Hirdetés

Közösségi vásár a jótékonyság és a fenntarthatóság jegyében

HN-információ
Önkéntesek által megálmodott és létrehozott esemény helyszíne volt az elmúlt hét végén a csíkszeredai központi park. A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy ötvözzön egy hangulatos vásárt az adománygyűjtéssel. Az első alkalommal megszervezett Mikkamakka vásár keretében lehetőség nyílt arra, hogy különböző területeken tevékenykedő emberek megismerkedjenek, példát mutassanak egymásnak, közös tevékenységek révén új kapcsolatokra és ismeretekre tegyenek szert – foglalta össze a Hargita Népe érdeklődésére Egyed-Erőss Anita főszervező, ötletgazda. Mint kiemelte, a vásár „burkolt célja” azonban a szociális és környezeti érzékenyítés volt. – Három pillére volt az eseménynek, melyek választ adnak arra, hogy a háztartásokban felhalmozódott sok felesleges holmival mihez kezdhetünk, ha nem szeretnénk kidobni: Közösségi vásár, Jótékonyság és Fenntarthatóság címszók alatt. A közösségi vásár keretein belül bárki jelentkezhetett, aki el akarta adni a felhalmozódott használt cuccait. Az adományozás keretein belül a már megunt, de jó állapotú holmikat le lehetett adni, melyeket a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekeihez juttattunk el. A Fenntarthatóság címszó alatt pedig a rossz állapotú holminak adhattunk új életet különböző workshopok és tevékenységek keretén belül, a kertészkedéssel az ember és természet viszonyával ismerkedhettünk – mondta Egyed-Erőss Anita. Mint kifejtette, azért tartották fontosnak ezt a három pillért, hogy tudatosuljon az emberek fejében, hogy felelősséggel tartoznak a környezetük iránt, és azt is, hogy az adományozás nem egyenlő az otthoni lomtalanítással, adományba csak olyan holmit érdemes odaadni, amit mi is szívesen használunk. A rendezvény sikeresnek bizonyult, a résztvevők bőségesen hoztak adományt is és újrahasznosítandó holmit is, de az adományból sokkal több gyűlt. A szervező azt is elárulta, miért éppen ezt a nevet választották az eseménynek. – Mikkamakka Lázár Ervin Négyszögletű Kerek Erdő meseregényének főhőse, aki összegyűjti a különböző tulajdonságokkal rendelkező szereplőket a meseerdőbe, ahol megtapasztalhatják a közösségi életet. A tevékenységeinket helyi alkotók tartották, a helyszíneket pedig a Négyszögletű Kerek Erdő szereplőiről neveztük el – osztotta meg Egyed-Erőss Anita. Érdekesség még, hogy a közösségi szövés alatt spontán elindult egy mese szövése is, a nap folyamán összesen 57 résztvevő írt hozzá pár szót vagy mondatot az előző két sor elolvasása után, és bár nem lett irodalmi mű a közös mese, de átjön belőle, hogy mennyire vágynak az emberek az elmúlt időszak után a közösségre – emelte ki a Mikkamakka vásár főszervezője.

Farkas Endre



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!