Közeleg a Káposztafesztivál

HN-információ
Híres káposztájának ünnepére készül Gyergyószárhegy. Idén nagyszabású rendezvénnyel készülnek, változatos programot szerveznek az érdeklődőknek. A káposztavágásnak hosszú időre visszanyúló hagyománya van Szárhegyen. A megszokottól eltérően tavaly csak egyszerűbb káposztavágást szervezhettek, idén viszont szeretnék, ha igazi fesztiválra kerülhetne sor. Csütörtöktől vasárnapig tart idén a rendezvény. Pénteken szakmai konferenciára kerül sor, erre Vincze Loránt európai parlamenti képviselőt is várják. A téma az Európai Unió, illetve az Európai Parlament működése. Gasztrotémájú előadásokat is tartanak, ezeken már a káposzta lesz a főszereplő. Szombaton lovas felvonulással mennek a káposztáskertbe, ott kerül sor a káposztavágásra,  hogy aztán a főzőverseny is elkezdődhessen. – Idén inkább gasztronómiai, vásár jellegű rendezvényt szeretnénk, tekintettel a járványhelyzetre. Azt szeretnénk, ha az idelátogatók biztonságos körülmények között vásárolhatnák meg nálunk a káposztát – mondta el Danguly Ervin, Szárhegy polgármestere. A tervezett káposztabált törölték a programból, mivel az rendszerint nagyon sok érdeklődőt vonz, és beltérben tartják. Azért nem maradnak szórakozás nélkül a szárhegyiek és vendégeik: szombaton este az Ismerős Arcok koncertjén tombolhatnak, a gyermekek számára pedig napközben tartanak sok színes foglalkozást. Vasárnap ünnepi szentmise keretében áldják meg a termést, délután pedig gyerekkoncerttel zárul a programok sora.  

Barabás-Pál Hajnalka



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!