Nem tudom, ma miket rajzolnak az iskolában az elemista diákok, de mi annak idején saját vízióinkat pingáltuk a lapra. Vagy harminc évvel ezelőtt a kötelező témák közé tartozott, hogy megrajzoljuk, miként képzeljük el a 21. századot. Gyakran elszálltak gondolataink, így a felhők fölött szárnyaltunk repülővel vagy más fantáziajárművel. A jövőben jártunk, de a jövőt nem láttuk. A rajzórák előtt a tanító néni arról mesélt, hogy a falu és a város közötti különbségek megszüntetésén dolgozik a munkás nép. A faluban tömbházakat, víz- és csatornahálózatot építenek… akkor a szocializmust építették. A gyárakba a környék falvaiból több ezren navétáztak. A kurszával érkeztek haza. Azóta sok minden változott, de az ingázás maradt, a buszozók száma csappant. A fantáziarajzok közlekedési eszközei nem röpködnek a fejünk felett, néhol még az autóbuszok is a régiek. Az ingázás körülményei sem változtak sokat. Gyerekkoromban, amikor vakációban egy-két alkalommal a nagyszülőkhöz autóbusszal mentem, élménynek számított a buszozás. Manapság is csak ritkán járok busszal, akkor is leginkább kényszerből. A távolsági buszozásban a sok-sok változás mellett vannak, amik változatlanok, ezek a buszmegállók. Mindig elgondolkodom azon, hogy az a sok ember, aki faluról Csíkszeredába jár dolgozni, vagy ügyes-bajos dolgait intézi a megyeközpontban, nem érdemelne többet? A városközpontból évek óta kitoloncolták a távolsági buszjáratokat, a terelőúton járnak. Az útvonalon vannak megállóhelyek, de az utasok lámpaoszlop tövében várakoznak. Csak egy tábla jelzi a buszmegálló helyét. A városi autóbuszjáratok megállóhelyei valamivel elegánsabbak, itt hokibot tövében lehet várakozni esőben, hóban, napsütésben. A távolsági járatok esetében évek, évtizedek óta egy táblánál többre nem futotta. Az ingázók, a tömegközlesést választók többet érdemelnének attól a várostól, ahová dolgozni járnak, munkájuk után adót hagynak és még pénzük egy részét is itt költik el. Daczó Dénes