borús égbolt
Luxusjövő
Nem jártam soha a román parlamentben. Pedig elmennék. Megkeresném azt az asztalt, amiről a sokat tapasztalt Képviselő úr már sokat mesélt. Mondja, van ott, a bűvös bukaresti épületben, ahol két szundikálás és kormányváltás között az öltönyös, nyakkendős honatyák, választott képviselőink a fényes jövőnket tervezik, van ott egy asztal. Egy asztal, amire Képviselő úrék 26 éve mindig leteszik a szép jövőnkkel kapcsolatos tervezeteiket. S mivel 24 órából 24-et, sőt, ha kell, annál többet is munkálkodnak, úgy gondolom, azon az asztalon, ahogy a bukaresti híreket hozzánk elhozó Képviselő úr nevezi, a parlament asztalán nagyon-nagyon sok vaskos dosszié van már. Ezeket mind felterjesztik. Egy másik asztalra, egy felsőbb házba, ahol pihentetik, s a szerencsésebb csillagzat alatt születetteket honatyáink is nyálazzák, s a nekik tetszőket elfogadják. Így megyen ez, mondja Képviselő úr, aki örömmel újságolta, hogy nem hiába izzadt, zsibbadt szülőföldjétől távol, mert addig tette a parlament asztalára a papírt, míg luxusnyugdíj nem lett belőle. Kinek-kinek érdeme szerint. Mert megérdemlik.
A nép, akit képviselnek, s aki őket erre a nehéz munkára ítélte, nem érdemel luxust. Örvendjen, hogy asztalára jut kenyér, szalonna, s szeme havonta számlát lát, amikor a havi bérét osztja, szorozza.
Örvendjünk, hogy Képviselő úrék dolgoznak. Leteszik a papírt a parlament asztalára. Ha ők nem lennének, mi sem lennénk. Nem lenne sem templomunk, sem iskolánk, sem Istenünk, sem hazánk. Autonómiánk nincs, de lesz. Ráérünk arra még! S nem lenne ravatalozónk sem, ahol majd kiterítsenek, s amit Képviselő úr választások havában személyesen avat fel, s amiről úgy szólt legutóbb: a ravatalozó népünk jövőbe vetett hitének jelképe. Örvendezzünk. Képviselő úrnak luxusnyugdíj dukál. Nekünk, az általa képviselteknek, pedig tulipános ravatalozó, hogy a jövőnket luxus körülmények között nyugalomba helyezhessük. Éljen!
Lázár Emese
.jpeg)
.jpg)