Hirdetés

Közösséget egyben tartó térségi erő

Megyejáró rovatunkban idén a különböző közösségi társulások tevékenységét mutatjuk be. Ezen a héten az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulást ismertetjük, amely az egyik legrégebben működő szervezet a megyében a hasonló céllal később létrehozott közhasznú szervezetek közül. Évente több programot szerveznek, vagy különféle események társszervezői. A térségben kiveszik részüket kulturális és sporttevékenységek rendezéséből egyaránt.

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 4 perc
Közösséget egyben tartó térségi erő
Csíkszentgyörgyön rendezték meg a 11. alcsíki fúvóstalálkozót Fotó: Alcsík Kistérség

Az Alcsík Kistérség Fej­lesztési Társulás az egyik legrégebben mű­kö­dő szervezet a megyében a hasonló céllal később létrehozott térségi társulások közül, mondta lapunknak Gergely András, a társulás elnöke. Az egyesületet hivatalosan 2000-ben jegyezték be, két évtized alatt alakult ki az a struktúra, amely alapján az alcsíki önkormányzatokkal együtt dolgoznak.

– Nem szeretnénk elvenni az önkormányzatok munkáját, viszont a célunk az, hogy segíthessük őket, és olyan feladatokat vállaljunk magunkra, amelyekben az önkormányzatok kevésbé tudnak kibontakozni, esetleg a törvény akadályozza ebben őket

– mondta az elnök.

Hozzátette: az évek során az alcsíki településekkel közösen olyan programokat szerveztek, amelyekhez ragaszkodnak. Gyakorlatilag ezekhez a térség minden egyes településén a kistérségi társulás biztosítja az intézményesített hátteret.


Állandó tevékenységek

– A táncoktatástól egészen a zene-, kifejezetten a fúvósoktatásban fontos szerepünk van, ami szükséges e civil kezdeményezések megvalósításához. Büszkék is vagyunk rá, hiszen Alcsíkon nagyon komoly fúvóshagyománnyal, -élettel rendelkezünk. Gyakorlatilag szinte nincs is olyan település, ahol ne működne fúvószenekar – hívta fel a figyelmet Gergely.

Alcsík Kistérség
Alkotótábort is támogat a társulás


Kiemelte: ebből kiindulva a térségben megrendezik a rangosnak számító Alcsíki Fúvóstalálkozót, amelynek minden évben más település ad otthont. Tavaly tizenegyedik alkalommal szervezték meg a rendezvényt, ezúttal Csíkszentgyörgy volt a házigazda. 
A néptáncoktatásra is különös figyelmet fordítanak, hiszen úgy vélik, az fontos a térségben élő fiatalok számára. A tavaly az Alcsíki Ifjúsági Néptánctalálkozót hatodik alkalommal szervezték meg, Csíkszentkirályon. Ugyancsak tavaly megrendezték a Kárpát-medencei Tárogatóstalálkozót, de karvezetőképzést is tartottak, sok más, kisebb volumenű kulturális esemény mellett.
 

– Alcsík kulturális életének fejlesztését tartva szem előtt, igyekszünk minden ilyen jellegű kezdeményezést felkarolni, többek között a Székely Góbé Találkozót is ide sorolhatjuk. A sportok tekintetében leginkább a lovassportot igyekszünk támogatni, több rendezvénynek is társ-, illetve alkalomadtán főszervezői voltunk, legyen szó lovastáborról vagy a fogathajtóversenyekről Új­tusnádon, Kászonban vagy éppen Csíkszentkirályon

– mondta a kistérségi fejlesztési társulás elnöke.
A gazdaszervezetek programjait is támogatják, de kisebb mértékben, ugyanis a térségben már jól működő gazdaszervezetek vannak. Ahol szükség van rájuk, ott igyekeznek segítséget nyújtani, például a területalapú támogatásokhoz kért papírok kitöltésében. A csíkszentsimoni Gazdafórum Alcsík egyik legrangosabb őszi eseménye, amelynek egyik fő támogatói voltak a tavaly is. Saját kiadványokkal is rendelkeznek, a múlt évben jelent meg a Jeles alcsíkiak második kötete Daczó Katalin gyűjtésében, erre is figyelmet fordítanak.


