A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet szervezésében, a Zsil-völgyi természetjáró magyar közösség koordinálásával idén is megtartották az immár hagyományos dél-erdélyi Maderspach Viktor-emléktúrát, augusztus 7–8-án. Számos érdeklődőt vonzott az idei kiírás, Magyarország különböző tájegységeiből, továbbá Partiumból, Székelyföldről is voltak résztvevők. A háromszéki és Hargita megyei (csíki) résztvevők, egyesületi tagok és külsősök egyaránt, közel negyvenen voltak az emléktúrán, a teljes túracsapat több mint felét kitéve. Augusztus 6-án, pénteken indultunk útnak a reggeli órákban Csíkszeredából, jó hosszú autózást követően a Székelyudvarhely–Székelykeresztúr–Segesvár–Medgyes–Szeben–Szászsebes–Hátszeg–Petrozsény-útvonalat követve, a Zsil-völgyi egykori bányásztelepülések füzérét végigszelve érkeztünk meg a Lupény végében kialakított szálláshelyünkre, a Norvég Vendégházhoz. Másnap, augusztus 7-én, pénteken újult erővel, érdeklődéssel vágtunk neki az első túranapnak. Sokunk számára ez volt az első alkalom, hogy a Kis-Retyezát varázslatos vidékén túrázhattunk, csapatunk többi része már visszajárónak számított, mert aki egyszer megismeri ezt a csodálatos, természeti kincsekben gazdag vidéket, visszavágyik. Gyalogtúránk az 1050 méteres tengerszint feletti magasságban található Szkorota-szurdok bejáratától indult, a sárga pont turistajelzést követve. Üde zöld növényekkel szegélyezett, sziklás szurdok vonalát követtük, enyhén emelkedő ösvényen, aztán a lombsátor mögül szépen kiemelkedő Kistemplom sziklát csodálhattuk meg. Újabb emelkedő szakasz következett, és elértük a Szkorota-esztenát, ahol pihenőt tartottunk, és a tisztást körülölelő hegyoldalak látványában gyönyörködhettünk. Csapatunk itt kettévált, voltak, akik az ismert útszakaszon visszatértek, a többiek folytatták az utat, amely egy köves ösvény formájában egyre merészebben emelkedett az illatos gyalogfenyők és borókabokrok között. A nap ragyogott, sugarai simogatták a sziklák tetejét, és minket is körülöleltek. A tiszta időnek köszönhetően jól kirajzolódott a táj, csodáltuk ennek páratlan szépségét a Drăgșanu-nyeregből (1839 m), ahol újabb pihenőt tartottunk. A tempó nem volt erőltetett, belefért az áfonyakóstolás és a fényképezés is, mert bizony fotótéma volt bőven ezen a szakaszon. Egy jókora kövekkel tűzdelt oldalon harántoztunk keresztül éppen, amikor egy juhnyáj keresztezte utunkat. Elöl jött az egyik pásztor és a málhákkal megpakolt szamarak, majd 1600 juh követte őket, kecsesen lépegetve a meredek, köves terepen, a sereghajtó kutyák békésen haladtak el mellettünk. Különleges élmény volt e nagy létszámú nyáj vonulását követni a hegyen, az állatok fehér gyapját hátukon piros és zöld színekkel jelölték meg, a nyáj színfoltja pedig egy fekete bárány volt. A hegygerincre kapaszkodva hosszabb pihenőt, ebédszünetet iktattunk be, egy olyan helyen, ahonnan a Retyezát-hegység teljes vonulata szemünk elé tárult. A 2013 méter magas Fehér-csúcs mellett haladtunk el, beereszkedtünk a Kis-Stănuleț-nyeregbe (1909 m), majd innen kimásztunk a Jorgován-kőre (2014 m), aznapi túránk célpontjához. A hatalmas fehér mészkőtömb szikrázott a napsütésben, kisvártatva benépesítette tetejét színes csapatunk. A Jorgován-kő tetejéről jó messzire elláttunk, a szélrózsa minden irányába, a Retyezát vonulatának csodálatos körvonalaiban elmerült tekintetünk, és gondolataink is elkalandoztak, hogy egy hét múlva, augusztus derekán túratársaink már azokat az ösvényeket, csúcsokat fogják közelebbről megismerni a Csíkszéki EKE Retyezát-hegység-túrája alkalmával. A Jorgován-kő oldalában gyönyörű gyopárokra leltünk, ezeket megörökítve folytattuk utunkat a piros háromszög jelzést