Ami utcánk a Rövid, azaz Müller László utca. Éppen az utcára néző ablakokat pucoltuk a szomszédasszonnyal, mert húsvét előtt mindenki ezt teszi, amikor a szemben lévő, rendőrségi, garzonlakásos tömbház udvarán, az egyik nyírfán valami furcsaságot pillantottunk meg. A jó 20 m magas fa tetején, ami felér a négyemeletes tömbház tetejéig, egy vékony ágon szürke cica gubbasztott. Megnézem közelebbről – szaladt le az utcára a szomszédom. Pár perc múlva jött is, és jelentette: tényleg macska, és rémülten nézeget lefelé. Hívtam, de csak nyávog. Ezért kár volt odarohanni, mondtam én, hiszen jól látszik, hogy nem gólya fészkel odafent, és nem is a „forró bádogtetőn” üldögél. Mit tegyünk? – tanakodtunk. Aztán felhívtam a segélykérőt, a 112- t. A szolgálatos hölgy kissé meglepődött, aztán kapcsolta a tűzoltókat, gondolva, hogy ezzel megtette kötelességét, a többi nem rá tartozik. Kellemes férfihang szólalt meg a vonal végén. A szolgálatos tűzoltónak elmondtam, hogy egy cica „fészkel” a fán, lejönne, de olyan magasan van, hogy meg sem mer moccanni. Lehetséges, hogy a tűzoltók segítségére szorul. Hiszen láttam már ilyent a tévéhíradóban, ahol amerikai, sőt magyarországi tűzoltók mentettek le fára szorult macskákat. És mi volna, ha a helyi tévét is meghívnák, ha úgy döntenek, érdemes a macska után mászni. Rövid gondolkozás után így szólt: mivel én nem rendelkezhetek, felhívom a főnökömet. Na, gondoltam, most váltam nevetségessé. Biztosan jót röhögnek a balga vénasszonyon. És már bántam, hogy valakinek is szóltam az egészről. Végül is, ki nekem az az állat, hiszen csak egy macska! De alig telt el 15 perc, megjelent a tűzoltóság darukocsija egy kisebb személygépkocsi kíséretében, beálltak a legmegfelelőbb helyre, és láttam, amint kinyúlik az ág felé egy hosszú kar, tetején egy biztonsági kosárral, benne két talpig beöltözött tűzoltóval. Közben a járókelők is megálltak, és kíváncsian lesték, mi fog történni. Némelyek előkapták okostelefonjukat, fotózni kezdték az akciót. A tűzoltók már alig voltak egy méterre az ágtól, de ekkor a macska, legyőzve félelmét, óvatosan leosont a fáról. Jobban félt a soha nem látott, furcsa emberektől, mint a magasságtól. Szomszédom, megfeledkezve az ablaksimogatásról, végig az utcán asszisztált és az átlagember kommentjeit hallgatta, amelyek így szóltak: Ekkora felhajtás egy macskáért! Csak a forgalmat akadályozzák! Na, ez tiszta hiába volt! Aki a tűzoltókat hívta, azt megbüntetik – tódította fontoskodva az egyik járókelő. Hát, megnyugtatom kedves X., nem büntettek meg, mert nem volt tréfás riasztás! De azt be kell vallanom, nem hittem a szememnek. Komoly, meglett férfiak, Csíkszeredában, ahol egy állat élete nem sokat ér, képesek megszánni a kis szőrmókot, és teljes apparátussal helyszínre jönni, hogy kimentsék szorult helyzetéből. Bravó! Nagyon jól vizsgáztak. S bár név szerint nem ismerem önöket, mindeniknek köszönöm, hogy komolyan vették a bejelentésemet. Ne gondolja senki, hogy megszállott állatbarát vagyok, és azért tettem mindent. Nincs se kutyám, se macskám, de a szúnyogon és kullancson kívül semmit sem szoktam agyoncsapni. Jólesett látni, hogy ez már valóban a 21. század, valami változik a fejekben, még a mi városunkban is. Zsigmond Enikő, Csíkszereda