Valaha híres szászföldi fazekasközpont volt a Hortobágy mentén. Román neve Nocrich, németül Neukirch, szászul Leschkirch. Ma itt található az azonos nevű község központja, további négy falu tartozik hozzá: Alsógezés (Untergesäß, Ghijasa de Jos), Cikendál (Ziegenthal, Țichindeal), Fófeld (Hochfeld, Fofeldea) és Holcmány (Holzmengen, Hosman). Korábban Újegyházszék közigazgatási központja, majd az Osztrák–Magyar Monarchia idején, a vármegyerendszer létrehozását követően (1876) járásközpont. Soha nem volt kifejezetten magyarok által lakott hely. A település egykori hivatalos neve akár félrefordítás vagy félreértés eredménye is lehet; a régi szász elnevezés Leschkirch/Leoschkirch jelentése szalma- vagy zsúpfedésű templom. A ferdítés abból is fakadhat, hogy ősi templomát többször is tűzvészek pusztították, illetve a helyiek bontották-alakították-újították. Először 1263-ban említik írásos dokumentumok, Nogrech formában, bár 1402-ben már Nova Ecclesiae. Ez akár egy új alapítású falu is lehet már akkor, ha ragaszkodunk az ’újtemplomos’ formához. Az viszont tény, hogy korai, román stílusú templomának Szent László volt a védőszentje. Ezt a háromhajós, őrtoronnyal is ellátott épületet fejlesztették a későbbiekben erődtemplommá, körben védőfallal és bástyákkal látták el. Báthory Zsigmond fejedelem idejében mezővárosi rangra emelték a községet (1589). Régi temploma, amely a reformációt követően az evangélikusoké lett, 1803-ban leégett, a következő években sokkal szerényebb méretűt építettek a helyén, körülötte elbontották a régi maradványait, de alig évszázad múltán ismét újraépítették, lebontva az erődrendszer keleti szárnyát, amelynek anyagát később az adminisztrációs épületekhez használták fel. [caption id="attachment_144632" align="alignnone" width="2560"] A Brukenthal-szülőház – Simó Márton felvétele[/caption] Kétségtelen, hogy a faluban jelentős befolyással és komoly birtokkal rendelkezett a Brukenthal család, amelynek leginkább ismert jeles tagja báró Samuel von Brukenthal (1721–1803) – jogtudós, jeles műgyűjtő, 1774 és 1787 között Erdély kormányzója –, aki a faluban született és itt töltötte gyermekévei egy részét. Romos állapotú szülőházának földszintjén romák által látogatott kocsma üzemel, bár az impozáns építmény külső falán jó szándékú civilek szerény táblácskát helyeztek el, illetve annyira futotta még az újabb időkben megfogalmazódó jó szándékból, hogy obeliszket is állítsanak elébe, amelyen dombormű is emlékeztet a fontos történelmi személyiségre. [caption id="attachment_144633" align="aligncenter" width="428"] A Hortobágy mentén haladó kisvasút vázlatos rajza segít abban, hogy a települést elhelyezzük a dél-erdélyi tájban[/caption] Hogyha Újegyház etnikai statisztikáit vizsgáljuk, akkor kiderülnek bizonyos részletek, amelyek tükrözik a társadalmi rendszerek és a trendek változását. 1850-ben a 946 lakosból 260 volt román, 1 magyar, 577 német ajkú és 108 cigány; 1910-ben, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó hivatalos népszámlálását tartották, 1243 lakost írtak össze, ebből 351 volt román, 100 magyar – mivel járásszékely működött itt, 1876 után megnövekedett az állami magyar hivatalnokréteg aránya –, illetve 6 zsidó is élt itt ekkor; a más anyanyelvűeket, 153 főt ekkor cigányként regisztrálják ugyanakkor. Aztán 1930-ban az 1313 főből 534 román (ebből 235 fő románul beszélő cigány), 29 magyar, 745 német és 4 fő más nemzetiségű, illetve anyanyelvű; 1941-ben 604 román, 9 magyar, 770 német és 10 egyéb nemzetiségű lakosa van. 1966-ra a román etnikum jelenléte (851 fő) meghaladja a szászokét (561). 