követve, különleges kövek között. A lefelé vezető túraösvény mellett még sok helyen köszöntöttek pelyhes szirmú havasi gyopárok, megörvendeztetve minket látványukkal, a nyílt terep után pedig üdítően hatott a fenyőerdő, majd lombhullató erdő árnyas védelme. Az összesen 18 kilométeres távot a tervezett időtartamnál hamarabb tettük meg, 17 óra körül érkeztünk vissza a kempingezőhelyre, a Câmpuseli vadászház szomszédságába. Estére a Norvég Háznál volt a gyülekező, ahol már sürgölődtek a szervezők, ínycsiklandozó miccs illata fogadott, mustárral és friss kenyérrel szolgálták fel, és a folyadékpótlásról is gondoskodtak. A vacsora után ünnepélyes keretek között osztották ki az okleveleket, kitűzőinket már az induláskor megkaptuk, így büszkén viselhettük ezeket a túra során. A következő napi túránk, augusztus 8-án, vasárnap, a Páring-hegységbe vezetett. A hegy lábától induló libegő állomásánál találkoztunk, és a retrószámba menő szerkezettel kényelmesen feljutottunk az 1685 méteren található páringi turistaközponthoz. Be kell vallanom, izgultam rendesen, amikor először megpillantottam a „lélekvesztőt” és útvonalát, meg akkor is, amikor a fák hegye fölött lógattuk a lábunkat lefelé a nyitott felvonóból, és az oldalszél is enyhén billegtetett, a fogantyú korabeli piros festéke rajtamaradt tenyeremen, úgy kapaszkodtam. Ez az én gyengeségem, ettől eltekintve mások kifejezetten élvezték, hogy a magasból kémlelhetik az alattuk elterülő térképet. 25 perces libegőzést követően újra érezhettük lábunk alatt a biztos talajt. Jó volt gyalogosan nekivágni a hegynek, még akkor is, ha egyből egy emelkedővel indítottunk. Az első emelkedőn túljutva egy elágazáshoz érkeztünk, innen lehetett eljutni a Kis-Páring-csúcsra egyenesen továbbhaladva vagy a hegyoldalban kirajzolódó ösvényt követve a Rudolf menedékkunyhó felé. Mi ez utóbbit választottuk, visszafelé jövet ejtettük útba egy kis kitérővel a 2074 méter magas Kis-Páring-csúcsot. A menedékkunyhó irányába vezető turistaösvény két oldalát apró rózsaszínű virágok, erikák szegélyezték, ez is kuriózumnak számított, mert ilyen cserjét eddig csak termesztett formában láttam, szabadon, természetes környezetében még nem találkoztam vele. Az erikákkal jól megfértek a fekete áfonya cserjéi és a rododendroncsokrok, melyek mostanra már elvirágoztak. Érdemes lenne visszatérni ide virágzáskor is, amikor ciklámen színű szőnyegükkel beborítják a meredek oldalakat. Közel két órát meneteltünk, ezúttal is kényelmes tempóban haladva, mind többet és többet látva a környező hegyvonulatokból és a völgyben sorakozó településekből, míg elértük az egyedi kivitelezésű, kőből épített, sziklába simuló menedéket, amely 2231 méter tengerszint feletti magasságban nyújt biztonságot a megfáradt vándornak. A kis kunyhónál pihenőt tartottunk, a csapat nagy része innen nekivágott a kőmorzsalékos, kitett hegyoldalnak, hogy feljusson a Cârja (Pásztorbot) csúcsra (2405 m), ahonnan tengerszemeket kémleltek, és a távoli Nagy-Páring (2519 m) csúcsot. Egy órába telt, míg az előfutárok visszaérkeztek a hegytetőről a kis kunyhót körbezáró katlanba, sziesztázó társaikhoz. A már ismert útvonalon haladtunk együtt visszafelé, kényelmes terepen, majd egy-két kúpocska következett, melyek hátán a fel-le, fel-le vezető ösvényt követve el is értük a Kis-Páringot. Innen már csak lefelé tartottunk, vissza az üdülőtelepre, a libegő állomásához, a lejutáshoz. Csodálatos két túranapunk volt, jó idővel, gyönyörű környezetben, kifogástalan szervezéssel. A résztvevők nevében ezúton szeretnénk köszönetet mondani az életre szóló élményekért, a szívélyes vendéglátásért, kalauzolásért a szervezőknek, túravezetőknek.

Péterffy Ágnes-Katalin, Csíkszereda