Hirdetés

Ma még várják a kiállító gazdák jelentkezését

HN-információ
Újra benépesedik szombaton a dánfalvi Kubik-gödör, ahol négy évvel ezelőtt indították újra a Szent Mihály-napi állatvásárokat. Az őszi vásárra nagy igény van, hiszen a gazdák az idén is komoly értékesítési gondokkal küzdenek. A hétvégi vásárt szakmai programok is színesítik. Ezúttal is várják a felcsíki, alcsíki, udvarhelyszéki és gyergyói gazdákat a Szent Mihály-napi vásárra, amelyet hagyományosan a dánfalvi Kubik-görögben tartanak. Albert Alfonz Pál szervező elmondta: a négy évvel ezelőtt első alkalommal szervezett őszi váráson már kiderült, nagy igény van erre a rendezvényre. A gazdáknak szükségük van olyan vásárokra, ahol értékesíteni tudják jószágaikat, vagy legalább találkozhatnak vásárlókkal, hiszen az utóbbi időben az értékesítés jelenti az egyik legnagyobb gondot. A kiállítás és vásár lehetőséget teremt arra, hogy akinek eladó állata van, az felvonultassa – fogalmazott Albert Alfonz Pál. A Szent Mihály-napi vásáron a tenyészszemle és állatbírálat mellett szakmai előadásokat is hallgathatnak az érdeklődök. A rendezvény meghívott előadói: Tánczos Barna szenátor a beruházási támogatásokról tart előadást, a területalapú támogatásokról Haschi András, az APIA igazgatója tájékoztat, a pirostarka vegyes hasznosítású szarvasmarhák szaporításáról dr. Balog Barna állatorvos beszél, míg az angus üszőnevelésről dr. Nagy Tamás értekezik. Azok a gazdák, akik a vásárra állattal érkeznek, még ma be kell jelentkezzenek a rendezvény felelősénél. A szervezők egyben felhívják a gazdák figyelmét arra, hogy a kiállítás és vásár 9 órakor nyitja kapuit. Itt az állategészségügyi hatóság szakemberei ellenőrzik az állatok fülszámát, illetve a lovak esetében a chip és útlevél meglétét. A kutyák gazdái magukkal kell hozzák az ebek oltási könyvét is a kiállításra – tájékoztattak a szervezők. A szarvasmarhák, juhok, lovak, kutyák gazdái mellett kisállattenyésztők is jelentkeztek a kiállításra, így több apró kedvencet is szemügyre vehetnek az érdeklődök. Az előrejelzés szerint szombaton már nem lesz eső, így a szervezők abban bíznak, hogy minél nagyobb számban látogatnak a rendezvényre a gazdák. A Szent Mihály-napi eseményen a hagyományos termékek vásárát is megtartják, ugyanakkor kulturális műsorok tarkítják a programot. Daczó Dénes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!