1977-re tovább fogynak a szászok (498), a románoké pedig határozottan növekszik (868) – ekkor 4 magyar és 107 cigány is él a faluban –, mígnem 1992-ben az 1146 helyi lakosból 1077 román, 5 magyar, 35 német anyanyelvűnek vallja magát, ugyanakkor 26 cigány, aki feltehetően valamelyik roma dialektust használta anyanyelvként. A legutóbbi hivatalos népszámlálás alkalmával (2011) 1286-an lakták. Napjainkra a valaha igen jelentős német etnikum teljesen eltűnt a faluból. A 2021-ben esedékes népszámlálást elhalasztották, így a 2016-os statisztikai évkönyv adataira támaszkodhatunk: a községnek összesen 3332 lakosa volt, ami jelentős növekedést mutat 2011-hez képest, amikor 2868 főt írtak össze. Nincsen pontos kimutatás arra vonatkozóan, hogy napjainkban mekkora a roma etnikum jelenléte Újegyházon, hiszen létezik a régóta honos, hagyományőrző ’sátoros cigány’ népesség (corturari), egy ugyancsak generációk óta itt élő ’házi cigány’ és emellett egy igen jelentős frissen betelepedő kontingens, amely az ország különböző régióiból verbuválódott. A létezett szocializmus idején – párhuzamosan a szászok Németországba történő kivándorlásával – a déli megyékből állami támogatással telepítettek be cigányokat, az 1990 utáni beáramlás azonban spontán módon történt az üresen maradt ingatlanokba. A cigányok e két rétege igen erős román öntudattal bír, hagyományos kultúrájukat, nyelvüket nem ismerik, ahhoz nem is ragaszkodnak. A hivatalos statisztikák alapján napjainkban Szeben megye lakosságának 90,64%-a román, a magyarok aránya 2,89, a németeké 1,09%, míg 0,62% más nemzetiségűnek, és 4,76% romának vallja magát. Szeben vármegye lakosságából – amely területileg nem azonos a mai Szeben megyével – 1910-ben 64,25% román, 28,12% német, 5,74% magyar, miközben 1,89% tartozott valamilyen más etnikumhoz. Óvatos becslések szerint is a valóságban 20-22% lehet a cigányok ’látens’ aránya az összlakosságon belül, legalább annyi, mint volt korábban a repatriált szászoké. Kétfajta szász népesség volt Újegyházán Bálint Csaba 2014 óta dolgozik itt, korábban is élénk kapcsolatokat ápolt az itteni cserkészekkel, de négy éve életvitel-szerűen itt él. Beszélgetéseink során elmondta, hogy kerámiarestaurálás terén folytatott egyetemi tanulmányokat Nagyszebenben, és kereste azt a helyet, ahol jó körülmények között dolgozhat, de ugyanakkor a közösség hasznára is lehet. Ilyen környezetet talált itt, amely jórészt Hans-Christian Habermann (1938) mérnök-vállalkozó hozzáállásának köszönhető. Az osztrák állampolgárságú, de többnyire Svájcban és az Egyesült Államokban élő Habermann Bukarestben született, 1948-ban hagyta el az országot, de mindig szívügyének érezte a szászok erdélyi szellemi és tárgyi örökségének őrzését, olyannyira, hogy amikor lehetőség nyílott rá – 1990 után, amikor a Németország irányába tartó exodus utolsó nagy hulláma zajlott, amely felszámolta a nyolcszáz éves erdélyi szász jelenlétet – vállalkozóként és civil szervezetek alapítójaként tért vissza. Munkásságát 2011-ben Europa Nostra díjjal ismerték el, 2008-ban pedig Nagyszeben díszpolgári címét is elnyerte. [caption id="attachment_144636" align="alignnone" width="2048"] Bálint Csaba keramikus – Farkas Antal felvétele[/caption] Létrehoztak itt egy cserkésztábort – Nocrich Scout Centre H. C. Habermann –, amely többek között felvállalta a falu rehabilitációját, illetve annak legalább egy részének a revitalizációját. Az alapítvány megvásárolta és felújította az egykori evangélikus parókiát, műhelyeket hozott létre. Hét évvel ezelőtt elhívták Bálint Csaba keramikust néhány napra, hogy mutassa be a korongozás alapfogásait. Ez megtörtént, a szakember azóta is ideje legnagyobb részét itt tölti. [caption id="attachment_144637" align="aligncenter" width="410"] Az egykori parókia épületét és udvarát töltik meg élettel – Farkas Antal felvétele[/caption] A második szász, pontosabban német betelepítés Bethlen Gábor, majd Apafi Mihály fejedelem idejében történt, amikor a Svájcban üldözött, sajátos vagyonközösségben, udvarokban („hauhaben” – ahonnan talán a nevük is származtatható) élő anabaptista habánok érkeztek a történelmi Morvaország, Lengyelország, a történelmi Magyarország, így Felvidék és Erdély területére is. A