kevés felhő
szórványos felhőzet
tiszta égbolt
Lélekben és igazságban
A szamariai asszony kérdésére, hogy hol kell imádni az Istent, Jézus a következőképp felelt: Elérkezik az óra, és már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn 4,23-24). Jézus kifejti az asszonynak, itt az ideje, hogy belássák: Isten nem rögzíthető egyetlen helyhez sem, mert az Isten lélek, a vele való találkozás elsődleges színhelye az ember bensője, annak az emberének, aki elfogadja őt igazságban. A hívő szívében zajlik a legfontosabb és leghitelesebb istentisztelet, abban a szívben, amely befogadja, hallgatja a hűség és szeretet Szentlelkét, valamint tanul tőle.
Hogy pontosan megértsük a mondanivalóját az idézett evangéliumi részleteknek, röviden ki kell térnünk arra, hogy belehelyezzük a lélek és igazság kifejezéseket János evangéliumának általános látásmódjába. Kezdjük a lélek fogalmával. A megoldási kulcsot az Isten lélek kifejezés adja meg. Itt a lélek szó Isten valóságára utal, ami felülmúlja e világ határait, meghaladja az emberi állapotot. Mivel Istenben „minden személyes”, és Isten „lelki mivoltának” megszemélyesítője a Szentlélek, elmondhatjuk, hogy, a „lélek” kifejezés itt általánosságban Isten valóságára, különösképpen a Szentlélekre utal (vö. Jn 3,5-6; Jn 6,63). Az igazság szó a negyedik evangéliumban különös jelentéssel bír. János számára az életet jelenti, mégpedig azt az életet, amely Jézus kereszthalálából és feltámadásából fakad, aki maga az Igazság (vö. Jn 14,6). Az igazság továbbá hitelességet, egyenességet, hűséget fejez ki, de egyben Isten személyes feltárulkozását is Jézus Krisztusban, amit csak hittel lehet elfogadni.
Assisi Szent Ferenc (+1026) szerint minden keresztény imádság alapja a bensőséges hit. Noha nem volt hivatalos szentírásmagyarázó, mégis ezt kitűnően megértette, mert nyitott volt a Lélek sugallataira. A Meg nem erősített regulában csak buzdításképpen idézi a számunkra már ismerős jánosi részt: Készítsünk tehát neki ott mindig hajlékot és tartózkodási helyet, mert ő a mindenható Úristen, Atya, Fiú és Szentlélek. Szent Ferenc ugyanarra a következtetésre jut, mint Szent Ágoston a János evangéliumhoz írt kommentárjában, ahol tömören és csodálatosan kifejti: …belül tedd magad Isten templomává. Mert Isten temploma szent, s ti vagytok az (1Kor 3,17). Templomban akarsz imádkozni? Önmagadban imádkozzál. De előbb légy magad Isten temploma, mert ő saját templomában meghallgatja az imádkozót.
Az alázatos és összeszedett ima mind Jánosnál, mind Ferencnél a Lélek ajándéka, aki a hívő szívében lakozik. Ferenc nem felejti el soha, hogy a Szentlélek ajándéka és műve, hogy a hívő új életre születik vízből és Szentlélekből, és senki se mondhatja: Jézus az Úr, csak a Szentlélek által, és nincs, aki jót cselekedne, nincs egyetlenegy sem, továbbá az Úrnak híveiben lakozó lelke az, aki veszi az Úr szentséges testét és vérét, és a keresztény ember teste a lélek temploma. A Szentlélek az, aki segítségünkre siet, hogy az Úr akarata szerint tudjunk élni, hogy Krisztus nyomdokait tudjuk követni, amelyek elvezetnek bennünket az Atyához. Ezt megtenni emberi erőből lehetetlen, csak a Lélek képes bensőleg megtisztítani, bensőleg megvilágosítani és a szeretet tűzét lángra lobbantani, hogy eljutva a mennyei Atyához Jézuson keresztül, részünk legyen a Szentháromság életében. Ez pedig a belső cellában történik mindig, ahová meghív bennünket is. Imádni Istent lélekben és igazságban minden esetben ugyanazt jelenti: az őszinteségben és egyenességben való imádás visszatükröződése az Evangélium igazságával összhangban zajló életvitelben. Ferenc szükségesnek tartotta figyelmeztetni testvéreit, valamint a híveket, hogy őszintén vizsgálják felül imádságukat életük tükrében, különben megvan a kockázata annak, hogy félrevezetik magukat egy külsőséges és üres kultusszal.
Ferenc maga átélte, hogy miképpen járult hozzá az imádság életének átalakításához, ezért meg akarja osztani ezen élményét másokkal is. Erre azonban nem talált jobb kifejezését, mint amit János használ evangéliumában. Mindig időszerű az a rejtett esemény, amelyre Jézus felhívja figyelmünket: a szamaritánusok és a zsidók beleestek egyfajta külsőséges és üres templomi kultuszba, amelyet különféle rítusok és szokványos szavak alkottak, valódi belső megtérés nélkül. Így a hívők és a testvérek számára is fennáll mindig annak veszélye, hogy testük és nyelvük külső magatartásával imádkozzanak csupán, azonban lélekben, valamint az élet igazságában távol maradnak Istentől. Hiszen az életvitel az imádság leghitelesebb fokmérője.
Urbán Erik OFM
