Lelkigyakorlat nőknek
A hétvégi programra Bakó Mária lelkigondozót, a Családpasztorációs Központ munkatársát hívták meg, hogy vezesse a bizalom, biztonság elvesztése és újra megtalálása témájú lelkigyakorlatot, amit nőknek, feleségeknek és édesanyáknak egyaránt szántak.
– A lelkigyakorlaton 12-en vettünk részt, voltak köztünk egyedülállók, házasok, édesanyák és elvált nők is, ebből kifolyólag nagyon színes tapasztalatokkal, széles problémaskálával jöttünk és sokat tanulhattunk egymástól. Ez a színesség végigkísérte az egész hétvégét, mind az elvárás, mind a tapasztalat szintjén. A program pénteken ismerkedő játékkal kezdődött, majd – különböző kreatív gyakorlatok révén – mindenki megfogalmazta, hogy milyen elvárásokkal, célokkal érkezett. Voltak, akik a megpihenés, elcsendesedés és megbékélés céljával érkeztek, de olyan is akadt, aki a jobb édesanyává, jobb feleséggé válás elvárásával jött, mások a válásuk sebeiből szerettek volna gyógyulni, illetve feldolgozni rossz tapasztalataikat. A beszélgetéseken, feladatokon, vezetett szituációs játékokon keresztül közelebb kerültünk Istenhez, önmagunkhoz, másokhoz, más megvilágításból láthattuk problémáinkat és együtt hordozhattuk terheinket. Szombaton a bemelegítő játékok után egy életutat kellett mindenkinek egyénileg lerajzolnia, legalább hat szakaszt belefoglalva az életéből. A rajzolás befejeztével kártyákat is választottunk, ami a leginkább szimbolizálta számunkra életünk lerajzolt szakaszait. Később egymással is megosztottunk egy-egy rész, ami fontos volt számunkra, figyelmet igényelt, megoldásra várt, vagy ahol elakadtunk, illetve rossz tapasztalatokat szereztünk. Itt előjöttek a szenvedések, sebeink, és igazán meghitt pillanatokat éltünk meg együtt a megosztás során, illetve másokat hallgatva. A déli mise után, egy Bibliából vett történetet dolgoztunk fel, Józsué Jordánon való átkelését. A történet megismerése után szerepeket választottunk, majd eljátszottuk a jelenetet. Az, hogy ki mit választott, hogyan viselkedett a darab során és mit tapasztalt, egyéni tükröt tartott, amelynek köszönhetően sokan tanultunk önmagunkról. A megosztás során kiderült, hogy kinek mire lett volna szüksége játék közben, mit hogyan élt meg, és milyen volt számára átkelni a Jordánon. A bibliodráma foglalkozás alatt sokan ráismertünk, hogy mi az, ami visszahúz, milyen problémáink várnak megoldásra, és megtapasztaltuk, hogy Isten mindezekkel együtt elfogad, szeret és a túlsó parton vár ránk.
Vasárnap reggeli misén vettünk részt, majd búcsúzásként megfogalmaztuk, hogy mit viszünk magunkkal, az elvárásainkhoz képest, amivel jöttünk és mit köszönünk meg a többieknek.
Számomra csodálatos hétvége volt, ahol valóban megtapasztalhattam a csend, a lelassulás, az elvonulás és Isten szeretetének erejét. Sok mindenre választ kaptam és megértettem, mi az, amin dolgoznom kell ahhoz, hogy felszabadultan, lelki békében élhessek.
HN-információ