megtelepedett habánok fokozatosan beolvadtak az itt talált eredetileg honos szászok közé – nyelvileg és felekezetileg is, egyes csoportjaik akár tovább is vándorolhattak Ukrajna, Oroszország területére, illetve az Egyesült Államokba, ahol napjainkban a mennoniták és az amisok zárt világa emlékeztet rájuk –, viszont sokáig fennmaradt a tárgyi kultúrájuk. Leginkább emlékezetes hatásuk a kerámiakészítésre volt, ők honosították meg az ónmázas fehér edényt, a fajanszkerámiát, amely a középkor alkonyán, az újkor kezdetén igen keresett árucikk volt úri és polgári körökben. A helyi – magyar és román – fazekasok legfeljebb utánozni voltak képesek a stílust és a technikát. A habán kerámia megtermékenyítően hatott a környező dél-erdélyi fazekastelepekre, a román, a magyar és a székelyföldi edények motívumkincsére is. [caption id="attachment_144638" align="alignnone" width="819"] Feltámasztják a habán kerámiát, ugyanakkor oktatnak és kísérleteznek is – Farkas Antal felvétele[/caption] Gyakorlatilag látens módon ezek a hatások egész Erdély-szerte fellelhetők a mai népi kerámiákon is. Ennek az Újegyházon is száz éve „alvó” stílusnak és technikának a feltámasztásában és a formákkal való további kísérletezésben látott fantáziát a csíkszeredai illetőségű művész, aki évek óta felvállalta itt az egyéni és a közösségépítő munkát. Végez ugyan restaurálási munkákat másutt – többek között Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is –, de főtevékenysége ide köti. Miért éppen a cserkészek? Egyrészt azért, mert a cserkészet alapeszméje azt tartalmazza, hogy cselekedeteik által legyenek az emberek, a közösségek segítségére, és oda irányítják a jó szándékot, ahol arra a leginkább szükség van. Hogyha jó és hasznos tettekről van szó, akkor az itteni közösségre ez messzemenően ráfér. Miután a szászok kivándoroltak, a lakosság zömében kicserélődött, olyan gondok jelentkeztek, amelyek korábban ismeretlenek voltak. Itt van egy gyönyörű természeti környezet, létezik egy felbecsülhetetlen értékű építészeti örökség, amely folyamatosan pusztul, és mindemellett a mögöttes és járulékos tárgyi-szellemi hagyaték, amelyek a szászok itteni léténének évszázadai alatt halmozódtak fel. A cserkészek önellátók. Adott az intézményi keret Habermann úr jóvoltából, de a projektjeikhez már maguk keresik meg az anyagi forrásokat. [caption id="attachment_144639" align="aligncenter" width="449"] Nadia és Csaba – összhangban, munkamegosztással dolgoznak – Farkas Antal felvétele[/caption] Mivel a volt lelkészi lakás felújítása után kiderült, hogy az objektum csak akkor van biztonságban, ha lakják, ha az állandó gondnok itt tartózkodik, mert az őrizetlen ingatlant a polgári jellegű fejlettség civilizációs szintjét nem ismerő népesség egyszerűen kiüresíti. Ezt a szerepet vállalta fel a moldovai származású Nadia Codreanu, aki Kolozsváron és Bukarestben elvégzett felsőfokú tanulmányokat követően hivatásának érezte a menedzselés és a szakmai irányítás felvállalását. [caption id="attachment_144653" align="alignnone" width="2560"] A cserkészek különböző országokból érkeznek, a tábor nyelve az angol, de próbálkoznak egymás nyelvét is alapszinten elsajátítani, amíg itt tartózkodnak – Bálint Csaba rovásírással készített egy transzparenst, azon állítólag székelyül van a szöveg – biztos, ami biztos – Simó Márton felvétele[/caption] Az idelátogató cserkészek felnőtt fiatalok, akik középfokú iskoláik után, egyetemi-főiskolai tanulmányaik alatt vagy azt követően vállalják, hogy bizonyos ideig itt tartózkodnak, és a múlt hozadékát vizsgálva, abból tanulva, beilleszkedve hasznossá teszik magukat. Elsajátítják – jelen esetben – a kerámiakészítés fortélyait, és részt vesznek az iskolán kívüli, népfőiskolai jellegű programokban, amelyeknek az a célja, hogy tanítsák, felzárkóztassák a helyieket is, vagy legalább felhívják a figyelmüket a parlagon heverő értékekre. A fazekasmesterségen