Tervek az idénre

Mindezen eseményekből következik a jövő is, hiszen a megkezdett programokat évről évre folytatják.

– Most tervezzük az éves programokat, helyszíneket választunk és időpontokat tűzünk ki. Az idén Csíkszent­imre ad otthont a tizenkettedik Alcsíki Fúvóstalálkozónak. A helyszínt még nem szögeztük le, de az idén is lesz néptánctalálkozó, és közeledik az egyházi kórusok találkozója is, amely a járvány miatt két évig szünetelt. Terveink szerint az idén, február végén Tusnádon fogadják az egyházi kórusokat. Ezeket a programokat teljes mellszélességgel támogatjuk – nyomatékosított Gergely András. Hozzáfűzte: az oktatók képzésére az idén is hangsúlyt helyeznek.

Alcsík Kistérség
A Kárpát-medencei tárogatóstalálkozónak is otthont adott Alcsík

A társulás költségvetésének jelentős része fedezi az iskolás gyermekek úszását és korcsolyáztatását is. Tulajdonképpen a fejlesztési társuláson keresztül támogatják a programot. Az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás tevékenysége infrastrukturális tevékenységre nem vonatkozik, elsősorban a környék közösségi életének felvirágoztatására és egyben tartására korlátozódik, mondta az elnök. Azokat a területeket, melyekre az önkormányzatoknak esetleg kevesebb idejük és kapacitásuk lenne, a társulás felvállalja, dolgozik velük, és próbálja továbbvinni.
Az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás költségvetése az önkormányzati tag­díjakból tevődik össze, amelynek tagja többek között Hargita Megye Tanácsa, de amikor könyvet készülnek kiadni, pályázati forrásokat is lehívnak.

– Az idén is készülünk pályázni, most elsősorban az egyesület eszköztárának fejlesztését céloztuk meg – közölte az elnök.


Szervezeti felépítés és költségvetés

– A szervezet az állandó négyfős létszám mellett külsős tagokkal is dolgozik. Ezek közül van olyan kolléga, aki az alcsíki cigánypasztorációval foglalkozik, de Kászonban is van egy kolléga, aki konzulens jelleggel dolgozik be, és ott a könyvelő, aki részmunkaidőben végzi a könyvelési ügyeket. Természetesen, hogyha bővül a munkakör, akkor bővítjük a személyzetet is, addig megpróbáljuk minimalizálni a költségeinket ezen a téren is – mondta Gergely András.

Alcsík Kistérség
A jelenlegi válságos időszakban a költségvetés meghatározásakor figyelembe kell venniük az inflációt is.

– Hogy konkrét példát említsek: ha könyvkiadáson gondolkodunk, legalább harmincszázalékos áremelkedéssel kell számolnunk, és ez igaz szinte minden program esetében. Azokat az eseményeket, amelyek kevésbé voltak fontosak, de belefértek a költségvetésbe, mérlegelnünk kell, hogy folytatjuk, vagy sem, de a fő vonalakat igyekszünk tartani, ehhez viszont óhatatlanul több pénzre lesz szükségünk

– szögezte le az elnök.

Hozzátette: ez némileg a tagdíjakat is érinteni fogja. – Az elmúlt években a társulás szerepe megkérdőjelezhetetlen lett, ezt a megkezdett utat szeretnénk a továbbiakban is folytatni. Meghatározó a minőség és a partnerség, ezt a jó viszonyt szeretnék fenntartani, és ahol lehetőségük van, akár más területen is segíteni az önkormányzatok munkáját. Az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás összesen tizenegy önkormányzatot tömörít magába: Csíkszereda, Csíkszentkirály, Csíkszent­imre, Csíkszentsimon, Csíkszentlélek, Csíkszentgyörgy, Csík­koz­más, Tusnád, Tus­nád­für­dő és Kászonaltíz önkormányzatát – sorolta Gergely András. 
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!