erős felhőzet
enyhe havazás
szórványos felhőzet
kevés felhő
Látni és láttatni
Szerda este újabb halálos közlekedési balesethez vezetett a gyorshajtás, valamint a felelőtlen hozzáállás. Az eset ugyan tőlünk meglehetősen messze, az ország másik felében, Teleorman megyében történt, de akár nálunk is történhetett volna. Szokott is történni, nagyon is könnyen, nagyon is gyakran. Kivilágítatlan szekerekből, a sötétedés utáni poroszkálás velejáróival, következményeivel nem törődő, illuminált állapotú kocsisokból (ne adj’ isten, traktorosokból) és a gázpedált előszeretettel taposó járművezetőkből mifelénk sincs hiány. Kivilágítatlan szekér és a megengedettnél nagyobb sebesség kombinációja vezetett az említett szerda esti tragédiához is. Az eredmény két halott – egy 19 és egy 21 éves, az autóban utazó testvérpár – és hat sérült, köztük négy gyermek, akik a szekéren tartózkodtak.
A hírügynökségi jelentések rendszerint ennyivel véget is szoktak érni. A töprengés, a hír emésztése, a tanulságok levonása már a tisztelt olvasó dolga. Már ha akarja. Ha egyáltalán érdemesnek tartja, hogy a történtek értelmezésére két röpke pillanatnál több időt szánjon. Mielőtt másra gondolna, továbblapozna/kattintana. Vagy ha esetleg kevésbé edzett hírolvasóként nincs még a naponta történő, más-más körülmények által előidézett tragédiákhoz szokva. A szörnyűségkínálat sajnos bőséges: háborúk itt, földcsuszamlások, árvizek, erdőtüzek ott, erőszakos cselekedetek és kiújuló járványadatok amott. Halottak, sebesültek, romlás, pusztulás és anyagi kár mindenütt. Megszakadt, romba dőlt életek. A hírekben egy percbe vagy öt mondatba sűrítve már nem is fájdalmas emberi történetek, hanem számok, szövegbe, mozgóképekbe foglalt statisztikai káradatok. Nézzük, olvassuk, meghümmögjük, lapozzuk. Kit érdekelnek, kit érintenek meg még az ilyesfajta hírözönben a teleormani autó-szekér balesetben elhunyt, megsérült fiatalok? Hányan is voltak? Miért siettek az autósok, a szekeresek pedig miért nem világítottak? Talán ennyi filozofálásra még futja. Azzal a téma lezárva.
Nincs lezárva. Nem is lehet ennyivel lezárva. Mint ahogy nem szabad kézlegyintéssel elintézni, letudni egyetlen értelmetlen, szükségtelen, banális okú, normális hozzáállással egyszerűen, könnyen megelőzhető tragédiát sem. Romániában bántóan, bosszantóan sokasodnak az ilyenek, amit, azt hiszem, nem lehet, nem szabad a 15 évnél idősebb járművek nagy arányára fogni. Igaz, hogy autóból sok lett, és közben az utak sem szélesedtek. De ahogy az újjal, az idős autóval sem muszáj mindig padlógázzal járni. Gyakran a tragédiák elkerülésében centimétereken, apró semmiségeken múlik a dolog. Például egy közönséges fényvisszaverő mellény jelenlétén vagy hiányán az út mellett baktatók, a kerékpárosok vagy a szekéren utazók testén. Nem hiszi el az, mennyit számít az az 5 lejes sárga vagy narancsszínű vacak, amíg éjjel nem került még el centire a semmiből felbukkant biciklist vagy úton veszteglő, lassú vontatású, kivilágítatlan járművet. Minden az a mellény, csak nem fölösleges.
A járművezetők is sokfélék. Igen, sok az agresszív, veszélyes, sebességmániás sofőr. Olyan, aki versenyzőnek tekinti magát, versenypályának a közutat. Azért vannak a rendőrök, hogy kiszűrjék, kiemeljék a forgalomból az ilyeneket. Kérem és biztatom is őket: a közlekedők biztonsága érdekében tegyék szépen a dolgukat. Mert a többségünket – akik nap mint nap volánhoz ülünk – nem a versenyzői adrenalin hajtja. Nekünk is van családunk, amely a nap végén hazavár. Nem célunk mást sem elütni, megölni, lenyomorítani. Sötétedés után sem. Csak ehhez látni is kell, meg egymást és magunkat is láttatni. Hacsak nem akarunk a hírekbe kerülni.
Domján Levente
.jpg)