túl vannak, lehetnének itt egyéb irányok is, értékes a kapcsolódó textil-, bőr- és fafeldolgozás kultúrája, de vannak lehetőségek a mezőgazdaságban, a gyümölcstermesztésben és -feldolgozásban, az idegenforgalomban is. [caption id="attachment_144640" align="aligncenter" width="405"] Portéka – Simó Márton felvétele[/caption] A fejlesztési tényezők összehangolhatók Számos lehetőség van, ám ezek jószerével ugyancsak kihasználatlanok. „Közelebb hoztuk 2014-től kezdődően az itteni fiatalokat is a kerámiaedény-készítéshez. A megszerzett anyagi források lehetővé tettek egyfajta folyamatosságot, bár a tevékenység zökkenőmentes fenntartása ma sem egyszerű. Úgy dolgozunk, hogy Bálint Csaba elkészíti agyagból a nyers edényeket – meséli Nadia –, mi, azaz én, a vendégcserkészek és az érdeklődő fiatalok, akiknek megtanítjuk a motívumok felvitelét, részt veszünk a munkában. Elektromos, 1200 ֯C teljesítményű égetőkemencéink vannak, és a tárolást is szakszerűen kialakított helyiségekben oldjuk meg. Így kialakult egy hagyományos jellegű termékkínálat, amelyet vásárokon, kiállításokon értékesítünk. Nem zárkózunk el attól sem, hogy egyedi, újragondolt darabokat is előállítsunk. A koronavírus-járvány nekünk sem kedvezett, hiszen beszűkültek a programjaink, korlátozódtak a lehetőségeink, de sokat köszönhetünk annak is, mivel az utóbbi hét-nyolc év során mintegy 15 országból érkeztek önkéntesek, akik vitték, viszik a hírünket. Nem elhanyagolható lehetőségeket rejt ez az emberi tőke, ez a kialakított hálózat.” [caption id="attachment_144643" align="aligncenter" width="437"] Edény-replika – ez a kerámia egy székelyudvarhelyi cég megbízásából készült, amelynek telephelye közelében vizigót leleteket tártak fel – Simó Márton felvétele[/caption] Nadia korábban Bukarestben dolgozott a román cserkészszövetségnél, külföldi érdeklődőkkel, látogatókkal érkezett maga is ide. Akkor épp az elsorvadás veszélye fenyegette ezt az „őrsöt”. Mivel európai kapcsolatok és a civil szerveződések terén is végzett tanulmányokat, nyelvi és szakmai akadályok nem voltak, kihívásként értelmezte az itteni feladatot. „Elhelyezkedhettem volna akár kormányközeli intézményben, vagy külföldön is, az Európai Unió adminisztrációs apparátusában, de én annál sokkal gyakorlatiasabbnak éreztem magam. Emlékszem, egy alkalommal találkoztam 2018-ban Klaus Johannis elnökkel, amikor Nagyszeben Európa gasztronómiai fővárosaként mutatkozott be Bukarestben, aki ismerte a mi projektünket, és csodálkozását fejezte ki, hogy működik. Mondjuk, ez egyfajta biztatásként is értelmezhető. Ha a gasztronómiai programokat és a hozzá kapcsolódó kiállításokat, konferenciákat meg tudták tartani úgy, hogy országos és nemzetközi híre, visszhangja, turisztikai jelentősége legyen, akkor én azt mondtam magamban, hogy semmi akadálya annak, hogy ezt a lokálisnak mondható projektet tovább lehessen vinni. Kitartás, türelem és szakmai tisztesség kell hozzá.” Készítettek egy fejlesztési stratégiát 2023-ig terjedően. Ez tartalmazza a műhelyek bővítését, a kapcsolódó programok fenntartását és további színesítését, önkéntesek bevonását is. A turizmus és a vendéglátás formáinak meghonosítását. Jelenleg harminc főt tudnak szobákban elszállásolni, száz fő pedig elfér a kempingben. Elnyertek egy százezer eurós uniós támogatást. A műszaki eszközök fejlesztése, beszerzése zajlik. „Érdekes jelenség újabban, hogy egyfajta slow turism gerjesztője lett a cserkészőrs. A Via Transilvanica nyomvonala – amely egy fontos, zarándokok és hagyományos turisták számára létrehozott útvonalhálózat Krassó-Szörénytől Bukovináig – nem érinti ugyan a községet, de ettől függetlenül informális csatornákon, a sajtóban, az interneten történő megjelenések messzire elvitték a hírünket. Nem mondhatnám azt, hogy nagy tömegekben érkeznek a látogatók, de a hely érdekes volta és a kerámiánk máris vonzott ide embereket belföldről és külföldről egyaránt” – folytatta lelkesen Nadia. [caption id="attachment_144645" align="alignnone" width="2037"] A Brukenthal-kúria 1960 k.