Hirdetés

Nyugdíjasoknak olcsóbb az útlevél

HN-információ
A 65. életévüket betöltött magyar állampolgárok számára illetékmentessé vált az állandó magánútlevél kiállítása, az igénylők ezentúl csak a konzuli közreműködési díjat kell befizessék útlevéligényléskor. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy „a közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékek és díjak megszüntetéséről szóló, 2017. évi II. törvény, a 2017. március 16-i hatályba lépéssel módosította az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvényt (Itv.)”. A közlemény leszögezi, hogy „a törvény értelmében az állandó magánútlevél kiállítása illetékmentessé vált a 65. életévüket betöltött személyek esetében, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy igényléskor az eddigi 28,- euró helyett mostantól 20,- eurót kell majd fizetniük a 65. életévüket betöltött személyeknek (az illetékmentesség nem érinti a díjban megjelenő 20,- euró értékű konzuli közreműködési díjat, melynek megfizetésére vonatkozó kötelezettség továbbra is fennáll). Az útlevelek érvényességi ideje továbbra is 10 év.” A dokumentum hangsúlyozza, hogy „nincs változás a 18–65 éves ügyfelek által igények útlevelek tekintetében, a 10 éves érvényességi idejű útlevél ára 65,- euró, míg az 5 éves érvényességi idejű útlevél 44,- euróba kerül. A 18 év alatti ügyfelek esetében sincs változás, az útlevél ára továbbra is 28,- euró.” A képviselet felhívja a jogosultak figyelmét arra is, hogy „útlevéligényléskor a 12 éves kor alatti gyermekek megjelenése nem kötelező, de 1 db, a gyermeket ábrázoló (3 hónapnál nem régebbi) igazolványképre (3,5 x 4,5 cm) ez esetben is szükség van. 6 év alatti gyermekek esetében kérjük minden esetben hozzanak egy friss igazolványképet, akár jelen van a gyermek személyesen, akár nincs”. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!