Lemondott Daniel David oktatási miniszter

Egy évvel kinevezése után távozik a kormányból Daniel David oktatási miniszter.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 2 perc
Lemondott Daniel David oktatási miniszter
Daniel David. Leköszönt a tárcavezető Fotó: Oktatási Minisztérium

Lemondott Daniel David oktatási miniszter; a tárcavezető hétfő este a blogján jelentette be döntését. Az Agerpres beszámolója szerint a tárcavezető azt írta: miniszteri megbízatásának 2024. december 22-i átvétele után pontosan egy évvel kérte a miniszterelnöktől a tisztségből való felmentését, és a kormányfő elfogadta a lemondását. „Bár a lemondás egyoldalú döntés, azt akartam, hogy békés legyen a távozásom, amilyen az együttműködésünk is volt” – fogalmazott. Hozzátette, megtiszteltetés volt számára, hogy a Nemzeti Liberális Párt által támogatott technokrata miniszterként szolgálhatta az országot, és megköszönte „az állandó támogatást” Nicușor Dan államfőnek, valamint Ilie Bolojan miniszterelnöknek. „Az én szememben mindketten az ország érdekeinek szolgálatában álló, becsületes emberek, és örülök, hogy volt alkalmam velük dolgozni” – jelentette ki.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Lemondásának okait taglalva hangsúlyozta, sosem vágyott politikai pályafutásra, az oktatási miniszteri megbízatást eleve átmeneti jelleggel vállalta, hogy segítse át a tanügyi rendszert egy válságos időszakon. 2025 júniusában már készen állt visszatérni Kolozsvárra, de a pénzügyi-költségvetési válság közepette a kormányfő felkérésére vállalta a mandátuma folytatását. „Ezúttal azonban a döntésem végleges” – nyomatékosította.

Daniel David rámutatott arra is, úgy tartja tisztességesnek, hogy a 2026-os költségvetést az a miniszter állítsa össze, akinek majd dolgoznia kell vele.
Bejegyzésében elismerte, azt szerette volna, hogy távozása előtt véglegesítsék és írja alá a 2026–2036 közötti időszak oktatási-kutatási ágazattal kapcsolatos teendőit rögzítő politikai megállapodást, az elmúlt hetek történései azonban nem teremtették meg a megfelelő körülményeket ehhez. Ugyanakkor emlékeztette a Nyugat-barát pártok vezetőit, hogy a koalíciós egyeztetésen elviekben mindannyian a hozzájárulásukról biztosították, már csak néhány megfogalmazásbeli módosítás maradt hátra. „Arra számítok, hogy tartani fogják a szavukat” – tette hozzá.
A leköszönő miniszter azt is elmondta, egy ideig tartózkodni fog attól, hogy véleményt nyilvánítson oktatással kapcsolatos kérdésekben, mert nem szeretné kényelmetlen helyzetbe hozni az utódját vagy megzavarni a munkáját.

A HotNews portál úgy tudja, hogy a kormányfő nyomására távozott tisztségéből, kormányzati forrásokra hivatkozva a lehetséges utódok között Marilen Pirtea PNL-képviselőt, a temesvári Nyugati Egyetem rektorát, illetve Luciana Antocit emlegetik, aki jelenleg Bolojan oktatási ügyekért felelős tanácsadója.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!