[/caption] Az a meggyőződésünk, hogy ma is ő a legfőbb mozgatórugója ennek a folyamatnak. „Készültek ugyan olyan idegenforgalmi ajánlatok, amelyek jól bejáratott útvonalakon kínálják a szászföldi erődtemplomok látnivalóit. Elmondható, hogy erődtemplom jellegű az itteni is, de nem annyira híres, nem olyan jelentős. Nincsen már evangélikus gyülekezet, mi használjuk olykor, imádkozunk benne, vagy megmutatjuk az érdeklődőknek. Körülbelül négy éve folyamatosan erősödik a hazaiak érdeklődése a vidék iránt. Az elmúlt két évben, mivel nem utazhattak külföldre, egyre gyakrabban belföldi vendégek érkeztek. Méltányoljuk, hogy az önkormányzat, illetve a szomszédos települések vezetése is rámozdult a lehetőségekre. Valamelyest. Szerencsére vannak elkötelezett vállalkozók és civilek – az országban és külföldön –, akik szívügyüknek érzik a fejlesztést, illetve bizonyos összetevők megőrzését és restaurálását. Ilyen a Hortobágy menti keskenyvágányú vasút egy szakaszának rehabilitálása is. Ahhoz azonban, hogy látványosabb fejlődést érzékelhessünk, sokkal több helyi termékre lenne szükség. Ez a templom ma nincsen olyan rossz állapotban, de azért folyamatos javításra és karbantartásra szorul. A Németországba kivándorolt szászokban és azok gyermekeiben, unokáiban mutatkozni látszik egyfajta szándék arra vonatkozóan, hogy komoly felújítást és revitalizációt végeztessenek a templomon, a megvásárolt vagy örökölt ingatlanokon. Úgy érzem, hogy erősödött irántunk is a bizalom. Néhány család visszakapta, visszaszerezte valamilyen úton-módon, vagy visszavásárolta egykori házát, de ezeket jobbára üdülési célokra használják. A kapcsolatok erősödése, az együttműködés létrejötte azonban azt feltételezheti, hogy ránk bíznak a jövőben néhány ingatlant, hozzájárulnak ahhoz, hogy turisztikailag is értékesítsük. Más településeken működnek ilyen próbálkozások. Számottevő a brit trónörökös, Károly herceg kapcsolódó munkássága, aki a Székelyföldön és a Szászföldön is példamértékű beavatkozásokat hajtott végre. Ismerünk olyan szász fiatalokat a környéken, akik Németországban nőttek fel, de keresik, és többen meg is találták az elveszett gyökereket, jövőt képzelnek el itt maguknak. Nem azt mondom, hogy ezresével vagy százasával jönnek, de néhány tucat sikeres visszatérést én is számontartok. Mi azonban megmaradunk a cserkészet, a cserkészelvek mellett, nem akarunk túl nagyot vállalni, de szívesen csatlakozunk, partnerek vagyunk a nagyobb lélegzetű és helyesnek látszó elképzelésekben.” Úgy tűnik, hogy ha a példákkal utat tudnak mutatni a cserkészek, a civilek, ha a népfőiskolai képzések, a kulturális és kézműves foglalkozások, az együttlétek során ki tudnak nevelni néhány olyan fiatalt, akikben hasonlóan megmutatkozik az életrevalóság, a közösségi kezdeményezésekre való hajlandóság, akkor elmondható, hogy megérte. A lényeg, hogy mindig legyen egy Csabához és Nadiához, az általuk képviselt értékekhez ragaszkodó lelkes kis csoport. [caption id="attachment_144647" align="alignnone" width="2560"] Változó igények, változó utcakép – Simó Márton felvétele[/caption] Végezetül, amikor búcsút venni készültünk Nocrichtől/Újegyháztól az egykori evangélikus parókia kapujában, Bálint Csaba megjegyezte, hogy az önkéntesek Romániába érkeznek, nem tudnak túl sokat annak régióiról, a kultúrák itteni színességéről és pluralitásáról, de úgy távoznak, hogy örökre beléjük rögzül a transzilván szellem és a létezett tolerancia, amely ma is működtethető, és újraéled, akárcsak a kreativitás által megszólaló több évszázados hagyomány egy 21. századi foglalatban. Jó emberek által. [caption id="attachment_144648" align="alignnone" width="2331"] A település főutcája egykor (1960)[/caption] A névvel meg nem jelölt archív képeket a település Fb-oldaláról vettük.

Simó Márton