Hirdetés

Lényeges változások a vasúti közlekedésben

HN-információ
Az már közismert és megszokott, hogy minden esztendő decemberében új vasúti menetrend lép hatályba. Annak időpontja a hónap közepének egy vasárnapi napja. Így a jövő évre vonatkozó új vasúti menetrend vasárnaptól, azaz december 13-tól válik hatályossá és 2016. december 10-ig – bezárólagosan – marad érvényben. 2016-ban annak lesz egy kiegészítése is, ugyanis a Bukarest–Konstanca–Mangalia között a 2016. június 10. és 2016. szeptember 17. közti időszakban közlekedő idényvonatok menetrendjét csak a későbbiek során állapítják meg. 02_menetrend Az új menetrend a Hargita megyén áthaladó vonatok tekintetében tartalmaz is, meg nem is újdonságokat. A tulajdonképpeni személyvonatok (az R betűvel jelzett szerelvények) esetében, ha van is változás, az időeltolódás csak néhány perces (néhány perccel hamarabb vagy később indulnak az eddigiekhez képest). Így például a Brassóból Gyergyószentmiklós irányába közlekedő R4509-es jelzésű eddig Csíkszeredába 14:21-kor érkezett, vasárnaptól pedig 14:40-kor. Annak ellenkező irányban közlekedő társa, az R4508-as esetében viszont jelentős változás következik be: az eddig Gyergyószentmiklósról 14:48-kor indult és Csíkszeredába 16:01-kor érkezett, vasárnaptól viszont 12:21-kor indul és Csíkszeredába 13:43-kor érkezik. A Magyarországra, illetve Budapestre induló és onnan érkező nemzetközi járatok tekintetében esetenként ugyancsak változások következtek be. Az IR366 (a Hargita) eddig Brassó irányából 04:19-kor érkezett Csíkszeredába, vasárnaptól viszont 09:27-kor, ilyenképpen pedig Budapestre csak a késő esti órákban, 21:20-kor érkezik. A visszafelé indulása tekintetében nincs lényegi változás: eddig Csíkszeredába 20:04-kor érkezett, vasárnaptól 20:09-kor. Az IR406-os (a Korona) esetében Budapest irányába nincs lényeges változás: eddig 20:29-kor érkezett Csíkszeredába, vasárnaptól 20:12-kor. Budapestről viszont az eddigieknél jóval korábban indul el, 14:40-kor, s így már a kora reggeli órákban megérkezik Csíkszeredába, 05:27-kor (eddig az érkezés időpontja 07:41 volt). A belföldi járatok tekintetében van még egy jelentős változás a Marosvásárhelyre közlekedő IR1645-ös járat esetében, amely eddig 15:42-kor érkezett Csíkszeredába, de vasárnaptól egy későbbi időpontban, 16:53-kor, így pedig Marosvásárhelyre is az eddigieknél később érkezik meg, 21:20-kor. A Marosvásárhely irányából közlekedő társa, az IR1646 viszont majdhogynem az eddigi menetrend szerint közlekedik, Csíkszeredába vasárnaptól 16:57-kor érkezik az eddigi 17:08 helyett. Tekintettel a menetrend változásaira, ajánlatos idejében tájékozódni a módosításokról, a helyi járatok esetében pedig a kezdeti időszakban indokolt néhány perccel hamarabb érkezni a vasútállomásra, mint eddig. Értesüléseink szerint az új menetrend megvásárolható a fontosabb vasútállomásokon. Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!