Közzétették a finanszírozási útmutatót

HN-információ
A Környezetvédelmi Alap honlapján tegnap a déli órákban közzétették a Zöld ház program – másik ismert nevén foto­voltaikus program – frissített finanszírozási útmutatóját és a pályázáshoz szükséges űrlapokat is. Így ha későre is, de minden összeállt ahhoz, hogy hétfőn elkezdődjön a pályázati iratcsomóknak a jóváhagyott cégek általi feltöltése. [caption id="attachment_94246" align="aligncenter" width="1000"] Eddig zötyögött, most rettenetesbe kapcsolt a program. Sietni kell Fotó: Szőke zZsuzsa[/caption] A Hivatalos Közlönyben kedden délután, a Környezetvédelmi Alap honlapján tegnap tették közzé a régóta várt programról rendelkező miniszteri rendelet aktualizált változatát, valamint a pályázáshoz szükséges űrlapokat. Jelentős könnyítés, hogy az online igényelt telekkönyvi kivonatokat is elfogadják (www.epay.ancpi.ro). Több ügyintézéssel járó, de a biztonságot szolgáló újdonság az is, hogy az Electrica szakembereivel is ellenőriztetni kell majd a rendszert a beszerelés után. A pályázást, a tervezést, az engedélyek igénylését és a kivitelezést is előzetesen jóváhagyott cégek végzik, a magánszemélyek nekik kell eljuttassák az iratcsomót minél hamarabb: hétfőn máris elkezdődik a pályázati anyagok online feltöltése, és félő, hogy a túljelentkezés miatt a késlekedők lemaradnak. A szükséges iratok listáját a 2018/1287-es környezetvédelmi miniszteri rendelet 21. cikkelye tartalmazza. Bővebb információkat a www.afm.ro honlapon találnak. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!