz éves házikó áll, amelyet egy publikáció Andrásfalva gyöngyének nevezett, talán az ott berendezett apró néprajzi múzeumnak is köszönhetően. 

– Itt lakott mámám, Vass Máriskó, aki a dajkánk volt. Az udvaron lévő gyümölcsfákat pedig nagyapámmal ültettük, aki Gagyban volt református lelkész negyven évig

– mutat a gyümölcsösre Fodor Béla.
Az épület hátsó felében az idő által simára koptatott kőlépcsőn járnak a háziak évszázadok óta, a kaktuszokkal díszített terasz mediterrán hangulatot áraszt. A matuzsálemkorú udvarház érdekes színfoltja a vidéknek. A tágas hátsó kertben egy kőcsűr lelt új életre, a felújítását követően multifunkcionális közösségi helyiséggé, tulajdonképpen táncházteremmé és egyben a térség Napkorona Kultúrközpont főépületévé varázsolták át, Andrásfalva Noé-bárkájaként.