Különleges, színvonalas pályamunkák érkeztek

HN-információ
A napokban zárult le az I. Szé­kelydata adatvizualizációs pályázat, amelyet fiatal felnőttek számára hirdettek idén tavasszal. Formai szűrés után négy szempont alapján pontozott a zsűri, a fődíjat pedig kilyénfalvi pályázó vitte el társszerzőjével. Négy csíkszeredai és egy székelyudvarhelyi pályázót is díjaztak. [caption id="attachment_74359" align="aligncenter" width="768"] A csíkszeredai Imets Tamás pályamunkája. Kitettek magukért a székelyföldiek Illusztáció[/caption] Eredményesen zárult az első alkalommal meghirdetett Szé­kelydata adatvizu-ali­zá­ciós pályázat, amelyet kettős céllal indított el Csala Dénes. A kezdeményező lapunk érdeklődésére kifejtette, hogy közösséget szeretett volna kreálni téma iránt érdeklődő erdélyi fiatalok körében, valamint népszerűsíteni is akarta az adatfeldolgozást. – A nyertesek meghívást kaptak egy-egy vendégbejegyzésre a Székelydata blog felületén, és ezt az együttműködést szeretném majd bővíteni a jövőben. Ugyanakkor, idén ősszel találkozót is szervezünk a sikeresen pályázóknak, akik között összesen 1000 euró értékű díjakat osztottunk szét – közölte Csala Dénes. Megjegyezte: nehezen teljesíthető kritériumokat szabtak meg az érdeklődőknek, és nagyon elégedett, hogy az erdélyi fiatalok színvonalas pályamunkákkal válaszoltak a kihívásra. – Elsősorban azt hangsúlyoznám, hogy nagyon jó tapasztalatokkal fejeztük be a versenyt. A nyolctagú zsűri négy kategóriában pontozott: adatvizualizáció mint esztétikai és adatfelfedezési élmény, adatelemzés mint az adatok helyes tisztítása, csoportosítása és szűrése, kód-replikálhatóság, -tisztaság, -dokumentálás, illetve különleges elemek. De hozzá is szóltak a munkákhoz, tanácsokat adva a jelentkezőknek a jövőre nézve. Minden pályamunka valamilyen formában különleges volt, és ennek nagyon örülök. Külön kiemelem, hogy a pályázók között olyan is volt, aki nagyon fiatalon írt használható, jól dokumentált, kifejezetten szép kódot – taglalta a pályázat létrehozója. – A Székelydata projekt ars poeticájának dobozába nem fér bele más, mint az objektív adatfeldolgozás népszerűsítése, és az adatalapú kritikus gondolkodás, valamint a minőségi vizualizációs tartalom gyártásának elterjesztése Erdélyben. Úgy gondolom, hogy ehhez nem elég csak egyszemélyes csónak, ezért lassan elkezdtem építeni a bárkát hozzá – fogalmazott Csala Csénes. A pályázat fődíját a kilyénfalvi Salamon Evelin és a nagyváradi Rapa Erik nyerte. A csíkszeredai Imets Tamásnak ítélték a Legszebb adatvizualizáció díjat, Rétyi Dorottyának a Legjobb adatelemzés díját, Lőrincz Szabolcs-Botondnak járt a Legjobb kód díja. A szintén csíkszeredai Székely Ákos és a székelyudvarhelyi Bak Dávid Minidíjat nyert. A kiérdemelt pénzösszeget szabadon elkölthetik a nyertesek, akik számára munkalehetőséget, fesztiválbérletet és egyéb szolgáltatásokat is felajánlottak a pályázatot támogató cégek. A jövőben is folytatódik az adatelemzésre épülő verseny, amelyről további részletek a Székelydata blogon (http://csaladenes.egologo.ro/) érhetők el. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!