Hirdetés

Közel ötszáz kisállat csodálható meg

Idén is sokan kíváncsiak a Hobby Kisállattenyésztők Egyesülete által évente megszervezett kisállat-kiállításra Csíkszeredában. Az esemény szombat délután hat óráig, illetve vasárnap reggel kilenc és délután két óra között látogatható. Ennek kapcsán Aczél Lajossal, az egyesület elnökével beszélgettünk.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 2 perc
Közel ötszáz kisállat csodálható meg
Különleges galamb-, tyúk- és nyúlfajták tekinthetők meg Fotó: Kovács Andrea

Idén huszonkettedik alkalommal szervezte meg hagyományos kisállat-kiállítását a csíkszeredai Hobby Kisállattenyésztők Egyesülete a Művészetek Házában. Mint Aczél Lajos, az esemény főszervezője elmondta, minden évben egy, a mostanihoz hasonló időpontban szervezik meg, ugyanis nyáron a szárnyasok „vetkőznek”, ilyenkor vannak teljes tollazatba felöltözve, illetve a nyulak is ebben az időszakban kapják meg legszebb, eredeti szőrzetüket. 

Kovács Andrea

László F. Csaba
Az egyesület elnöke úgy tájékoztatott, hogy jelenleg ötvenöt tagot számlálnak, akik mind kisállattartók és -tenyésztők, egész Hargita megyéből, de vannak tagjaik Maros és Kolozs megyéből is. Az idei rendezvényen negyven tenyésztő állította ki kedvenceit.

– Nagy örömömre szolgál, hogy az ötvenöt személyből hat egészen fiatal, tizenéves, tehát lesz utánpótlás. A kisállatokat etetni, gondozni, kúrálni kell, ez számukra kikapcsolódási lehetőség a hétköznapokban. Ha az ember szomorú, bemegy az állatokhoz, látja, hogy fejlődnek, szépek, egészségesek, elfelejti minden gondját

– fogalmazott Aczél Lajos.

László F. Csaba
Mint megtudtuk, galambból 82 darabot állítottak ki, több mint húsz fajtából, melyek között van magyar óriásgalamb, pávagalamb, postagalamb, pergő, forgó és bukó is. Van angol, magyar, indiai, ónémet, debreceni, erdélyi, csepeli, székesfehérvári és botosáni is.

Kovács Andrea
Tyúkokat és kakasokat is kiállítottak, szám szerint 185 darabot, szintén több mint húsz különböző fajtából. Vannak olasz, német és spanyol tyúkok, törpék és óriások, kopasz nyakúak, gyöngytyúkok. De pulykákat, pávákat és kacsákat is megcsodálhatunk.

Kovács Andrea
Az érdeklődők 134 nyulat is megtekinthetnek, a legtöbb székely nyúl, de vannak szürke és fehér óriások, bécsi, német, új-zélandi és törpenyulak is.

Kovács Andrea

Kovács Andrea
Aczél Lajos, a Hobby Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke azt is elmondta, hogy erdélyi és országos kiállításokra is járnak ezekkel az állatokkal. Azok, amelyek valamilyen kitüntetést kaptak, ismertetőjükön megtalálható a „bajnok” pecsét.

Akárcsak az előző években, a kiállításnak idén is versenyjellege volt, a kiállított állatok közül fajtánként a legszebb példányok bajnoki címet kaptak. Az elbírálás az esemény pénteki megnyitója előtt, csütörtökön zajlott.

A főszervező elmondta: nagy az érdeklődés, iskolások, óvodások, gyermekek és felnőttek, családok egyaránt szívesen ellátogatnak a kisállat-kiállításra. A helyszínen különféle állatok vásárolhatók.

Kovács Andrea

Kovács Andrea

László F. Csaba

László F. Csaba



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!