Hirdetés

Külön tételeket kaphatnak román nyelv és irodalomból a magyar diákok

HN-információ
Közben az RMDSZ közleménye szerint a szenátus plénuma tegnap elfogadta a szövetség kezdeményezését, hogy a magyar diákok differenciált tételek mentén vizsgázhassanak román nyelv és irodalomból. Tegnapi ülésén a szenátus plénuma elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tanügyi törvényre vonatkozó kiegészítését, miszerint a magyar tannyelvű iskolákban tanuló nyolcadikosok és tizenkettedikesek a kisebbségeknek szóló, speciális tantervnek megfelelő tételeket kapnak majd a képességvizsgán és az érettségin. Lapunk Király András György oktatásügyi szakembert, volt kisebbségi oktatásért felelős államtitkárt kérdezte meg arról, hogy amennyiben elfogadja a parlament a javaslatot és a törvény jogerőre emelkedik, ez gyakorlatban mit jelentene? – A gyakorlatba ültetésre még várni kell, hiszen differenciált román nyelv és irodalom tételeket azokon az évfolyamokon végző diákok kaphatnak a képességvizsgán és érettségin, akik a kisebbségi oktatásnak megfelelő új tanterv alapján tanulták a tantárgyat. Az általános iskolások esetében ez azt jelenti, hogy az idén ősszel ötödik osztályt kezdő tanulók valószínűleg már ennek megfelelőn vizsgázhatnak, a középiskolások esetében pedig nyolc évet kell várni ahhoz, hogy differenciált tételt kapjanak kézhez a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgára jelentkező diákok – ismertette a törvénymódosítás gyakorlati megvalósulását Király András György. A volt államtitkár szerint a következő időszakban nagy felelősség hárul továbbá a magyar oktatási rendszerben dolgozó pedagógusokra, akik kezükbe kell vegyék a speciális tantervnek megfelelő érettségi tételek kidolgozását. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!